Hírek
A legfontosabb zenei per
Rosszul áll a Coldplay szénája! Joe Satriani beperelte a zenekart! A per tárgya: 2008 egyik legsikeresebb felvétele, a Viva la Vida, amelyet az idei Grammy Awardson az év dalának kiáltottak ki. A vád: plágium. Satriani úgy gondolja, a brit zenészek a repertoárjából lopták. Egy független szakember az ő igazát valószínűsíti.
Az első plágium
A Viva la Vida or Death and All His Friends című negyedik Coldplay-stúdióalbum megjelenése után a brooklyni Creaky Boards nevű együttes rögtön megvádolta Chris Martinékat. A tagok szerint a Viva la Vida című szerzemény az ő The Songs I Didn’t Write című felvételük koppintása. Ők nem perelték be a zenekart.
A második plágium
Joe Satriani is sajátjának érzi a dalt. A New York-i gitáros úgy véli, a 2004-es Is There Love in Space? című nagylemezén szereplő egyik szerzeményét, az If I Could Fly címűt használta fel a kvartett. Elmondása szerint egyes részei szinte változtatás nélkül kerültek át Martinék felvételébe. Az 53. életévében járó zenész decemberben bírósági keresetet nyújtott be, követeli a dalból származó összes bevételt. A Coldplay albumán és maxi CD-jén a négy tag: Guy Berryman, Jonny Buckland, Will Champion és Chris Martin van feltüntetve a felvétel szerzőjeként. „Megkerestem Martinékat, hogy peren kívül rendezzük az ügyet. Visszautasítottak, ezért kénytelen voltam bírósághoz fordulni. A szóban forgó dal az egyik legjobb, amit írtam. Szerelmi vallomás a feleségemnek, sokáig dolgoztam rajta. Sokan azt hiszik, hogy rosszindulatból pereltem be a zenekart, pedig csak azt teszem, amit egy művésznek tennie kell: megpróbálom megvédeni a saját művemet” – nyilatkozta Satriani. Chris Martinék közleményben reagáltak a vádra. „Ha bármilyen hasonlóság van a két felvétel között, az kizárólag a véletlen számlájára írható, és bennünket legalább annyira meglep, mint Satrianit. Tisztelettel kérjük, hogy fogadja el ezt, és minden jót kívánunk neki a jövőre nézve” – olvasható a közleményben. Az énekes-frontember később nyilatkozott is az ügyben. „Egy éjszaka közepén a zongora mellett ülve jutott eszembe a dal alapötlete. Kínos, hogy magyarázkodnunk kell, és dühítő a vád, mert mi komponáltuk” – jelentette ki Martin.
Nincs visszaút
A bírósági tárgyalás már kezdetét vette. A brit zenészeket egy ügyvéd képviselte az első Los Angeles-i tárgyaláson, és tolmácsolta az együttes ismert álláspontját, vagyis azt, hogy nem történt szerzői jogsértés, és nem fizetnek a gitárosnak. Szerintük a szakértők is arra a végkövetkeztetésre jutnak, hogy a felvételek között nincs akkora hasonlóság, hogy megnyerhető legyen Satriani keresete.
A jövő zenéje…
A Reuters hírügynökség egy szerzői jogra szakosodott ügyvédet szólaltatott meg, aki szerint Satriani megnyerheti a pert, mert a jog nem hisz a véletlen egybeesésnek. Szerinte az is a gitáros mellett szól, hogy a szóban forgó dal a maga idejében népszerű volt, ami tovább csökkenti a véletlen egybeesés esélyét. A Viva la Vida 2008 egyik nagy slágere, ha tehát a bíróság Satrianinak ad igazat, az Martinéknak nagyon sokba kerülhet. Nem csak anyagilag… (Új Szó)
2009. 04. 30.
További Coldplay cikkek
Linkajánló
- Coldplay képek, bibliográfia és diszkográfia
- Coldplay - Az első magyar Coldplay oldal (http://www.freewebs.com/coldplay/menu/most.htm)
- Coldplay (http://www.coldplay.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..