Hírek
Újra Budapesten lép fel a Spyro Gyra!
A zenekar két évvel ezelőtt tartott koncertjére szinte azonnal elfogyott az összes jegy, így sokan kívül rekedtek. Számukra és azok számára is, akik részesei lehettek ennek az egyedülálló zenei élménynek jó hír, hogy a Spyro Gyra október 24-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadára áll.
Nincs nagyobb kihívás egy jazz zenész számára, mint amikor a stúdióban vagy a közönség előtt kell improvizálnia, de a Spyro Gyra zenekarvezetője és szaxofonosa, Jay Beckenstein tökéletesen érti, mi az a szenvedély, ami vonzóvá teszi valaki számára azt, hogy az életét folyamatos jelenléttel, és az emberi kapcsolatoknak szentelve élje meg.
Az új, Down the Wire című album áprilisban jelent meg. A Spyro Gyra az elmúlt három évtized alatt a modern jazz élvonalába került, amelyet számos egyedi, különleges zenei kísérlettel és megfelelő kézügyességgel értek el. "Ez az, ami mindig is előre vitte a zenekart" - mondta Beckenstein. "Meg kell találni egy egészséges egyensúlyt az egyes zenészek és az együttes egésze között ugyanúgy, mint a zenész és a dalszerző között. Az is fontos szempont, hogy az előadónak ugyanolyan elégedettnek kell lennie, mint a közönségnek. Ha improvizálsz egy tömeg előtt, akkor óvatosan kell lépkedned ezen a láthatatlan mindenkit összekapcsoló kötélen. Ez néha még nekünk is meglepetést okoz, de ettől az élménytől lesz olyan a zenekar, amilyen."
Bár mindig is buffalói zenekarnak mondták magukat a fiúk, harminc év után ez az első album, amely Buffalóban született, ugyanabból a stúdióból, ahol a pályájukat meghatározó klasszikus, a "Morning Dance".
A Spyro Gyra zenekar a rádióbarát, dallamokra építkező "smooth" jazz műfaj legkiemelkedőbb, legendás zenekara. Egyenletes, finom, sima, zavartalan zenét játszik, egész pályafutása alatt a lehető legjobb minőségre törekedtek. A hetvenes évek elején alakultak. Túl vannak 20 sikeres lemezen, több mint 10 millió eladott példányon.
A Spyro Gyra minden tekintetben a világ elsőszámú jazz zenekarai között van. Ráadásul még sikeresek is, ami ebben a rétegzett műfajban nagyon nagy dolog. A pop és a jazz fúzióját játsszák, jazz zenéjüket tele pakolva R&B, funk és pop dallamokkal. Gyakorlatilag évtizedek óta tökéletes zenészi kvalitásokkal építik dallamaikat. Zenéjük, bár többszereplős, mégis elsősorban a dalszerző-szaxofonista, alapító tag Jay Beckenstein találmánya. Hallatszik, mint minden eddigi lemezeiken az iskolázottság. Jó részt a standard jazz elemeket, a füstösebb klub blues-soul világot keverik, hosszú, improvizált fúvós szólókkal.
Az utolsó lemezük kapcsán bejelentették, hogy feloszlanak, tehát ezt tekinthetjük visszatérésnek is. Ráadásul öregedésnek, változásnak nincs nagy nyoma. Energikusabbak már nem is lehetnének.
Aki még nem hallott Spyro Gyra-t az nem tudja milyen egy rádióbarát jazz zenekar. Ennek a műfajnak ők az Alfái meg az Omegái. Kifogástalan minőség. Kétség sem férhet hozzá: ebben ők a legnagyobbak!
SPYRO GYRA - Down The Wire Tour
- időpont: 2009. október 24.
- helyszín: Budapesti Kongresszusi Központ
2009. 10. 19.
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..