Hírek
Smashing Pumkins visszatekintés
Már írtuk, hogy a Smashing Pumkins 42 éves oszlopos tagja és Jessica Simpsons most már a stúdióban is együtt dolgoznak egy új, közös számon. Ennek kapcsán érdemes elolvasni, mit is gondol most Bill Corgan a banda új felállásáról.
Billy cáfolja, hogy a Smashing Pumkins 2000-ben „hagyományos értelemben” feloszlott volna – bár kétségtelen tény, hogy az új felállás miatt számtalan rajongó elfordult a bandától.
A Smashing Pumkins a 90-es évek végétől kezdődően kezdte elveszíteni a lába alól a talajt, és szinte kontrollálatlanul kezdett el lefelé zuhanni a népszerűsége, a zenekar belső feszültségei, az állítólagos drog használattal kapcsolatos hírek, és a csökkenő lemezeladások miatt.
Végül Bill Corgan újraszervezte az egész csapatot 2006-ban, és a 19 éves Mike Byrne lett az új dobos Jimmy Chamberlin helyett, aki sajnálatos módon kilépett még az év elején. A Smashing Pumkins újjászervezése után még azt is bevallotta, hogy egy kicsit elkedvetlenedett az új felállás miatt.
„A banda „szétcseszése” utólag belegondolva egy elég nagy hiba volt. Az volt benne a legrosszabb hogy megtörte, azt a bizalmat amit a közönség adott. Az biztos, hogy nagyon szerettek bennünket (az mindegy hogy az ötleteink, a tagok, vagy a számaink miatt - igazándiból nem is tudom mi volt a fő ok). Ez egy olyan dolog, mint amikor szakítasz valakivel, és utána újra megpróbáljátok: a kapcsolat már soha nem lesz a régi. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem vagyunk, vagy nem leszünk olyan jók mint régen, de az biztos hogy mások lettünk. A régi csodás érzések az eredeti felállással kapcsolatban kétségtelenül eltűntek. Ha azt mondanánk hogy „egy pár évig nem voltunk”, az egy nagyon hasonló dolog lenne ahhoz, ami valójában történt. De a szakítás miatt benne van ebben sajnos egy erőszakos törés is.
2010. 01. 14.
További Smashing Pumpkins cikkek
Linkajánló
- Smashing Pumpkins képek, bibliográfia és diszkográfia
- Smashing Pumpkins (http://www.smashingpumpkins.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..