Hírek
VOLT 2010 - nulladik és első nap
Sok százan érkeztek a mára már hagyományossá vált nulladik napra Sopronba. Elsősorban a szabad és jobb sátorhelyek elfoglalása végett jöttek a tapasztaltabbak már kedden. Természetesen programokkal és koncertekkel is jócskán ellátták a korán érkezőket.
A terep a legtöbbek számára ismerős volt, mikor kedden délben megnyitották a kapukat. Persze akadt egy-két kisebb változás az öreg motorosok számra is. Lettek új sátrak, eltűntek a régebbiek, új játékok, és programok álltak a nép rendelkezésre, viszont a hangulat a szokásos VOLT.
Kedden sokakat a focimeccsek, az artikulátlan ordibálások, és persze az elmaradhatatlan füleket sértő, dobhártyát szaggató vuvuzelák hangja hozott lázba, de néhány fellépő is igyekezett szórakoztatni a nagyérdeműt az első este. Zenélt többek között Jamie Winchester, Ganxta Zolee, néhány DJ. Éjféltől pedig a Tesco Disco húzta a talp alá valót egészen hajnalig.
Másnap, szerdán ismételten hatalmas tömegekben érkeztek a fesztiválozók. A parkoló ekkora megtelt, a kocsisok feje már délben vörösödött, mert fikarcnyi hely sem maradt számukra. A vonat állomáson is kegyetlen sok ember nyüzsgött. A VOLT-járat és az egyéb helyi járatok is pillanatok alatt dugig megteltek. A kapuknál még egy kis táskaellenőrzés, amit kivételesen tényleg kedves és szimpatikus biztonságiak végeztek, sokszor egy-egy jó poén elsütése mellett. Sátorhelyek még akadtak, bár a legjobbak már előző este elkeltek.
A nagyszínpadon szerda a Magyar Rock-legendák napja volt. Kizárólag a hazai rock nagyágyúi léptek fel úgy, mint a Deák Bill Blues Band, az EDDA 30 éves jubileumi koncertet tartott, az Omega is exkluzív koncertet, majd a végén a Tankcsapda küzdötte magasba a metál-villákat. A nagyszínpaddal szemben az OTP Junior színpad állt, ami sajnos igen szerencsétlen helyre került, mivel a fellépők és koncertezők legtöbbje nem élvezhette kifogástalanul a zenét, mert folyton elnyomták a nagyszínpadról szóló koncertek. Itt kora délután dumaszínház volt a magyar stand up comedy gyöngyszemeivel. Később a táncolható muzsikákat magukból sorra ontó Mystery Gang, Zuboly, Kiscsillag és végül Colorstar lépett fel.
Akik nem pont ezekben a kategóriában élvezik a szórakozást, bőven találhattak maguknak még koncerteket. Sokak voltak kíváncsiak a Hollywoodoora, Vad fruttikra, Kistehénre, Datarock Live-ra, Alvinra, Kowalskyra, Takáts Tamásra, és még rengeteg egyéb fellépőre. Akiknek meg még ez sem volt elegendő, azok egészen pitymallatig tombolhattak Ed Rushra, és DJ Paplanra. Utánuk azonban szépen lecsillapodott a hangulat. Eljött a csendes pihenő ideje, kinek sátorban, kinek faházban, kinek függőágyban, kinek a fesztiválon kívüli szállásán, vagy épp ott, ahol elérte a végzet…
Rusznyák Marcell Artúr
0000. 00. 00.
További Volt fesztivál cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..