Az alcím, „T.Á. kedvenc felvételei 1988-98” egy kicsit a jövőbe is mutat, miközben a főnök Mini, RABB és T.T Tandem felvételek között kotorász. Egy részük élő, az „Unplugged” és a „Paksi Blues Fesztivál” lemezekről válogat – nem ártott volna feljegyezni, melyik honnan – bár Ádám vehemens előadásmódját ismerve, általában nem igen lehet különbséget tenni live és stúdió – pl. a „Badacsony” – között. Igen komoly fegyvertény a „Gőzhajó és a Hosszúlére eresztett saflé” a maga 15 percével, amelyben aztán mindenki kedvére kitombolhatja magát, idő nem számít. Hogy a svájci Jammin tudja-e, mit jelent a „Lusta Blues”, arról fogalmam sincs, de egy emberként sorakozott fel az énekes mögött. Mindenesetre szívbemarkoló Sumi torzított basszus szólója, ritkán hallani ilyesmit. Csodálatos akkordok követik egymást a lírai
„Reggeli tó”-ban, vagy a „Blues délben” tételben, a fuvola főleg ez utóbbiban Ian Andersonhoz közelít, Kerékgyártó István is megcsillogtatja bőgős képességeit. A lemezen szereplő, mind a 14 zenészt felsorolni egy recenzióban lehetetlen, ez nem telefonkönyv, de bármelyikük megállná a helyét, ha külföldi sztárokkal eresztenék össze. Az embernek ökölbe szorul a keze, ha arra gondol, micsoda magyar tehetségek sikkadnak el a világ számára, a velük szemben, ezúttal odaátról felhúzott „vasfüggöny” miatt. Egyetlen dolog viszont nagyon csípi a szemem, amit nem először teszek szóvá. Tudom, hogy szponzorok nélkül nem működik a történet, de azért a címoldalra csak nem kéne odarakni őket. Előbb utóbb úgy elborítják a szabad felületet, mint a Forma-1 pilótáinak mundérját. Remélhetőleg az előadónak is szorítanak némi helyet, valahol a sarokban. De a morgolódás után vissza a zenéhez, ügyes válogatás, tökéletes keresztmetszet az elmúlt tíz év anyagából. Vajh mi lesz a beharangozott évfordulós lemez? Netán koncert?

Jónap Tamás

1997. 12. 19.