No, nem mintha a vonatról mindenki szín józanul esett volna le, de ez igazán érthető, mivel ez a fesztivál pont nem az antialkoholistáknak lett megszervezve. Nem is csoda, hogy az emberek „legalja szesztivál”-os pólóban rohangáltak az utcán…Természetesen idén is, mint minden évben, akik nem bírnak magukkal, már mínusz első, vagy akár már második napra lementek, hogy még 1-2 nappal előbb megkezdhessék az agysejtek nem akár milyen szintű rombolását. Legtöbben azonban tényleg szerdán érkeztek, és bizony már akkor nem volt annyira egyszerű helyet találni, még ha nem is volt borozgatás a sátorépítés előtt.
A bejáratnál a szokásos, időnként roppant megalázó táskakipakoltatás, és még az alsóneműbe is belekukkantás rendben zajlott. Szerencsére mindent elvettek, amire csak rá lehetett fogni, hogy azzal embert lehet gyilkolni, vagy megsérteni. Sajnos igen komoly házirendje van ennek a fesztiválnak, amit be kell tartani, ha be szeretnénk menni, akár tetszik, akár nem.
Ha a cuccaink már rendben voltak, akkor lehetett menni helyi minőséget ellenőrizni, vagy néhány koncertet meglesni. Persze a zenei helyszínek felén volt csak program, mivel ez csak nulladik nap volt. Bár ahhoz képest már aznap eléggé rangos fellépők szerepeltek. Pl. élvezhettük a Besh O Drom zenéit, a Hobo Blues Band basszusait, tombolhattunk a Moby Dickre, és a Pokolgépre, de ha úgy kívánta a lábunk a ritmust, akkor különböző DJ-k adták a d’n’b, breakbeat, vagy épp raga ütemeket.

A másnap a legtöbb ember arcára keményen kiült reggelre. Ki azért, mert egy szemhunyásnyit sem aludt, ki azért, mert bokorban, vagy idegen sátorban ébredt valahogy, esetleg csak a reggeli leheletéből tippelt, hogy merre járt előző este, és miért is néz ki úgy, ahogy.
Napközben sem lehetett oly nagyon unatkozni, ugyanis dögivel voltak programok. Lehetett szemetet gyűjteni, teszteket kitöltögetni, krisnásoknál Mantra-ösvényen végigjárkálni, hennázni, meditálni, stb, azonban legtöbben a szokásos tokaji programot választották a kegyetlen melegben. Nem nehéz kitalálni, hogy a bor városában ez mi lehetett. A hűs pincék pompás helynek bizonyultak idén is a nap nagyrészének eltöltésére. Persze igen óvatosnak kellett lenni, mert a nap nagyon bitang módon fejbe tudta vágni az embereket. Nem csoda hát, hogy többeknek nem is sikerült elsőre bejutni a fesztiválra, inkább egy sör mellett még az utcán asszimilálódni. Sokan pont ezért imádják a Hegyalja fesztivált, mert itt még akár jegy nélkül is rettentő nagy bulit lehet találni, csak az utcára kell kiállni. Akiknek sikerült bejutni azok persze komoly programokon vehettek részt. Deák Bill Gyula érces hangja ismét megörvendeztette a magyarokat, férfiakat és asszonyokat, ráadásul most a 60. születésnapját is megünnepeltette velünk. Komoly tömegeket mozgatott meg még utána a Depresszió, a Quimby, és az IHM is. Dúskáltunk a magyar pop élet gyöngyszemeiben bőven, mivel az első nap fellépett még a Belga is, a Vad Fruttik, Varga Zsuzsa, PASO, LB27, Barabás Lőrinc Eklektric a gyémánt hangú Senával karöltve, Supernem, Junkies, Ganxta Zolee, AB/CD, Ossian, és egy híresebb angol zenekar a Phil Hartnoll.

Tehát bátran kijelenthetjük, hogy program az volt, csak oda kellett érni. Ha a többi nap is ilyen remek lesz, hát akkor tuti nem fog senki sem unatkozni vagy sírni!!! :-)

Rusznyák Marcell Artúr

2008. 07. 11.