Hírek
Fonogram 2008: megvannak a jelöltek
Január 23-án kerül megrendezésre az idei Fonogram Díjkiosztó Gála, melynek jelöltjeit most hozták nyilvánosságra. A legtöbb díjra nomináltak között találhatjuk Ákost, The Moog csapatát, a Magna Cum Laude-t, Szekeres Adrient és Markot.
Idén sem maradhat el a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által alapított Fonogram – Magyar Zenei Díj gálaestje. Január 23-án szerdán este a Millenáris Teátrumban kerülnek díjazásra az elmúlt év legsikeresebb hazai és nemzetközi produkciói , összesen tizenhét kategóriában. Az eseményt – ahogy az előző években is – élőben közvetíti a Magyar Televízió.
A nyerteseket két héten át tartó, többlépcsős procedúra során szakmai zsűri választja ki az elmúlt két évben megjelent és megismert albumok közül, összesen tizenhét kategóriában. A jelöltek listáját tegnap hozták nyilvánosságra a szervezők: a kategóriánkénti öt-öt jelölt egy több mint 200 fős, újságírókból, zenei, technikai és kereskedelmi szakemberekből álló Jelölőbizottság, valamint a kilenc tagú, szűk szakmai csapat, a Fonogram Bizottság szavazatai alapján alakult ki. A különböző kategóriák jelöltjei közül – az év hazai dala kategória kivételével - a kilenc tagú Fonogram Bizottság szavazatai döntik el, hogy kik kapják az idei Fonogram díjakat, ami egyrészt a már jól ismert mikrofont formázó szobrocskát jelenti, valamint 500 ezer forintos pénzutalványt, melyet az est szponzora, a UPC jóvoltából kapnak meg a győztesek. Az egyetlen kivételnek számító, az év hazai dala kategóriában a Danubius rádió honlapján on-line szavazáson dönti el a nagyközönség, mely dalt tartja az elmúlt esztendő legjobb dalának. Idéntől pedig egy újabb kategóriával bővült a Fonogram Díjak sora, a hazai zenei DVD-piac látványos fejlődésével immár ezek a kiadványok is külön díjazásban részesülnek.
A jelöltek listája immár január 15. óta nyilvános: nominációk tekintetében a legesélyesebben Ákos, a The Moog, a Magna Cum Laude, Szekeres Adrien, Mark vagy a Magashegyi Underground tekinthet a jövő szerda felé. Ákos múlt ősszel boltokba került tripla DVD-je, a Még Közelebb koncertfilm kapcsán került jelölésre az év hazai zenei DVD-je kategóriában, míg Még Közelebb stúdióalbumának felvezető dala, az Adj hitet komoly rádiós sikerének köszönhetően az év dala kategóriában versenyez, de Ákos részben érintett a Kaszás Attila emléklemez kapcsán is, amit a szakmai zsűri az év gyermek albumának jelölt. Két jelöléssel vághat a díjkiosztónak a Moog (Az év hazai modern rock albuma és Az év felfedezettje), vagy Szekeres Adrien és a Magna Cum Laude, akik két ugyanazon kategóriában mérettetnek meg (Az én hazai pop albuma és Az év hazai dala), de komoly esélyekkel tekinthet a díjkiosztó felé a fiatalok közül Mark és Magashegyi Underground is, akik szintén két „mikrofonért” versenyeznek. A végeredményre január 23-án 8 órakor élő adásban derül majd fény. A díjkiosztó fellépői között találhatjuk a Bon-Bont, a Bikinit, Mark és Lola is bemutatkozik, de ott lesz Zagar is vagy Nikola Parov- Herczku Ágnes párosa is.
A jelöltek teljes listája:
az év hazai rock albuma
30Y - Semmi szédítő magasság (CLS Music)
BIKINI - Őrzöm a lángot (EMI)
OSSIAN - Örök tűz (Hammer Music)
REPUBLIC - Fényes utakon (EMI)
TANKCSAPDA Elektromágnes (CLS Music)
az év külföldi rock albuma
BRUCE SPRINGSTEEN - Magic (Sony BMG)
EAGLES - Long Road Out Of Eden (Universal Music)
FOO FIGHTERS - Echoes, Silence, Patience & Grace (Sony BMG)
MARK KNOPFLER - Kill To Get Crimson (Universal Music)
NIGHTWISH - Dark Passion Play (Hammer Music)
az év hazai modern rock albuma
STEREOMILK - Stereomilk (FF Film & Music)
SUBSCRIBE - Stuck Progress To Moon (Hammer Music)
SUPERNEM - Nemde (1G)
THE MOOG - Sold For Tomorrow (Tom Tom Records)
TORRES DANI - Revolutio (Sony BMG)
az év külföldi modern rock albuma
APOCALYPTICA - Worlds Collide (Sony BMG)
AVENGED SEVENFOLD - Avenged Sevenfold (Warner Music)
FALL OUT BOY - Infinity On High (Universal Music)
GOOD CHARLOTTE - Good Morning Revival (Sony BMG)
LINKIN PARK - Minutes To Midnight (Warner Music)
az év hazai pop albuma
BARTÓK ESZTER - Indigo (Tom Tom Records)
MAGNA CUM LAUDE - Magnatofon (mTon)
MARK - Ments meg szerelem! (mTon)
PÉTERFY BORI & THE LOVE BAND - Péterfy Bori & The Love Band (Megadó)
SZEKERES ADRIEN - Olyan mint te (mTon)
az év külföldi pop albuma
AMY WINEHOUSE - Back To Black (Universal Music)
JUSTIN TIMBERLAKE - Futuresex/Lovesounds (Sony BMG)
SEAL - System (Warner Music)
MAROON 5 - It Won't Be Soon Before Too Long (Universal Music)
RIHANNA - Good Girl Gone Bad (Universal Music)
az év hazai jazz albuma
FUSIO GROUP - Stickman (Tom Tom Records)
ILLÉNYI KATICA - The Jazzy Violin (Private Moon)
LOOP DOCTORS - High Voltage (KCG)
MAJSAI GÁBOR - Swing, Swing, Swing (Chrisco Produkció)
TÓTH VIKTOR - Climbing With Mountains (BMC Records)
ZSOLDOS BÉLA ÉS A BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA - Timpani Concerto (KCG)
az év hazai világzenei albuma
BARBARO - III (Barbaro)
BOGNÁR SZILVIA-HERCZKU ÁGNES-SZALÓKI ÁGI - Szájról szájra (Folkeurópa)
KEREKES BAND - Pimasz (Kerekes Band)
NAPRA - Jaj, a világ (Folkeurópa)
PANNONIA ALLSTARS SKA ORCHESTRA - The Return of The Pannonians (Skaland)
VÁRADI ROMA CAFÉ - Isten hozott a családban (Sony BMG)
az év hazai dance vagy electro albuma
B. TÓTH LÁSZLÓ - Retro Poptarisznya (Private Moon)
BEAT DIS - Keep Still! (Chameleon Records)
JOSH & JUTTA - Szabadon (mTon)
SINGAS PROJECT - Yolife (Chameleon Records)
ZAGAR - Cannot Walk Fly Instead (CLS Music)
az év külföldi dance vagy electro albuma
DAVID GUETTA - Pop Life (EMI)
KOSHEEN - Damage (Universal Music)
ROISIN MURPHY - Overpowered (EMI)
THE CHEMICAL BROTHERS - We Are The Night (EMI)
TIESTO - Elements Of Life (Record Express)
az év hazai szórakozató zenei albuma
BERECZKI ZOLTÁN-SZINETÁR DÓRA - Musical Duett (EMI)
BUDAPEST BÁR - Volume 1. (EMI)
DOLHAI ATTILA - Olasz szerelem (Sony BMG)
IRIGY HÓNALJMIRIGY - K.O. Média (CLS Music)
MÉSZÁROS ÁRPÁD ZSOLT - Musicalek MÁZS-képpen (Private Moon)
az év hazai rap vagy hip-hop albuma
BELGA - Zigilemez (1G)
L.L. JUNIOR - Fehér holló (Magic World Media)
LUDDITÁK - Tizenegyes (Playground Records)
MAJKA - Húz a szívem haza (mTon)
OGLI G. - Full gizda (Universal Music)
az év külföldi rap vagy hip-hop albuma
50 CENT - Curtis (Universal Music)
GYM CLASS HEROES - As Cruel As School Children (Warner Music)
JAY-Z - American Gangster (Universal Music)
KANYE WEST - Graduation (Universal Music)
TIMBALAND - Shock Value (Universal Music)
az év hazai gyermek albuma
BÚJJ-BÚJJ ZÖLD ÁG - Óvodások aranyalbuma 2. (Zeneker)
HALÁSZ JUDIT - Szeresd a testvéred (EMI)
KALÁKA - Madáretető (Gryllus)
KASZÁS ATTILA - Kit ringat a bölcső, Janikát... (mTon)
KÓCOS KIS ÖRDÖGÖK - Családi retrobuli (Zeneker)
PÉTER SZABÓ SZILVIA - Mesék, mondák, mondókák (Universal Music)
az év felfedezettje
COZOMBOLIS (Universal Music)
CSÉZY (mTon)
MAGASHEGYI UNDERGROUND (CLS Music)
MARK (mTon)
THE MOOG (Tom Tom Records)
az év dala
ÁKOS - Adj hitet (Falcon Media)
MAGASHEGYI UNDERGROUND - Szeplős váll (CLS Music)
MAGNA CUM LAUDE - Színezd újra (mTon)
RÚZSA MAGDI - Aprócska Blues (CLS Music)
SZEKERES ADRIEN - Olyan, mint Te (mTon)
az év hazai zenei DVD-je
ÁKOS - Még közelebb (Falcon Media/mTon)
BACK II BLACK - Sodor a Funky (mTon)
CHARLIE - 40 év Rock N' Roll (EMI)
NEO - A Planetary Voyage (mTon)
ZORÁN - Közös szavakból (Universal Music)
2008. 01. 16.
További Fonogram cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..