Milyen volt a gyerekkorod?

Egyedüli gyermeke vagyok a szüleimnek. Édesapám sebészorvosként dolgozott, édesanyám pedig egy kávé-tea szaküzlet vezetője volt Kőbányán. Sok feszült pillanatot kellett átélnem otthon, mígnem hat éves koromban elváltak a szüleim. Apámmal ezután csak ritkán találkoztam, anyám pedig rengeteget dolgozott, így a nagyszüleimhez kerültem. Az ő visszafogott tempójuk, békességük és az édesanya lendülete egyaránt megmaradt bennem. Már 8-9 évesen belépett az életembe a zene iránti vonzalom. Nyaranta Hajdúszoboszlóra jártunk édesanyámmal, ahol sok-sok zenés programot, koncertet szerveztek az üdülőterületen. Magával ragadott a csillogás, a víz fölé ácsolt színpadon ugrándozó zenészek játéka. Ott akkor elhatároztam, hogy én is ezt akarom csinálni.

És jöttek az amatőr zenekarok…

Így van. Vagyis először az élvezetes, ugyanakkor fáradságos gitárórák, a sok gyakorlás. A haverokkal egész álló nap a rádiót hallgattuk, a zene bűvöletében éltünk, s ellestük a nagyoktól a rock and roll csínját-bínját. A Hearts volt az első komoly gimnáziumi zenekarom, ahol tizennégy éves fejjel ritmusgitároztam és vokáloztam. Hatalmas élmény volt, mikor nyomtuk a Led Zeppelint meg a Deep Purple-t. Közönségdíjasok is lettünk az Amatőr Zenekarok Versenyén. Itt figyeltek fel rám először. Nem sokkal később pedig már azon kaptam magam, hogy a Generállal megnyertük a Ki mit tud-ot. És sorozatban jöttek a fellépések, külföldi meghívások, riportok…

Hogyan fogadták otthon ezt a váratlan sikert?

Mindenki nagyon büszke volt nagymama szeme fényére, Sándorkára. Édesapám felhívott és azt mondta: „Fiam, nagyon gyakran jártam WC-re a döntőtök alatt.” Papika meg azzal viccelődött egy Erkel Színházas koncertünk után, hogy kifütyültek minket, mert akkora üdvrivalgással és harsány füttyögéssel fogadta a bandát a közönség. Én istenbizony, tizenhét évesen nem tudtam mit kezdeni ezzel a hirtelen jött sikerrel. Mikor a nagyi leküldött az utcánkban levő Röltexbe gombot vagy cérnát venni, egyik napról a másikra teljesen másként néztek rám az emberek. Én erre: „Keziccsókolom, én még ugyanaz a Révész Sándor vagyok.”

Hat évig énekeltél a Piramisban is, aztán kiléptél. Miért?

Szívvel-lélekkel zenéltem Lajosékkal, de közben rájöttem, hogy temérdek időt áldoztam fel a zene oltárán, miközben rengeteg más dolog is érdekelt. Szepes Mária néni volt a csúcspont, a vele történt találkozás varázslatos világba kínált bebocsátást. Végtelen dimenziókról, Istenről, szellemiségről beszélgettünk. Elkezdtem nagyon mélyen értelmezni a Biblia üzenetét, elmerültem a Tibeti halottas könyv böngészésében, az egyiptomi kultúrában és a buddhizmusban. Egyszóval más ember kezdett kibontakozni bennem, s éreztem, hogy túl kell lépnem a Piramison.

Ért valami megrázkódtatás, ami miatt ilyen komolyan elmerültél önmagad és a világ értelmezésében?

Édesanyám halála volt a töréspont, aki egy vonat alá vetette magát. Szörnyű volt belegondolni is, hogy ez a törékeny test a durva kövek és sínek közt… Akkor megtanultam, hogy úgy tudod túlélni az ilyen megrázkódtatásokat, ha elvonatkoztatsz a hétköznapoktól, vigasztalást és útmutatást keresel. Hálás vagyok, hogy ezt megtaláltam Márai Sándor, Hamvas Béla, Kőrösi Csoma Sándor írásaiban. Áldom azokat a barátaimat és szeretteimet, akik akkoriban a szellem dolgaira rányitották a szememet és segítettek átjutni a mélypontokon.

Két évtized alatt csak ritkán hallattál magadról. Mit csináltál azalatt?

Egy tanyán éltem az Alföldön. Mindig is fontos volt számomra a természet, a csönd közelsége. Ásotthalom pedig egy hatalmas erdőség közepén fekszik, Szeged tüdejének is nevezik. Ott úgy éreztem, békességben élhetek önmagammal. De ugyanúgy zenéltem, fejlesztettem magam, ugyanúgy felutaztam Pestre. Rengeteget sétáltam a barátaimmal, barangoltam a tanyán, akárcsak ma itt a fővárosban. Séta közben elmélkedem, és dalokat írok fejben. Ha hiszed, ha nem, ezekben a lábakban többtízezer kilométer van már.

A jelenlegi zenekaroddal unplugged koncerteket adtok. Hogyan jött ez az ötlet?

Régi álmom volt az az akusztikus hangkép, amit most ezzel a négy fiatal tehetséggel megvalósíthatok. A társaim Cseh Balázs basszusgitáros, Horváth Ákos gitáros, énekes, Nagy Gergely gitáros, aki mandolinon, ír buzukin és szájharmonikán is játszik, énekel, és Szakáll Béla, ütőhangszeres, aki cajonon, percussion hangszereken játszik.

Új szerzeményeket adtok elő?

Részben igen. Generálos múltamból két, a Piramis idejéből három dalt hangszereltünk át, ezenkívül a szóló lemezeimről is válogattam számokat. De nagyrészt vadonatúj szerzeményekkel lépünk fel.
Tavaly már bejártuk az országot, idén legkésőbb júniusban tervezünk egy nagyszabású koncertet. Ez a felállás már nem arról szól, hogy fulladásig mozogj a színpadon. Hihetetlen dinamikusak a dalok akkor is, ha az ember ülve játszik, akár egymaga, egy szál gitárral.

Van-e beteljesületlen álmod ennyi kaland után?

Egyszer el szeretnék utazni Tibetbe, leborulni egy nagytudású ember lába elé, és beszélni vele az élet nagy dolgairól. Ez az alázat nem megjátszás, ez kell nekem.

Zsó

2010. 04. 15.