Hírek
Katie 'Házavatója'
Csaknem három év kihagyás után, idén májusban új albummal jelentkezett Nagy Britannia grúz büszkesége, Katie Melua. A ’The House’ című album, Európa-szerte május 24-én jelent meg.
The Flood
A ’House’ szóról, mostanában boldog-boldogtalannak, a Hugh Laurie által megformált, csernusi mogorvaságot is megszégyenítő orvos zseni jut eszébe, pedig ugyanezt a nevet kapta Katie Melua legújabb lemeze is.
A ’The House’ című album, Európa-szerte május 24-én jelent meg.
Ez Katie-nek, sorban a negyedik albuma és az első, amelyen búcsút mond korábbi producerével (Mike Batt) együtt, a melankolikus hangzásvilágnak is.
Melua, a producerkedést most William Orbitra hagyta, a közös munkáról pedig így nyilatkozott:
„Nagyon izgalmas élmény volt. Kicsit olyan, mint amikor először ugrottam ejtőernyővel. Nagyon ideges voltam, de tudtam, ha elengedem magamat, akkor nagyszerű élményben lesz részem. Nem akartam magam mögött hagyni semmit, csak valami újat szerettem volna kipróbálni. Azt akartam, hogy a jövő és az ismeretlen inspirálja a zenémet.”
A dalok írásában olyan nevek segítkeztek, mint Robbie Williams társszerzője, Guy Chambers, Lauren Christy (The Matrix), Polly Scattergood, illetve Rick Nowels (Madonna, N’Sync, Belinda Carlisle).
Az album az Angol lemezlista negyedik helyén nyitott, de Hollandiában és Lengyelországban is bekerült a Top 10-be.
Az első kislemez, a ’The Flood’, amelynek hangszerelése már magán viseli William Orbit kéznyomát, május 17-én jelent meg. A videóklippet Kevin Godley rendezte, aki korábban Eric Claptonnal és a U2-val is dolgozott együtt.
Ő készítette továbbá a videót Melua, ’Nine Million Bicycles’ című dalához is.
A 25 éves énekesnő első albuma 2003-ban jelent meg ’Call off the Search’ címmel, 2006-ban pedig már ő lett Európában, az év legtöbb lemezét eladó énekesnő.
2010. 05. 31.
További Katie Melua cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..