Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Az örök ABBA

Abba - Az örök ABBA

A több mint negyed százada nem létező ABBA a zenetörténet egyik legendás együttese, az öt legnagyobb egyike. A zenéjét ugyan sokan „cikisnek” tartják, a lemezeladási adatok azonban önmagukért beszélnek: az összeladási példányszám 400 millió felett jár. Népszerűségét és nagyságát mutatja, hogy albumai a feloszlása óta máig folyamatosan fogynak.

Az 1992 augusztusában kiadott Gold – Greatest Hits című slágerválogatása idén augusztusban már ötödik alkalommal jutott fel a brit lemezeladási lista csúcsára, eddig összesen nyolc hétig trónolt. A svéd kvartett a fiatal nemzedékek számára sem ismeretlen. Slágerei a diszkókban, zenés szórakozóhelyeken a mai napig gyakran felcsendülnek. Az ABBA napjainkban megint virágkorát éli, immár a sokadikat, ezúttal a dalaira épülő Mamma Mia! című filmmusical mindent elsöprő sikerének köszönhetően. Most összefoglaljuk, amit az együttesről tudni kell, érintve az 1999-ben bemutatott musicalt és annak júliustól vetített filmes változatát is.

Abba - Az örök ABBA

A csapat
Az ABBA 1972-től 1982-ig létezett. Az igazi áttörést az 1974-es Eurovíziós Dalfesztiválon a Waterloo című dallal elért első hely hozta meg számára. Nyolc stúdióalbumot készített. Benny Andersson és Björn Ulvaeus már a hatvanas években együtt dolgozott, és az ABBA-szerzemények mellett musicaleket is írt. Társproducerként a Mamma Mia! című musicalen és filmes változatán is dolgoztak, néhány pillanatra a vásznon is feltűnnek. Anni-Frid Lyngstad visszavonultan él, de bármikor szívesen beszél az együttesről. 1999-ben megözvegyült, és a lányát is elveszítette, autóbalesetben halt meg. Agnetha Fältskog szólóban már az ABBA előtt is szerepelt a skandináv slágerlistákon. Házassága nyolc évig tartott Björnnel, két gyermekük született. 1990-ben egy sebészorvos felesége lett, három év múlva elvált, azóta egyedül él, a többiekkel minden kapcsolatot megszakított. Akárcsak Frida, a kvartett feloszlása után ő is szólópályára lépett; mindkét hölgy karrierjét csak kisebb sikerek fémjelzik.

A folytatás
Erre semmi esély. Legalábbis egyelőre. Frida, Benny és Björn nem zárkózik el az újjáalakulástól, Agnetha azonban – korábbi elmondása szerint – végleg lezárta életének e szakaszát, és senki sem tudja rávenni, hogy újra színpadra álljon az egykori társakkal. Nem nyilatkozik, a filmmusical bemutatójára sem ment el.

A válogatáslemez
A Gold – Greatest Hits című slágerválogatás tizenhat évvel az 1992. augusztusi megjelenése után két hétre ismét visszatért a brit eladási összesítés csúcsára. Ez a brit zenepiac legöregebb albuma, amely listavezető lett, és már ötödik alkalommal jutott fel az élre. Ezt megelőzően 1999-ben trónolt. Ilyen hosszú szünet – kilenc év – után még egy nagylemeznek sem sikerült visszakerülnie az első helyre. Csak Nagy-Britanniában eddig 4 331 771 példányt, világszerte pedig több mint 26 milliót értékesítettek belőle.

A musical
A Mamma Mia! című musicalt Catherine Johnson forgatókönyvíró fűzte történetté az ABBA-dalok alapján. 1999. április 6-án mutatták be a londoni Prince Edward Theatre-ben, és azóta is a színház repertoárján van. Tengerentúli hódítását 2000 őszén kezdte meg San Franciscóban, 2001-ben a Broadwayn is bemutatták.

A filmmusical
A musicalt Phyllida Lloyd rendező alkalmazta a mozivászonra. A történet egyszerű. Sophie (Amanda Seyfried) készül az esküvőjére a görög tengerparton, ahol édesanyja, a hajdanán énekesnőként dolgozó és a férfiakat nagy kanállal faló Donna (Meryl Streep) kis panziót vezet. Sophie-nak fogalma sincs, ki az apja, de az édesanyjának is csak sejtése van arról, melyik férfitől fogant, abban az időben három pasi csapta neki a szelet… A lány megtalálja anyja naplóját, s a három apajelöltet (Pierce Brosnan, Colin Firth, Stellan Skarsgård) meghívja az esküvőre, az asszony tudta nélkül. Donna rég nem látott két barátnője, egykori triójának tagjai (Julie Walters, Christine Baranski) is eljönnek a nagy eseményre, s felelevenednek a régi emlékek. A fiatalok buliznak, az ősök buliznak és nosztalgiáznak. A producerként Tom Hanks és felesége, Rita Wilson által is irányított, világszerte bevételi rekordokat döntögető alkotásban szinte minden ABBA-sláger elhangzik, de helyet kaptak benne a kevésbé ismert dalok is, és ezek sem lógnak ki a sorból, sőt fokozzák a hangulatot. A napsütés, a tenger kékje, a rengeteg szín és az ABBAdalok: tökéletes vegyítés. (Vasárnap)

Az ABBA stúdiólemezei: Ring Ring (1973), Waterloo (1974), ABBA (1975), Arrival (1976), The Album (1977), Voulez-Vous (1979), Super Trouper (1980), The Visitors (1981)

Az ABBA listavezető dalai Nagy-Britanniában: Waterloo (1974), Mamma Mia (1975), Fernando (1976), Dancing Queen (1976), Knowing Me, Knowing You (1977), The Name of the Game (1977), Take a Chance on Me (1978), The Winner Takes It All (1980), Super Trouper (1980)

Az ABBA listavezető dala az Egyesült Államokban: Dancing Queen (1976)

Az ABBA listavezető dalai Németországban: Waterloo (1974), SOS (1975), Mamma Mia (1975), Fernando (1976), Dancing Queen (1976), Money, Money, Money (1976), Knowing Me, Knowing You (1977), Super Trouper (1980), One of Us (1981)

Puha József

2008. 09. 21.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2008. 09. 21. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2008. 11. 21. 17:18
Nem tom még el se olvastam!!!!

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Az örök ABBA cikk képei
Abba - Az örök ABBAAbba - Az örök ABBA