Hírek
Bruce Springsteen aktívabb, mint valaha
A zenei szakemberek 2008 végén 2009 első fontos hanghordozójának Európában – amelyből jelentősebb példányszám értékesíthető – a Franz Ferdinand, a legtöbb piacon január 26-án megjelent harmadik nagylemezét kiáltották ki. A Tonight: Franz Ferdinand című korong Nagy-Britanniában és Németországban is az eladási rangsor második helyére iratkozott fel. Egy New Jersey-i zenész, szintén január 26-án kiadott albuma a megjelenés hetében mindkét országban kelendőbb volt. A Főnöké.
Bruce Springsteen már a hatvanadik életévében jár, szeptember 23-án tölti be, ám a nyugdíjra még nem gondol, ontja magából a stúdiólemezeket. Eddig ebben az évtizedben rukkolt elő a legtöbbel, az új az ötödik a sorban, ráadásul több válogatással: három koncertalbummal és két slágergyűjteménnyel is jelentkezett. A 15. stúdiólemeze Magic címmel 2007 októberében került a boltokba, s máris itt a következő, a Working on a Dream című, amely Nagy-Britannia és Németország mellett természetesen az Egyesült Államokban is az eladási összesítés csúcsán debütált.
A tizenhatodik
Az elmúlt években George W. Bush ellen, az elmúlt hónapokban Barack Obama mellett kampányoló zenész a Working on a Dream dalait a tavalyi és tavalyelőtti turnéjának szüneteiben komponálta, majd Brendan O’Brien producer irányításával rögzítette. Az előző albumaival összehasonlítva rádióbarátabb, már-már popzenei szerzemények hallhatók rajta. Springsteen a The Last Carnival című felvétellel a The E Street Band nevű zenekarának egykori billentyűse, a tavaly áprilisban elhunyt Danny Federici előtt tiszteleg – a játéka még ezen a korongon is hallható –, és fia, Jason Federici harmonikázik benne. Bónuszként szerepel a lemezen a The Wrestler, az azonos című Darren Aronofsky-filmhez íródott, és idén „A legjobb betétdal” kategóriában Golden Globe-díjjal jutalmazott, de Oscarra már nem jelölt szerzemény.
Plágium?
Az album az Outlaw Pete című felvétellel indul, amelyet Bruce a profi amerikaifutball-bajnokság (Super Bowl) döntőjének szünetében is elénekelt. Ezt követően futótűzként terjedt a hír (kritika) az interneten, miszerint a zenész lenyúlta a Kiss egyik nagy slágerének, az 1979-es I Was Made for Lovin’ You címűnek a dallamát. A világhálóra pillanatok alatt felkerültek olyan hangfelvételek is, amelyekben a két dal hasonló részei egymás után hallhatók. Valóban van hasonlóság közöttük. Az érintettek egyelőre nem nyilatkoztak az ügyről.
A Főnök is téved
Az Egyesült Államokban a lemezkiadók egyre több exkluzív szerződést kötnek nagy áruházláncokkal, amely értelmében egyes albumokat csak az adott lánc üzleteiben lehet megvásárolni, és azok cserébe reklámot, esetleg olcsóbb árat biztosítanak. Ilyen terjesztésben látott napvilágot az USA-ban idén január 13-án Springsteen és a The E Street Band slágerösszegző, Greatest Hits című válogatása – kizárólag a Wal-Mart üzleteiben szerezhető be. Ezzel kapcsolatban is számos kritika éri a zenészt. A megszólalók úgy vélik, a döntés szembe megy az elveivel, például a munkavállalói jogok érvényesítésére vonatkozó törekvéseivel. Az alkalmazottaival közismerten rosszul bánó áruházlánc évek óta meghiúsítja a helyi szakszervezet alakulására vonatkozó kezdeményezést, és inkább kifizeti a büntetéseket. Bruce a napokban bevallotta, hogy az együttműködés valóban rossz döntés következménye. „Sok dolgunk volt mostanában, és sajnos nem a szokásos körültekintéssel jártunk el, amikor belementünk a megállapodásba” – nyilatkozta. (Új Szó)
2009. 02. 16.
További Bruce Springsteen cikkek
Linkajánló
- Bruce Springsteen képek, bibliográfia és diszkográfia
- Bruce Springsteen (http://www.brucespringsteen.net/)
- Bruce Springsteen rajongói oldal (http://brucespringsteen.hu/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..