Hírek
Kistehén tánczenekar: villámgyors lemezbemutató
Kevés csapat vállalkozik arra, hogy lemezbemutató koncertjét a lehető legközelebb helyezze a hangzóanyag megjelenésének napjához. Annak idején a Bonanza Banzai, legutóbb pedig a Rapülők legénysége merte a két időpontot összevonni. A Kistehén tánczenekar nem volt ilyen bátor, de majdnem…
Kollár-Klemecz László és barátai legújabb zenei megmozdulása igencsak esedékes volt már. Csintalan névre keresztelt nagylemezük két éve látott napvilágot, s a klipforgatás meg a tavalyi díjbesöprés után (aranylemez, Fonogram-díj) – a fellépéseket leszámítva – nem sok dolguk akadt…
Azt ugyan tudták, hogy új lemezt akarnak készíteni, de még az album címét is inkább a rajongókra bízták, akik egy pályázat során küldték el szellemesebbnél szellemesebb elképzeléseiket. Sorsolás volt, győztes és nyeremény is akadt, de hiába: a zenekar úgy belejött az őrületes zenélős-szövegírós időtöltésbe, hogy végül mégsem engedték át másnak a névadással járó megtiszteltetést. Így a Szerelmes vagyok minden nőbe című új nagylemeznek nemcsak a dalaiért, de a borítófeliratáért is a Kistehén Tánczenekar a felelős. A felelős formáció pedig nagyon is jól tudja, hogy az új anyaggal való azonosulás nem mehet egyik percről a másikra, így a november 20-i lemezmegjelenés után hagynak némi időt a rajongóknak a ráhangolódásra, hogy aztán november 21-én, 19 órától a budapesti a Katona József Színházban élőben is elővezethessék az új szerzeményeket.
2006. 11. 08.
További Kistehén tánczenekar cikkek
Linkajánló
- Kistehén tánczenekar képek, bibliográfia és diszkográfia
- Kistehén tánczenekar (http://www.kistehen.hu/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..