Hírek
Újra Budapestre Jön Avril Lavigne
Avril ismét Európa életét pezsdíti fel, hiszen május 2-án kezdte el kontinensünkön turnésorozatát. Július 7-én az egyik legifjabb Rock and Roll tehetségtől lesz hangos Budapesten a Petőfi Csarnok.
A kanadai énekes 2002-ben robbant a köztudatba a Let Go című albumával, amely nyolc Grammy-jelölést kapott és csaknem 16 millió fogyott belőle. Második listavezető albuma, az Under My Skin 2004-ben látta meg a napvilágot. The Best Damn Thing című harmadik korongja tavaly áprilisba került a boltokba, az album bemutatója nyomán koncertezik a popsztár hazánkban, és a turnésorozat is a lemez nevét viseli.
A magyar közönségnek 2005-ben mutatkozott be a sztár a Budapest Sportarénában. Kis országunk lakói egyből a szívükbe zárták az énekesnőt rockos hangvételű dalaival. A pop-punk énekes imidzs cserén esett át, azonban nőiesebb oldalát egyáltalán nem kifogásolták a rajongók.
Az idei koncert sem fog nyomtalanul elmúlni, hiszen hatalmas bulit készül csapni Lavigne kisasszony. A show-t több látványelemmel tarkítják majd, de táncosok és az élő zenekari kíséret is a koncert felülmúlhatatlanságáról gondoskodik. Jegyek már kaphatók a Ticketpro hálózatában.
2008. 06. 20.
További Avril Lavigne cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..