Hírek
Férfiak kullognak három nő után
Az amerikai Forbes magazin közzétette az elmúlt egy évben, azaz 2008 júniusától 2009 májusáig legtöbbet kereső popsztárok listáját. Az összeállítás az elkönyvelt bevételek alapján készült. Az elmúlt években férfiak uralták a rangsort – 2007-ben a The Rolling Stones, 2008-ban a The Police végzett az élen –, ezúttal az első három helyen hölgyek szerepelnek, a maradék hét pozíciót viszont férfiak foglalták el.
A zenetörténet eddigi legsikeresebb koncertsorozatával, a Sticky & Sweet című turnéval, a tavaly áprilisban kiadott Hard Candy című nagylemezzel és a különböző reklámszerződésekkel Madonna 110 millió dollárt keresett, s ezzel a lista csúcsán végzett. A popkirálynőt Celine Dion és Beyoncé követi. Az összesítésen ezúttal is helyet szorítottak maguknak mifelénk kevésbé ismert countrysztárok: az ötödik helyen Kenny Chesney, a tizediken Toby Keith, a hatodikon a Rascal Flatts nevű trió található. Érdekesség, hogy a hatodik pozícióban hármas holtverseny alakult ki: a Rascal Flatts ugyanannyit, 60 millió dollárt keresett, mint a brit Coldplay és az ausztrál AC/DC.
A gazdasági világválság ellenére a lista első tíz helyezettjének összbevétele közel ötven százalékos emelkedést mutat az előző rangsorhoz képest – az akkori élmezőny 500 millió dollárt keresett, a mostani 719 milliót. A Forbes elemzője szerint a növekedés elsősorban az egyre drágább koncertjegyeknek köszönhető. A jegyek átlagára tizenöt éve nem emelkedett annyit, mint az elmúlt tizenkét hónapban: 5,26 dollárral nőtt, 67,33 dollárra. Érdekesség, hogy egy eladott belépőjegyből az előadónak átlagban húsz dollár bevétele származik, míg egy eladott CD mindössze egy dollárt hoz a konyhára. A száz legtöbbet kereső zenész a koncertezésből ezúttal összesen 2,4 milliárd dollár bevételt könyvelhetett el, ami 6,5 százalékkal több, mint az előző időszakban. (Új Szó)
A legtöbbet kereső zenészek 2008 júniusa és 2009 májusa között – a Forbes magazin összeállítása
Sorszám Előadó Bevétel
1. Madonna 110 millió dollár
2. Celine Dion 100 millió dollár
3. Beyoncé 87 millió dollár
4. Bruce Springsteen 70 millió dollár
5. Kenny Chesney 65 millió dollár
6. Rascal Flatts 60 millió dollár
6. Coldplay 60 millió dollár
6. AC/DC 60 millió dollár
9. Eagles 55 millió dollár
10. Toby Keith 52 millió dollár
2009. 07. 13.
További Madonna cikkek
Linkajánló
- Madonna képek, bibliográfia és diszkográfia
- Madonna (http://www.madonna.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..