Hírek
Alicia Keys rockerlány lett?
Hogy jön össze a soul és az R&B a rockkal? Valószínűleg sehogy, Alicia Keys szerint azonban mégis: kedvenc együttese a White Stripes és inkább meghalna, csak hogy együtt dolgozhasson a duóval, melynek szemlátomást lételeme a vörös-fekete-fehér színkombináció. A legszebb az volna, ha mindhármuk kedvenc írója Stendhal lenne.
No One
Az énekesnő egyébként nemcsak Jack-ért és Meg-ért van oda. A Queens Of The Stone Age-et is imádja! Elárulta, hogy szerinte az év legjobb lemeze a The White Stripes-tól az „Icky Thump”, ezért aztán megpróbálta rávenni a tesvérpárt arra, hogy működjenek vele együtt új, idén októberben megjelenő „As I Am” című korongján.
„Meghalok azért, hogy velük dolgozhassak. Én és a White Stripes egész biztos, hogy valami őrültséggel állnánk elő. Megpróbálkoztunk valamivel az új albumhoz, csak az időzítés nem volt éppen jól átgondolt, így végül nem lett kiadva.” – mondta a már kilenc Grammy-t és még jópár rangos díjat magáénak tudható Alicia. Keys nincs elkeseredve: azt mondta, tudja, hogy legközelebb is készítenek majd valamit közösen. A Queens Of The Stone Age csapatáról hasonlóan vélekedik: úgyszintén él-hal azért, hogy velük dolgozhasson egyszer. Az énekesnő így nyilatkozott zenésztársairól: „Mindkét együttes egyszerűen közelíti meg a zenét, ebben a felfogásban pedig van lélek és teljesen át tudom érezni. Ha felvennénk valamit együtt, az bizony hihetetlen volna!”
Annak, aki szereti a stílusok furcsa keveredését, biztosan tetszik majd Alicia Keys rockerekkel közös „hihetetlen őrültsége”. Akárcsak Stendhal életműve.
2007. 07. 26.
További Alicia Keys cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..