Hírek
Sok kiadás, nagy bevétel
A U2 február végén jelentette meg a 12., No Line on the Horizon című stúdiólemezét, és múlt kedden Barcelonában elkezdte pályafutásának eddigi legnagyobb költségvetésű, U2 360° Tour című fellépéssorozatát. Az elnevezés a különleges színpadra utal: a stadion közepén felépített színpadot mindenhonnan egyformán lehet látni. A kivitelezése hatalmas pénzösszeget emésztett fel.
Az ír együttes két koncertet adott a spanyol nagyvárosban, kedden és csütörtökön. Az elsőre ötvennégy perc alatt elfogytak a belépőjegyek, ezért kötött le még egy fellépést. A keddi koncert során Bonóék élőben kapcsolták a Nemzetközi Űrállomást, szót emeltek egy burmai ellenzéki vezető érdekében, és bejátszották Desmond Tutu Nobel-békedíjas dél-afrikai anglikán érsek egyik prédikációját is. Az eredetileg Billie Holiday emlékére írt Angel of Harlem című dalt ezúttal Michael Jackson tiszteletére adták elő. A világ körüli turné első, Európát és Észak-Amerikát érintő része október 28-án a kanadai Vancouverben zárul.
Az idei fellépéssorozat összköltsége 100 millió dollár körül mozog – a U2 ennyit még sosem költött a koncertezésre. A 2009-re meghirdetett negyvennégy show-t több mint hárommillió ember nézheti meg, eddig a belépőjegyek kilencvennégy százaléka kelt el. A gazdasági világválságra való tekintettel már harminc euróért is válthatunk jegyet a fellépésekre, de még így is növekednek a bevételek, miután a 360 fokos színpad mellett húsz százalékkal megnő a stadionok befogadóképessége. A bevételi oldalon eddig 300 millió dollár áll, a nyereség tehát 200 millió dollárra rúg, ami önmagában elmarad ugyan a legutóbbi, a Vertigo Tour 389 millió dolláros nyereségétől, de a szponzori megállapodások, és a 2010-es koncertek bevételeivel együtt nagyobb profitra tehet szert a zenekar, mint korábban.
Az európai fellépések közül a barcelonai után az augusztus 10-i zágrábi volt az, amelyre a második legrövidebb idő alatt kapkodták el a jegyeket, ezért Bonóék a horvát fővárosban is kétszer lépnek fel – az egy nappal korábban tartandó koncert is telt házas már. (Új Szó)
2009. 07. 09.
További U2 cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..