Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Agyondicsérték. Leszerepel?

Ellie Goulding - Agyondicsérték. Leszerepel?

Nem ritka az olyan karrierkezdés, amikor a zenészszakma emeli sztárrá a kiszemeltet, és – csúnyán fogalmazva – rászabadítja a közönségre. Ellie Goulding pályája is így indult. A mérsékelt sikert arató bemutatkozó dala után a szakmától két rangos díjban részesült.

A BBC brit közszolgálati rádió ezúttal is megszavaztatta a szakmabelieket a BBC Sound of 2010 keretében arról, vajon ki lesz az év felfedezettje. Nyolcadik alkalommal került rá sor, a szerkesztőség által összeállított tizenötös listáról lehetett választani. A jelöltek nem vehettek részt televíziós tehetségkutató műsorban, nem szerepelhettek tévésorozatban, nem lehetnek ismertek ilyen-olyan együttesekből, s nem lehet olyan felvételük vagy albumuk, amely bejutott a brit kislemez- vagy albumeladási lista húszas mezőnyébe. Százhatvanöt szakember (kritikus, zenei szerkesztő, producer, dramaturg, blogger) szavazott. Az eseményt egyre nagyobb figyelem kíséri, mivel a korábbi díjazottak mindegyike sikeresen gyökeret eresztett a zeneiparban (2003 – 50 Cent, 2004 – Keane, 2005 – The Bravery, 2006 – Corinne Bailey Rae, 2007 – Mika, 2008 – Adele, 2009 – Little Boots). A végeredményt január 8-án hozták nyilvánosságra: Ellie Goulding énekes-dalszerző végzett az élen. A győztest a BBC Kate Bush, Björk és Stevie Nicks trendi keverékeként jellemezte… „Ellie a háttérgárdája segítségével bámulatosan kombinálja az akusztikus zenét az elektronikával, ezek tökéletesen eggyé olvadnak” – nyilatkozta Huw Stephens, a BBC Radio 1 lemezlovasa. Az 1986. december 30-án született énekesnő februárban újabb elismerést kapott, a BRIT Awardson, a legrangosabb brit zenei díjak kiosztóján ő részesült A kritikusok díjában, amit szintén a legnagyobb reményű újoncnak adnak. Nem csoda hát, hogy magasra került a mérce.

Ellie Goulding - Agyondicsérték. Leszerepel?

Ellie tavaly novemberben megjelent Under the Sheets című bemutatkozó felvétele a brit kislemezlistán az 52. helyig jutott, a másodiknak, a februárban kiadott Starry Eyed címűnek már a negyedik hely volt a csúcspozíciója. Mindkét szerzemény megtalálható a március 1-jén boltokba került Lights című albumán. Az énekesnő a brit zenei átalakítás újabb iskolapéldája. Tradicionális, akusztikus folkzenéjét a jobb eladhatóság kedvéért elektronikával kombinálják. A recept tehát a szokásos: a folkelőadó modern, rádióbarát popénekesnővé változott. A korábban feltűntek, például Little Boots esetében a dallamvilág passzol a szintipopos hangzáshoz, Ellie esetében azonban a dalok többségénél – a fent említett Huw Stephens véleményével ellentétben – érződik a kettősség, hogy a folkos felvételek csak a második körben kaptak divatos hangszerelést. S úgy látszik, a közönség is hallja ezt, vagy unja már az ilyen átváltozásokat. Ellie nagylemeze ugyan a brit eladási lista csúcsán debütált, a szigetországban 36 854 példányt értékesítettek belőle a megjelenés hetében (a szám azért elmaradt a várttól), de onnan a 16. helyre esett vissza. A héten, a listán tartózkodás hatodik hetében már csak a 29. pozícióban találjuk. Lehet, hogy a BBC tévedett? Egyrészt mégsem Ellie Goulding lesz 2010 legnagyobb brit felfedezettje, másrészt gyorsan el is tűnik a süllyesztőben? Elképzelhető. Abban viszont biztosak lehetünk, a brit közszolgálati rádió mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne így történjen. Mint ahogy mindent meg is tesz, a Starry Eyed című dalt például a legnagyobb rotációban játssza.

Puha József

2010. 04. 15.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Agyondicsérték. Leszerepel? cikk képei
Ellie Goulding - Agyondicsérték. Leszerepel?Ellie Goulding - Agyondicsérték. Leszerepel?