Hírek
Folytatódó zenei mese
Régen előzte meg ekkora érdeklődés az albumeladási listákat. Nem az első helyezett, a számok miatt, bár nagyjából azokat is be lehet lőni. Susan Boyle foglalja el a napokban nyilvánosságra kerülő legjelentősebb összesítések csúcsát, és több rekord is garantált.
A Britain’s Got Talent című tehetségkutató tévéműsor harmadik sorozatában debütált, 1961. április 1-jén született skót asszonyság az első rekordját áprilisban, közvetlenül a felbukkanása után érte el. Az internetnek köszönhetően ő a leggyorsabban világsztárrá vált előadó: a versenybeli bemutatkozásáról készült videót több millióan nézték meg már néhány óra leforgása alatt. A május 30-án tartott döntőt ugyan elveszítette a Diversity tánccsoporttal szemben, de az újabb lendületet adott karrierjének – a váratlan végeredménnyel és a műsor után bekövetkezett idegösszeomlásával ismét címlapokra került…
Susan Boyle első nagylemeze I Dreamed a Dream címmel Európában hétfőn, Észak-Amerikában kedden jelent meg az említett verseny zsűrijének elnöke, Simon Cowell kiadója, a Sony Music alá tartozó Syco gondozásában. Egyebek között egy-egy Madonna- (You’ll See) és The Rolling Stones-dal (Wild Horses) átdolgozása is hallható rajta.
Már hetekkel az album kiadása előtt az előrendelések alapján nyilvánvaló volt, hogy a „későn érő” énekesnő rekordokat állít fel. Korongjából Nagy-Britanniában a megjelenés napján 134 ezret értékesítettek. Az utolsó becslések szerint 400 ezer körüli példányban talál gazdára a szigetországban az első héten. Biztos, hogy a brit zenei piacon az év legjobban debütáló lemeze lesz, s valószínűleg ebből adják el a legtöbbet 2009-ben. Az első albumából a megjelenés hetében odahaza a legtöbbet értékesítő brit előadó rekordját Leona Lewis tartja – Spirit című lemezéből 2007 novemberében 375 872 példány kelt el. Ha minden jól alakul, ezt Susan megdönti. Nagy-Britanniában 2008 leggyorsabban fogyó albumából, a Take That ötödik stúdiólemezéből, a The Circus címűből decemberben 432 490 példányt vásároltak az első héten – ezt az énekesnő nem fogja túlszárnyalni. A fiúcsapat korongjából eddig összesen 2,4 milliót adtak el, ezt a mennyiséget viszont Susan világviszonylatban néhány napon belül biztosan eléri. Az egész világot tekintve ugyanis a Take Thatnél jóval nagyobb kereskedelmi potenciállal rendelkezik. Az előrejelzések szerint az Egyesült Államokban több mint 600 ezer példányban talál gazdára az albuma a megjelenés hetében – az amerikai piacon is ez lesz az év legjobb debütálása. Susan Boyle – Leona Lewis után – a második brit előadó, aki első nagylemezével az amerikai eladási rangsor élére iratkozik fel. (Új Szó)
2009. 11. 29.
További Susan Boyle cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..