Hírek
Amy Winehouse: tovább zörög a haraszt…
Közel egy éve folyik a találgatás arról, ki énekelheti a James Bond-sorozat október végén bemutatásra kerülő 22. részének főcímdalát. Egy amerikai zenei portál tavaly júliusban arról számolt be, hogy a brit Amy Winehouse neve is felmerült, de akkor a film készítői ezt cáfolták. David Arnold – aki társszerzőként a sorozat legutóbbi négy betétdalát komponálta – később megerősítette a híresztelést.
„Amy második nagylemeze, a Back To Black messze a legjobb 2006 terméséből. Szerintem az énekesnő ideális választás. Nemcsak énekelheti, hanem el is készítheti a felvételt” – nyilatkozta Arnold. Ezután azonban a botrányhősnő alkoholizmusa és kábítószer-függősége miatt Arnoldék új jelölt után néztek, bár erről szinte semmi sem szivárgott ki. A bennfentesek ugyan tényként kezelték a HIM nevű finn rockegyüttes kiválasztását. Most úgy tűnik, a Quantum Of Solace című film betétdalát mégis Amy Winehouse énekelheti, és Mark Ronsonnal közösen készítheti el, igaz, ezt az énekesnő menedzsmentje továbbra sem erősítette meg.
A 2006 novemberében bemutatott Casino Royal című James Bond-filmhez rockos betétdal készült. David Arnold és Chris Cornell szerzeménye, a Chris Cornell által előadott You Know My Name nem lett átütő siker. Az utóbbi évek betétdalai közül csupán az 1995-ös részhez rögzített GoldenEye című maradt fenn – Tina Turner slágere máig a rádiók műsorán szerepel szerte a világon. Az azóta készült felvételekre: Sheryl Crow, a Garbage, Madonna és Chris Cornell betétdalaira ma már kevesen emlékeznek. Nem váltak slágerré, és csak elvétve hallhatók a rádióban. Ez azonban az előadóknak bizonyára nem okoz álmatlan éjszakákat, hiszen a lényeget kipipálták: énekeltek James Bond-filmben, és ez a lényeg. (Új Szó)
2008. 04. 24.
További Amy Winehouse cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..