Hírek
Katie Melua - a 2006-os év legsikeresebb énekesnője
A lemezkiadók nemzetközi szövetsége , az IFPI hivatalos közleménye szerint Katie Melua lett a legsikeresebb azaz legtöbb lemezeladást produkáló női előadóművész Európában! Katie második, ‘Piece By Piece’ címet viselő albumának 2005. szeptemberi megjelenése óta a kontinensen nem kevesebb mint három millió példány talált gazdára, ami tripla platinalemezes státuszt jelent az IFPI besorolása szerint.
A legnagyob elismerésre méltó a történetben, hogy Katie albumai nem egy nagynevű major kiadónál, hanem egy kisebb független lemezkiadónál, a Dramatico Entertainment-nél jelentek meg. Sőt a ‘Piece By Piece’ az egyedüli független kiadó gondozásában megjelent korong, amit az IFPI platinaként ismert el az elmúlt évek során.
Mike Batt, a Dramatico Entertainment ügyvezetője és Katie felfedezője, pont Katie idei utolsó koncertje előtt - melyet Páriszban adott – az alábbiakat nyilatkozta a hír kapcsán:
“Mindannyian nagyon büszkék vagyunk, hogy Katie-vel ilyen komoly sikereket érhettünk el, különösen nagy szó ez egy független lemezkiadó számára, mely elsősorban kiadónk kemény munkája és az összes európai disztribútor partnerük lelkes hozzáállásának volt köszönhető. Katie elsőként a párizsi Olympia arénában megrendezésre kerülő teltházas koncertje előtt fog erről hallani, ami úgy gondolom egy igazán különleges helyszín lesz a bejelentésre, kiváló zárása lesz a 2006-os esztendőnek.”
Katie Melua 1984-ben az egykori Szovjetunió területén, Grúziában született, 8 éves volt mikor családja Észak- Írországba, Belfastba költözött, majd 1997-ben Londonban telepedtek le. 16 éves volt, mikor felvételt nyert az egyik legnevesebb brit művészeti iskolába, a Brit School of Performing Arts and Technology-ra, itt ismerte meg és tűnt fel a tehetsége Mike Batt zeneszerző, producernek, aki ezek után kiadójához, a Dramatico Entertainmenthez szerződtette a fiatal lányt. Katie ‘Call Off The Search’ c. debütalbuma 2003. szeptemberében jelent meg, pont akkor amikor Katie befejezte a tanulmányait.
A ‘Call Off The Search’ Angliában 2004. januárjában a listák legelejére került, 1. helyen szerepelt a lemezeladási listán és összesen 3,6 millió példányban talált gazdára világszerte. 2005. augusztusában kapta meg brit állampolgárságát Katie és családja, egy hónappal második nagylemeze, a ‘Piece By Piece’ megjelenése után. A brit listán azonnal az 1. helyen nyitott a korong, további öt országban a listák elejére került és több mint 3,5 millió darab kelt el belőle, a BillBoard Európai összesítő listáján több mint 60 hete szerepelve!
2004-ben és 2005-ben Katie Melua Anglia legnagyobb lemezeladását felmutató női előadójának számított. 2006 egy újabb sikeres év volt a 22 éves lány számára. Számos elismerést gyűjtött be: az Echo Awardson ő lett a legjobb nemzetközi női előadó, két Brit Award-ra jelölték, 150 ezer ember előtt játszott az európai koncertsorozata során, majd egy holland tulipánfajtát neveztek el róla. Végigturnézta az USA-t, részt vett a Silverstone Grand Prix-n, elindított egy gyermekvédelmi kampányt ‘Írd újra a jövődet’ címmel, megdöntötte a világ legmélyebb pontján adott koncert rekordját, ahol a tengerszint alatt 303 méterrel adott koncertet egy olajfúró cég megkeresése nyomán, év végén pedig a World Music AWardon különdíjban részesült, a Legsikeresebb Brit Előadónak Járó Díjat vihette haza.
2006. 12. 27.
További Katie Melua cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..