Hírek
Fekete Dávid álházassága egy klip kedvéért
A Megasztár 4 felfedezettjének legfrissebb, Valami új című videója, Kell, hogy itt legyél című nagylemezének második dalából készült. A számot, valamint annak szövegét, Dávid zenei producere, Halmai Gábor szerezte. A klip már a megjelenés előtt nagy port kavart a hazai bulvármédiában. A forgatásról napvilágot látott fotók alapján több sajtóorgánum is azt hitte, Dávid valóban összekötötte az életét a párjával, Laurával.
Kell, hogy itt legyél
A díszes esküvő azonban csak a klipforgatás valósághű díszlete volt, amelyet a Domonyvölgyben található Lázár Lovasparkban, illetve a Fóti Gyermekvárosban rögzítettek. Csak úgy, mint Dávid első, Új élet vár című klipjénél, most is Indián volt a rendező, a végeredmény pedig önmagáért beszél. A romantikus felvételek hangulatát már a gyönyörű környezet is megalapozta, de az elegáns öltözékek, a hintós jelenetek még inkább fokozták a hatást. A klipben Dávid rajongói is szerepet kaptak, hiszen ők alkották a násznépet.
Az énekes és Laura nagyon élvezték az egész napos forgatást, és érdekes tapasztalat volt számukra, hogy belekóstolhattak egy esküvő menetébe. Igaz, a fiatalok egyelőre még nem gondolkodnak azon, hogy valóban összekössék az életüket.
2009. 10. 15.
További Megasztár TV2 cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..