Hírek
A Billie Jean a legjobb táncdal
A közelmúltban a brit BBC Radio 2 hallgatói a zenetörténet legjobb táncdalaira voksolhattak. Michael Jackson több mint huszonöt éves slágere, a Billie Jean végzett a szavazás élén – ez az egykori popkirály 1982-es Thriller című csúcslemezének egyik sikerdala.
A Jacko által írt és Quincy Jones produceri felügyelete mellett készített szerzemény számos díjat zsebelt be, és többek között a két legfontosabb zenei piacon, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is vezette a kislemezlistát. „A basszus fantasztikus, a produkció gyilkos, egyszerűen tökéletes. Ez Jackson élete formájában” – áradozott a rangsort bemutató műsor vezetője Zoë Ball, Fatboy Slim korábbi felesége.
A lista további dobogósai: Donna Summer és James Brown felvételei után számunkra kevésbé ismertek és ismeretlenek követik egymást, ami azzal magyarázható, hogy a hallgatók nem szavazhattak bármire, egy lemezlovasokból álló szakértői csoport által összeállított húszas listáról választhattak. A húsz dal – amelyek 1966 és 2001 között készültek – kiválasztásánál a zenei érdemek mellett az is szerepet játszott, hogy mekkora jelentőségük volt a mostani brit tánczenei összkép kialakításában. (Új Szó)
A zenetörténet legjobb táncdalai a BBC Radio 2 hallgatói szerint – TOP 10
Előadó Dalcím Évszám
1. Michael Jackson: Billie Jean – 1983
2. Donna Summer: I Feel Love – 1977
3. James Brown: Get Up (I Feel Like Being A) Sex Machine – 1970
4. Rhythim Is Rhythim: Strings Of Life – 1987
5. Alison Limerick: Where Love Lives – 1996
6. Soul II Soul: Keep On Movin’ – 1989
7. Fingers Inc.: Can You Feel It – 1988
8. Inner City: Big Fun – 1988
9. S’Express: Theme From S’Express – 1988
10. The Charades: Key To My Happiness – 1966
2008. 08. 05.
További Michael Jackson cikkek
Linkajánló
- Michael Jackson képek, bibliográfia és diszkográfia
- Michael Jackson (http://www.mjnet.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..