Hírek
Zenekiadás, kiadó nélkül
Jobban belegondolva, várható volt, hogy a Radiohead meglépi ezt a lehetőséget. Az együttes várva várt hetedik stúdióalbumának megjelenési időpontja többször is módosult. A zenészek esküdöztek, hogy idén ősszel végre eljut a rajongókhoz, de ebben nem sokan hittek – köztudott volt ugyanis, hogy nincs lemezszerződésük. Mégis megjelent, igaz, nem a hagyományos formátumban. A fiúk egy ideje már pedzegették a témát, többek közt ebből eredően is sejteni lehetett volna, hogy az album „új úton” próbál meg eljutni a célközönséghez.
A Radiohead korábban az EMI birodalmába tartozó Capitol Records nevű kiadóval állt szerződésben. A 2003 júniusában boltokba került Hail To The Thief című stúdiólemezzel járt le a zenészek szerződése. Akkor úgy döntöttek, hogy nem hosszabbítják meg, és egyelőre nem kötnek újat másik céggel. „Kedveltem azokat az embereket, akikkel a kiadóban kapcsolatban voltunk. Becsületesen dolgoztak. Az elmúlt években azonban fokozatosan arra jöttünk rá, hogy nincs szükségünk lemezcégre” – nyilatkozta az énekes-gitáros, Thom Yorke.
A zenekar olyan lépésre szánta rá magát, amelyet eddig csak kezdő előadók és csapatok választottak: az In Rainbows című új albuma egyelőre csak az interneten keresztül tölthető le. Ráadásul a rajongók annyit fizetnek érte, amennyit akarnak, magyarán: a fiúk nem szabtak hozzá árat. A korong hivatalosan október 10-étől „vásárolható meg”. A Radiohead még terjesztésben résztvevő partnert (olyat, mint az iTunes) sem keresett, mindent maga intéz. Az In Rainbows a tervek szerint hagyományos CD-változatban is kiadásra kerül, de csak 2008-ban. Előtte, december 3-án egy díszdobozban jelenik meg, kiadó viszont továbbra sincs a láthatáron.
Várható volt, hogy ezt a lehetőséget előbb-utóbb a nagy sztárok közül is meglépi valaki, s vele lavinát indít el. A hagyományos kiadás sok sebből vérzik. Még a legbefolyásosabb előadók is csak a lemezbevételeik maximum harminc százalékát kapják meg, és ezt az összeget az együttesek esetében fel kell osztani a tagok között. S közben a koncertek mellett hovatovább egyre elenyészőbb bevételt jelent a hanghordozók eladása, az illegális zenekereskedelmet: CD-másolást és letöltéseket ugyanis képtelenség visszaszorítani.
A zenei piacra nézve komoly következményei lehetnek a Radiohead döntésének. A lépés egyelőre radikálisan biztosan nem alakítja át a zeneipar működését, de általa közelebb kerülhetünk ahhoz az időponthoz, amikor a zene már nem lesz eladható árucikk. Vagy legalábbis nem olyan formában, ahogy eddig. A sajtóban megszólaltatott szakemberek szerint is bizonyára komoly hatása lesz a Radiohead döntésének. „Ha a világ egyik legjobb zenekara is úgy gondolja, hogy nincs szüksége ránk, akkor fogalmam sincs, mi marad ebből az üzletágból” – idézett egy névtelenül nyilatkozó lemezcéges szakembert az egyik brit sajtóorgánum.
Borítékolható, hogy a Radiohead példáját több együttes is követi majd. Az ugyancsak brit The Charlatans máris bejelentette, hogy a rajongók a következő albumához ingyen juthatnak hozzá, a londoni XFM nevű rádióállomás honlapján keresztül. A dalok kizárólag letölthető formátumban lesznek beszerezhetők, hanghordozón a későbbiekben sem jelennek meg. „A hagyományos CD-piac folyamatosan szűkül, ezért az új stúdiólemezünket ingyen, ajándékba adjuk, és koncertezéssel pótoljuk a bevételkiesést. Azt akartuk, hogy minél több emberhez jusson el, s mi rendelkezzünk a szerzői jogokkal. Miután a korábbi lemezcégünkkel nem tudtunk megegyezni, úgy döntöttünk, az interneten hozzuk forgalomba, így senkire sem kell várnunk, a rögzítése után akár azonnal kiadhatjuk” – nyilatkozta Tim Burgess, a The Charlatans énekese.
Több bennfentes szerint az Oasis is hasonló módon jelenteti majd meg a készülő korongját. A zenészek már korábban bejelentették, hogy a következő daluk csak digitális formátumban lesz elérhető. A híresztelést erősíti, hogy nekik sincs lemezszerződésük. (Új Szó)
2007. 10. 17.
További Radiohead cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..