Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Megvan a karácsonyi listaelső!

Joe McElderry - Megvan a karácsonyi listaelső!

Néhány éve már nincs harc a karácsonyi brit kislemezlista első helyéért, előre tudjuk, ki fog vezetni. Pontosabban azt tudjuk, hogy a The X Factor aktuális győztese áll majd az élen, személye csak december derekán derül ki. Vasárnap ért véget napjaink legnépszerűbb brit tehetségkutató tévéműsorának hatodik sorozata, így már az előadó személye is ismert.

Az első győztes, Steve Brookstein 2005 januárjának első hetében foglalta el az összesítés csúcsát, a többiek már az ünnepek alatt uralták a mezőnyt. 2005-ben Shayne Ward, 2006-ban Leona Lewis, 2007-ben Leon Jackson, tavaly Alexandra Burke vezetett. A verseny december közepén fejeződik be, a győztes kislemezét – a műsorban énekelt dallal, dalokkal – villámgyorsan megjelentetik, az emberek megrohamozzák a boltokat, vagy beszerzik az internetről, s néhány nap alatt annyit vásárolnak belőle, hogy nemcsak a karácsonyi rangsor élét foglalja el, hanem az év legkelendőbb kislemezeinek listáján is az élmezőnyben zár. Kivételt itt is csak Steve Brookstein képez, az Against All Odds című felvétele 2004-ben a harmincadik helyen végzett. Shayne Ward dala, a That’s My Goal 2005 második, Leona Lewis felvétele, az A Moment Like This 2006 második, Leon Jackson dala, a When You Believe 2007 negyedik legvásároltabb szerzeménye volt a szigetországban. Alexandra Burke felvétele, a Hallelujah tavaly az összesített lista első helyét szerezte meg! A döntősök által előadott, jótékonysági céllal kiadott Hero című dal pedig a második pozícióban zárt.

Joe McElderry - Megvan a karácsonyi listaelső!

Az idei sorozatban az 1991. június 16-án született Joe McElderry diadalmaskodott, az ezüstérmes Olly Murs, a bronzérmes Stacey Solomon lett. Joe felvétele, a Miley Cyrus előadásában a Hannah Montana: The Movie című mozifilm betétdalaként ismertté vált The Climb átdolgozása tegnaptól szerezhető be, és már az első napon annyit eladtak belőle, hogy be is biztosította a vasárnap este nyilvánosságra kerülő karácsonyi brit kislemezlista első helyét.

Puha József

2009. 12. 15.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2009. 12. 15. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Megvan a karácsonyi listaelső! cikk képei
Joe McElderry - Megvan a karácsonyi listaelső!Joe McElderry - Megvan a karácsonyi listaelső!