Hírek
Amelle Berrabah is otthagyja a Sugababest?
Lelőjük a poént: nem. A hét elején több internetes portálon is megjelent a szakításról szóló hír, ám a pletyka téves. Amelle két éve rajongóból lett a zenekar tagja, és bár botrányos körülmények között illeszkedett be, esze ágában sincs dobbantani.
About You Now
Amelle Berrabah egyértelműen cáfolta a híreszteléseket, mely szerint Ő is elhagyja a Sugababest. "110 százalékosan biztosíthatok mindenkit, hogy az együttes tagja vagyok, és továbbra is az leszek. Nincs szándékomban kilépni - főleg most, hiszen jön az új nagylemez, amin rengeteget dolgoztam" - mondta az énekesnő.
Az ominózus nagylemez október nyolcadikán kerül a boltokba, beharangozó kislemeze, az About You Now pedig már hallható néhány londoni rádióban.
A Sugababes egyébként teljes tagcserén esett át az utóbbi években, az eredeti felállásból ma már senki nincs a zenekarban. Amelle 2005. decemberében lett az együttes tagja, állítása szerint előtte Ő volt minden idők legnagyobb Suga-rajongója. Belépésekor azt ígérte, hogy nem fog vele elszaladni a ló, ehhez képest két éve folyamatosan nyilvánosan alázza a régi Sugababes-tagokat, véresre vert egy rajongót, kirúgta a vőlegényét, stb...
2007. 09. 04.
További Sugarbabes cikkek
Linkajánló
- Sugarbabes képek, bibliográfia és diszkográfia
- Sugababes (http://www.sugababes.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..