Hírek
The Smashing Pumpkins-dalok, egyesével
A The Smashing Pumpkins tavaly jelentette be, hogy nem ad ki több stúdiólemezt. A 2000-ben feloszlott, 2006-ban újjáalakult chicagói együttes nem fejezte be a zenélést, csupán többé nem kíván hagyományos albummal előrukkolni.
„A jövőben mi is beállunk azoknak a táborába, akik nem lemezekben, hanem dalokban gondolkodnak. A megszokott üzleti modell haldoklik, az albumokból egyre kevesebb értékesíthető, a zeneipar pedig nem tudja, merre tovább. Manapság a felvételek legfontosabb célja a koncertek népszerűsítése” – írta még 2008 tavaszán a zenekar weboldalán az azóta kivált Jimmy Chamberlin dobos. Decemberben Billy Corgan énekes-gitáros megerősítette, hogy a 2007 júliusában megjelent Zeitgeist volt az utolsó korongjuk. „A Zeitgeist eladási adatai alulmúlták a várakozásainkat. Ezért végeztünk a lemezkészítéssel, semmi értelmét nem látjuk, az emberek már meg sem hallgatják, kizárólag a klipesített dalokra kíváncsiak. Ennek ellenére idegesít, ha valaki azt állítja, hogy nincs jövőnk. Igenis van! Továbbra is kreatívak leszünk, de más formában, mint eddig. Maxikat megjelentető együttesként működünk tovább, és a jövőben csak kisebb koncerthelyszíneken lépünk fel” – nyilatkozta Corgan.
Az együttes új „albuma”, a Teargarden by Kaleidyscope negyvennégy felvételt tartalmaz – a zenészek a dalokat a tervek szerint október végétől egy-kétnaponta egyenként ingyen elérhetővé teszik a honlapjukon. Fizikai formátumban is megjelennek, EP-ken, összesen tizenegy négydalos EP várható, ezeket természetesen már pénzért kínálják. „Nem azért adjuk ingyen a szerzeményeinket, mert megengedhetjük magunknak. Úgy döntöttünk, inkább szabadok leszünk, mint gazdagok. Az első négy felvétel a pszichedelikus zenében gyökerezik, és modern zenei elemekkel egészül ki. Örülök, hogy a Pumpkins ebbe az irányba mozdult el” – mondta Corgan. (Új Szó)
2009. 10. 30.
További Smashing Pumpkins cikkek
Linkajánló
- Smashing Pumpkins képek, bibliográfia és diszkográfia
- Smashing Pumpkins (http://www.smashingpumpkins.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..