Hírek
Szólóban próbálkozik az East 17 sztárja
Tony Mortimer nem adja fel: az East 17 harminckilenc esztendős, nem mellesleg Ivor Novello-díjas énekese új menedzsmenttel szeretne ismét betörni a poppiacra.
It's All Right
Az East 17 méltatlanul csúnyán tűnt el a könnyűzene süllyesztőjében, pedig ez a csapat tényleg tudott valamit. Például soha senki nem hordott a klipekben olyan idióta sapkákat, mint Ők (tessék csak elindítani a fenti klipet). A tagok közül mára csak ketten szerepelnek hébe-hóba egy-két híradásban: a frontember Brian Harvey pár éve állítólag öngyilkos akart lenni, de Ő ezt később cáfolta. Legutóbb 2005-ben került a címlapokra, amikor elgázolta magát a saját autójával (máig nem tudjuk, hogy ez hogy sikerült neki). Ezután mesterséges kómában tartották, gégemetszést hajtottak végre rajta, de aztán szerencsésen felépült.
Rajta kívül már csak Tony Mortimer villant néha egyet-egyet, aki kétségkívül az East 17 legkreatívabb tagja volt: Ő írta többek között a csapat ’Stay Another Day’ című megaslágerét, amiért Ivor Novello díjat kapott. Mostanában már annak is örül, ha hívják valahová: januárban felbukkant az angol Big Brotherben, ott beszélt először arról, hogy szeretne újra a zenével foglalkozni. Úgy látszik, komolyan gondolta: az énekes ugyanis bejelentette, hogy felvette a kapcsolatot az East 17 egykori kiadójával, és már tárgyalnak arról, hogy új menedzsmenttel a háta mögött elkészíti első szólóalbumát. Várjuk, mint a pénzügyi válság végét.
Az East 17 egyébként 2006-ban majdnem visszatért: 10 év kihagyás után lenyomtak egy baromi sikeres fellépést a nem kicsit fontos koncerthelyszínnek számító Shepherds Bush Empire-ben, ám a buli után Brian és Tony csúnyán összeveszett, így a nagy comeback elmaradt.
2009. 02. 05.
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..