Hírek
50 Cent kontra Kanye West
50 Cent dala, a harmadik, Curtis című szólóalbumát beharangozó Straight To The Bank tavasszal csak a 32. helyig jutott az amerikai Billboard magazin kislemezlistáján, és a rádiókban sem ért el kimagasló játszási számot. A rapper a mérsékelt siker láttán úgy döntött: átírja az új, kiadás előtt álló szerzeményeit.
Ebből eredően a június végére tervezett korongjának megjelenését szeptember negyedikére halasztotta. A menedzsmentje a napokban bejelentette, hogy a kiadás további egy hetet csúszik.
Közben Kanye West is módosított az új nagylemeze megjelenési dátumán: ő szeptember tizennyolcadika helyett egy héttel korábban rukkol elő a Graduation című újdonságával, tehát egy napon 50 Centtel. (Az időpontok az észak-amerikai kontinensre vonatkoznak, a hanghordozók Európában várhatóan egy nappal korábban jelennek meg.) A két rapper az amerikai hiphop legnépszerűbb előadói közé tartozik, a szűk élmezőnybe, így nagy csata várható a hazai eladási lista első helyéért.
A jelenlegi népszerűségükből kiindulva Kanye esélyesebb, az ő csillaga még mindig felszálló ágban van. Legutóbbi albuma, a 2005 augusztusában kiadott Late Registration 2005 kilencedik legvásároltabb hanghordozója volt az USA-ban, a róla kimásolt, Jamie Foxx közreműködésével készült Gold Digger című sláger pedig tíz hétig vezette a Billboard kislemezlistáját. 50 Cent múltja viszont még társa előtt is tekintélyt parancsoló: első szólóalbumából, a 2003 februárjában boltokba került Get Rich Or Die Tryin’ címűből világszerte tizenegymilliót értékesítettek, a második, a 2005 márciusában megjelent The Massacre tízmillió példányban kelt el. Elképzelhető azonban, hogy egy nevető harmadik diadalmaskodik majd, mivel bizonyára több sztár és sztárzenekar választja a terrortámadás évfordulóját új nagylemezének kiadására. (Új Szó)
2007. 07. 25.
További 50 Cent cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..