Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Szűkülő albumpiac

Eminem - Szűkülő albumpiac

Nagy-Britanniában 2010-ben egy olyan dal volt a legkelendőbb, amely az év során nem tudta elfoglalni a lista első helyét. Az összesített nagylemezrangsor csúcsán pedig a manchesteri Take That végzett. A brit albumforgalom hatodik éve folyamatosan csökken, aminek következtében a zeneipar résztvevői egyre nagyobb gondokkal küzdenek. Az HMV bejelentette, idén hatvan boltját zárja be a szigetországban.

A dalok tízes mezőnyében mindössze két hazai előadót találunk: a The X Factor hetedik sorozatának győztese, a southamptoni Matt Cardle a When We Collide című felvétellel a második, a londoni Tinie Tempah a Pass Out cíművel a tizedik helyen zárt. Az első helyet a detroiti Eminem és a barbadosi Rihanna közös slágere, a Love the Way You Lie szerezte meg – ez a TOP 10 egyetlen olyan zeneszáma, amely az év során nem volt listavezető, a második helyig jutott.

Eminem - Szűkülő albumpiac

A legtöbb példányban elkelt nagylemezek listájának élmezőnyében öt hazai előadó és együttes: a Take That, Plan B, Paolo Nutini, a Florence + the Machine, valamint a Mumford & Sons szerepel. A Brit Hanglemezipari Szövetség (British Phonographic Industry) kimutatása szerint a szigetországban hatodik éve csökken az albumkereslet. Tavaly hét százalékkal kevesebb nagylemez fogyott digitális és fizikai formátumban, mint tavalyelőtt. 2009-ben 128,9 millió, 2010-ben 119,9 millió albumot vásároltak a britek. A digitális eladás ugyan harminc százalékkal nőtt, de nem tudta ellensúlyozni a fizikai hanghordozók forgalmának katasztrofális visszaesését. 2009-ben 2,5 millió fizikai formátumú nagylemezt értékesítettek, tavaly már csak 1,9 milliót. Ugyanakkor biztató jel, hogy különálló dalokból még soha nem adtak el olyan sokat, mint 2010-ben. Ezek túlnyomó többségét digitális formátumban vették meg, a maxi CD kezd eltűnni a brit piacról is. A fizikai formátumú albumforgalom visszaesése komoly károkat okoz a viszonteladóknak. Az HMV bejelentette, idén hatvan boltját kénytelen bezárni a szigetországban a profitcsökkenés miatt.

A rockzenészek is panaszkodnak. A britek tavaly alig vásároltak különálló zeneszámokat a rockkategóriából. Az összesített százas eladási listán mindössze három rockdal található, ami történelmi mélypont. A felvételek között negyvenhét hiphop-, negyven pop- és tíz tánczenei szerzemény szerepel. A rock a nagylemezeknél jobban teljesített, a száz legkelendőbb albumból huszonhét ebbe a kategóriába tartozik. Közülük a Mumford & Sons CD-je, a Sigh No More végzett a legmagasabban, a tizedik helyen.

A Manic Street Preachers énekes-gitárosát is nyomasztja a rockzenei dalok hanyatlása. „Ránézek a slágerlista negyvenes mezőnyére, és olyan érzésem van, mintha az indie térhódítása meg sem történt volna. Mintha Manchester, Seattle és a britpop nem is lett volna. A britpop hódítása idején minden héten több gitárzenekar szerepelt az élmezőnyben. Most az is ritka, ha egy-egy bejut az első negyvenbe. Ez nyomasztó. Persze az érintett együttesek is felelősek a kialakult helyzetért, mostanában nehéz megszeretni bármelyiket is” – nyilatkozta James Dean Bradfield.

Nagy-Britannia legnépszerűbb dalai 2010-ben
Előadó: cím – példányszám
1. Eminem featuring Rihanna: Love the Way You Lie – 855 144
2. Matt Cardle: When We Collide – 814 997
3. Bruno Mars: Just the Way You Are – 765 899
4. Rihanna: Only Girl (In the World) – 711 852
5. Usher featuring will.i.am: OMG – 675 100
6. Owl City: Fireflies – 665 200
7. B.o.B featuring Hayley Williams: Airplanes – 658 900
8. Katy Perry featuring Snoop Dogg: California Gurls – 648 400
9. Yolanda Be Cool vs. DCUP: We No Speak Americano – 636 739
10. Tinie Tempah: Pass Out – 624 200

Nagy-Britannia legnépszerűbb nagylemezei 2010-ben
Előadó: cím – példányszám
1. Take That: Progress – 1 841 100
2. Michael Bublé: Crazy Love – 1 227 900
3. Lady Gaga: The Fame Monster – 1 051 700
4. Rihanna: Loud – 839 600
5. Plan B: The Defamation of Strickland Banks – 826 400
6. Paolo Nutini: Sunny Side Up – 769 300
7. Alicia Keys: The Element of Freedom – 767 900
8. Florence + the Machine: Lungs – 752 200
9. Eminem: Recovery – 728 400
10. Mumford & Sons: Sigh No More – 710 900

Puha József

2011. 01. 20. 13:01

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Szűkülő albumpiac cikk képei
Eminem - Szűkülő albumpiacEminem - Szűkülő albumpiac