Hírek
Újabb The Kolin-siker
Közeleg az összeurópai zenei ünnep időpontja. Az MTV Europe Music Awardsot, a legrangosabb európai zenei díjak kiosztóját november 7-én a madridi Caja Mágica arénában tartják. Elképzelhető, hogy magyar szereplője is lesz a gálának, bár erre kicsi az esély. Mindenesetre múlt péntektől tudjuk, hogy ismét a The Kolin száll versenybe.
Az európai zenei díj jelöltjeit szeptember 20-án hozták nyilvánosságra. A nemzetközi kategóriák indulóinak bejelentésével egy időben a regionális jelöltekre, így a Legjobb magyar előadó díjra pályázók névsorára is fény derült. A Hősök, a Kiscsillag, a The Kolin, a Nemjuci és a Neo indult az elismerésért – az MTV Europe Music Awards magyar honlapján lehetett szavazni rájuk.
A győztest múlt pénteken a budapesti Corvintetőn tartott, koncerttel egybekötött eredményhirdető bulin jelentették be. Akárcsak 2009-ben, idén is a The Kolin kapta meg a Legjobb magyar előadó díját, s ezzel övé lett a jog, hogy Magyarországot képviselje az összeurópai megmérettetésben.
Hétfőtől elindult a második forduló, az érdeklődők leadhatják szavazatukat a Legjobb európai előadó (Best European Act) díjára. A The Kolinra és az egyes országok győzteseire november 4-ig lehet szavazni. A mezőny akkor öttagúra szűkül.
A New York-i Scissor Sisters által kitaposott zenei úton haladó The Kolin tavaly a hazai fordulóban négy zenekar, az Esclin Syndo, a The Idoru, a The Moog és a ®agar felett diadalmaskodott. Az európai élcsoportba viszont már nem került be. Az ötös mezőnyben az Eurovíziós Dalfesztivál 2008-as győztese, az orosz Dima Bilan, a lengyelek Doda nevű énekesnője, a finn Deep Insight együttes, az olasz Lost zenekar és a török maNga formáció biztosította a helyét – az utóbbi kapta a legtöbb szavazatot, ezzel elnyerte a Legjobb európai előadó díját. 2008-ban is török győzött, Emre Aydin – a kategóriát abban az évben hirdették meg először. A legjobb magyar előadónak járó díjat akkor a Gonzo zsebelte be.
„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy részt vehetünk a versenyben, és egyben nagyon nagy feladat is. A tavalyi díjjal több ajándék is járt. Egyebek mellett egy újabb visszajelzést kaptunk a nemzetközi színtérről, hogy érdemes tovább dolgoznunk. Nyerni valószínűleg idén sem tudunk” – nyilatkozta Linczényi Márk, a The Kolin énekese.
A nemzetközi sztárok közül a New York-i Lady Gaga és napjaink kettes számú énekesnője, a Santa Barbara-i születésű Katy Perry öt-öt jelölést kapott. Mindketten indulnak a Legjobb dal, a Legjobb videoklip, a Legjobb énekesnő és a Legjobb popelőadó kategóriákban. Lady Gaga elnyerheti még a Legjobb élő előadás, Katy Perry a Legjobb koncertelőadás díját. A férfiak közül Eminem gyűjtötte be a legtöbb, négy nominációt. A detroiti rapper a Legjobb dal, a Legjobb videoklip, a Legjobb énekes és a Legjobb hiphopelőadó kategóriákban méretteti meg magát – az első kettőben a Rihannával készült Love the Way You Lie című slágerét és annak klipjét jelölték. A Legjobb rockelőadó címért a veterán Ozzy Osbourne az új generáció jeles képviselőivel, a Thirty Seconds to Mars, a Kings of Leon, a Linkin Park és a Muse zenekarokkal száll versenybe. A Legjobb új előadó kategóriában napjaink vezető tinisztárja, a kanadai Justin Bieber, valamint B.o.B, Jason Derülo, Ke$ha és Plan B közül kerül ki a győztes.
A november 7-i gálán fellép Ke$ha, Katy Perry, Shakira, Kid Rock, Plan B, a Bon Jovi, a Kings of Leon és a Linkin Park.
2010. 10. 23. 9:52
További MTV Europe Music Awards cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..