Hírek
Elhunyt a punklegenda, Malcolm McLaren
Április 8-án reggel halt meg a legendás Sex Pistols egykori menedzsere, aki - amellett, hogy üzletemberként világhírűvé vált - ismertté tette a punkot.
Johnny Rotten, a Pistols frontembere bevallotta, elmondhatatlanul hiányzik neki barátja és támogatója, Malcolm.
„Szórakoztató jelenség volt. Soha nem felejtjük el.”
McLaren alapította és fogta össze a bandát. A háttérből irányított mindent. Mindenhol jelen volt. Kezdve a lemezszerződéstől, amit a Buckhingem Palota előtt írtak alá egészen az 1980-as hajóútig, amikor letartóztatták a tagokat.
Mielőtt a botrányoktól hangos zenekar vezetője lett, 1975-77 között McLaren a híres Let it rock nevű ruhaüzletet irányította a divattervező Vivienne Westwooddal, későbbi szerelmével. A boltot végül SEX-re keresztelték.
„Egy leírhatatlanul karizmatikus, különleges és tehetséges embert vesztettünk el” – fejezte ki bánatát Westwood – „hatalmas szíve volt és mindig meg tudott nevettetni.”
New Yorkban magával ragadta a punk őrület. A klubokat járta, s itt találkozott a New York Dolls-szal, amelynek menedzsere lett. Miután visszatért Londonba, az ikonikus angol punkzenekarral, a Sex Pistols-szal szövetkezett, évekig menedzselte őket. Majd 1983-ban kiadta első saját lemezét, a Duck Rockot. A Madame Butterfly-t és a Buffalo Gals-t még ma is emlegetik a britek.
McLaren két filmet is készített Julian Temple-lel; az akkori punk nemzedékről, és természetesen a Sex Pistolsról.
Már régóta rákban szenvedett a 64 évesen elhunyt mogul, akitől jövő héten a londoni Highgate temetőben búcsúznak el szerettei, kollégái és a rajongók.
2010. 04. 09.
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..