Hírek
Jön a Kínai demokrácia!
A Chinese Democracy (Kínai demokrácia), az amerikai Guns N’ Roses közel másfél évtizede készülő albuma már jóval a kiadás előtt legendássá vált. Axl Rose és zenésztársai kisebb-nagyobb megszakításokkal 1994 óta dolgoznak rajta. Ha valóban megjelenik, ez lesz a zenetörténet legdrágább hanghordozója. Elhúzódó munkálatai a Geffen Records kiadónak sokmillió dollárjába kerültek.
Lehetetlenség összeszámolni, a hírügynökségek az elmúlt években ilyen-olyan forrásokra hivatkozva hányszor jelentették be, hogy végre jön a nagylemez. Úgy néz ki, most tényleg kiadásra kerül, pedig már a leghűségesebb rajongók többsége is szentül hitte, hogy előbb lesz demokrácia Kínában, mint a korong a boltokban… A bejelentés szerint az észak-amerikai kontinensen november 23-án jelenik meg. Az európai kiadás dátumát egyelőre nem jelentették be, de minden bizonnyal Nagy-Britanniában november 22-én, a német nyelvterületen és mifelénk 19-én lát napvilágot. Az Egyesült Államokban fizikai formátumban csak a Best Buy boltjaiban, letölthető formátumban a bestbuy.com honlapon és az iTunes oldalán vásárolható meg. Az album dallistáját – tizennégy felvétel szerepel rajta – és borítóját már nyilvánosságra hozták.
A Guns N’ Roses utoljára 1991 szeptemberében jelentetett meg saját szerzeményeket felvonultató stúdiólemezt, egyszerre kettőt, a Use Your Illusion I és Use Your Illusion II címűeket. Ezt 1993 novemberében azt átdolgozásdalokat tartalmazó The Spaghetti Incident? című album követte. A következő években Dizzy Reedet leszámítva valamennyi zenésztársa elhagyta a frontembert. Aki nem önszántából ment, azt kirúgta. Az együttes 2004 márciusában válogatáskoronggal rukkolt elő.
Kétségkívül Axl Rose zenekara rendelkezik a leghűségesebb és legkitartóbb rajongótáborral. Persze ehhez kellenek a mögötte tevékenykedő zenei szakemberek is, akik értik a dolgukat, tudják, hogyan kell az embereket manipulálni, így az évek során nem váltak immunissá a kómában lévő együttes és a különböző bejelentések iránt. Időről időre tanúbizonyságot adtak arról, hogy a lemez valóban készül – például felbukkant egy-egy új, félig kész felvétel az interneten.
Idén augusztusban a Chinese Democracy kilenc szerzeménye került fel a világhálóra Kevin Cogill „jóvoltából”, akit később őrizetbe vett az FBI. A huszonhét éves blogger bírósági ügye már elkezdődött Los Angelesben. Ha bűnösnek találják, három év letöltendő szabadságvesztésre és 250 ezer dolláros pénzbüntetésre ítélhetik. Ha a Guns N’ Roses polgári pert indít ellene, dalonként előreláthatólag további 150 ezer dollárt kell kifizetnie.
Kevinhez hasonlóan szorul a hurok egy amerikai üdítőital cég illetékeseinek nyaka körül is (de lehet, hogy nem, ez reklámfogás, ami megtérül), akik a sok halogatást kigúnyolva néhány hónapja megígérték: ha az album idén valóban megjelenik, minden amerikai állampolgár ingyen kap a cégtől egy dobozos kólát… (Új Szó)
2008. 11. 04.
További Guns N' Roses cikkek
Linkajánló
- Guns N' Roses képek, bibliográfia és diszkográfia
- Guns 'n Roses (http://www.gnronline.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..