Hírek
Újabb dalok Haitiért
Már eddig is számos dal született és több segélykoncertet szerveztek a haiti földrengés áldozatainak megsegítésére. Most újabb két felvétel látott napvilágot.
Not Alone
Régóta vártunk az új Linkin Park-dalra. Bizonyára senki sem gondolta, hogy egy ilyen sajnálatos esemény kapcsán jut el hozzánk… A Not Alone című zeneszám Haitiért szól. A dal egyébként már korábban készült – a földrengés után a fiúk elővették, és átírták. Úgy döntöttek, kiadják, és az ebből származó bevételt Haitinek ajánlják. A videóban megdöbbentő és szívszorító pillanatokat láthatunk a katasztrófa utáni állapotokról.
A másik dal pár órája került fel a világhálóra – a videoklipje a téli olimpia éjszakai megnyitóünnepségén került bemutatásra.
Neves előadók fogtak össze, a dal bevételeivel Haitit támogatják. Michael Jackson legnagyobb slágerét adják elő közösen, amelyet Jacko Afrika megsegítésére írt huszonöt évvel ezelőtt. A We Are the World 25 for Haiti címet viselő dalt ugyanabban a stúdióban rögzítették, mint az eredeti változatot. A dal elkészítésében olyan énekesek vettek részt, mint will.i.am, Fergie, Celine Dion, Miley Cyrus, P!nk, Snoop Dogg, Jason Mraz, Keri Hilson vagy Kid Cudi. A névsor közel sem teljes!
Reméljük, mindkét dal eléri a célját, és a bevételeikből többek életét sikerül jobbá, elviselhetőbbé tenni e szörnyű katasztrófa után.
2010. 02. 13.
További Linkin Park cikkek
Linkajánló
- Linkin Park képek, bibliográfia és diszkográfia
- Linkin Park (http://www.linkinpark.com)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..