Hírek
Feloszlik a Groovehouse?
Judy már nagyon szeretne anya lenni, ezzel együtt pedig felkészült arra is, hogy az élete - ha megérkezik a trónörökös - gyökerestül megváltozik. A Groovehouse énekesnője a jövőben már csak hobbiként szeretne a zenéléssel foglalkozni.
Judy és párja, Roli nagyon szeretnének már egy kis utódot, így a Groovehouse énekesnője alaposan átgondolta, min kell változtatnia a jövőben.
"Természetgyógyászati termékek forgalmazásában veszek részt. Terhesen már nem akarok füstös, hangos szórakozóhelyeken fellépni, és egyébként is terveztem, hogy valamilyen vállalkozásba kezdek. A magyar zenei piac nagyon komoly hanyatlásnak indult, egyre bizonytalanabb az együttesek élete. Rolival az a célunk, hogy ne a mindennapi betevőért, hanem élvezetből zenéljünk" - mondta Judy.
A Groovehouse éppen tíz éve, 1997. áprilisában alakult, Judy '98-ban lett az együttes tagja. Egy súlyos autóbaleset miatt - amelyben az énekesnő nagyon komoly sérüléseket szenvedett - az első albumuk csak 1999. júliusában jelenhetett meg.
2001. őszén megjelent második nagylemezük Hajnal címmel, mely az arany és a platina státuszt is elérte. Innentől nem volt megállás: a Groovehouse Jakab líra díjat és Viva Comet díjat is nyert, ezen kívül övék lett az év hazai dance albuma, valamint Az év dala.
2003. novemberében jelent meg harmadik albumuk Elmúlt a nyár címmel, majd jött az Ébredj mellettem 2005-ben. Erről a korongról a Szívvel lélekkel című dal egyébként anno csúcsstartolóként első helyen nyitott a Viva tv hivatalos slágerlistáján.
Juhász Gergely
2007. 04. 27.
További Groovehouse cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..