Hírek
'Kick off' koncertel indult a 2010-es FIFA világkupa
A Black Eyed Peas rappere, will.i.am az élő közvetítésen beleordította a mikrofonba hogy „Dél-Afrika, készen állsz?”, ezzel beindult az első FIFA World Cup „Kick-Off” koncert. Shakira énekelte el a World Cup hivatalos indulóját.
Waka Waka (This Time For Africa)
Katonai felfestésű ruhában lépett fel a Black Eyed Peas, és rengeteg slágerüket végignyomták a koncert alatt, többek között a "Where Is The Love", "Pump It", "Meet Me Halfway", "Boom Boom Pow" és a "I Gotta Feeling" számukat is.
Az élő közvetítés egy megnyitóval indult, amely bemutatta Afrika múltját és jövőjét, és a veterán Jazz legenda Hugh Masekela is játszott egy pár számot. Sok afrikai zenész képviselte a helyi kultúrát a koncerten, de nemzetközi sztárok is beszálltak az ünneplésbe. Pl. Alice Keys egy Dél-Afriaki rockbandával együtt lépett fel.
A FIFA vezetője Sebb Blatter és Dél-Afrika elnöke Jacob Zuma rövid beszédet mondott. Főként az '1GOAL' nevű kezdeményezésről szóltak, amelynek az a célja, hogy 72 millió gyereknek biztosítsanak oktatási lehetőséget világszerte. A 91 éves volt elnök, Nelson Mandela is mikrofont ragadott, és méltatta a kezdeményezést.
Shakira volt az est egyik fénypontja, amikor is a kolumbiai énekesnő elkezdte énekelni a "She Wolf" számát. Később sorra került a "Hips Don't Lie" amelyet a Dél-Afriakában nagy népszerűségnek örvendő hip-hop előadóval, Tumi Molekane-al adott elő közösen. A 2010-es FIFA World Cup hivatalos indulóját is eljátszották amelynek a címe "Waka Waka (This Time For Africa)" volt.
Ezek után a szereplők közösen elénekelték az "Everyday People" című dalt, amellyel megpróbálták kifejezni azt, hogy a foci és a zene világa lehet közös is, és ha ez a két dolog egyesül, jobbá is teheti a világot.
2010. 06. 11.
További Shakira cikkek
Linkajánló
- Shakira képek, bibliográfia és diszkográfia
- Shakira (http://www.shakira.com/)
- Shakira.lap.hu (http://www.shakira.lap.hu)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..