Hírek
Prágából jön hazánkba Rihanna
Vadonatúj show-val érkezik Budapestre a barbadosi énekesnő, aki Load című, slágerekben gazdag albumának kulcsdalaira, meg persze korábbi slágereire építi 4. turnéját, aminek főpróbájára Rio de Janeiróban kerül sor az ősszel.
Az idén februárban 23. születésnapját ünneplő Rihanna márciusig aktuális világkörüli turnéjával, no meg a 2011-es Grammy-díjkiosztóval van elfoglalva, ahol szólóban és Eminemmel közösen is jelölt, ám a slágerlistákon több dalával is előkelő helyen szereplő barbadosi énekesnőnek – érthető módon – már most tele van az idei határidőnaplója. Sőt, már az is biztos, hogy 2012-ben a Battleship című mozifilmben szerepel, Liam Neeson társaságában.
De maradjunk még az idei évnél! Ősszel ugyanis 5. sorlemeze, a Loud kulcsdalaira épülő vadonatúj műsorával veszi be az öreg kontinenst. A Loud Turné főpróbájára Brazília egyik legszebb városában, Rio de Janeiróban kerül majd sor szeptember 23-án, hogy aztán Európa-szerte számos arénában szerezzen örömöt és jó hangulatot az embereknek. A fergeteges hangulat már most garantált, hiszen az említett korongról már kislemezen és klubokban is bizonyított az S&M, az Only Girl (In The World), a Drake-kel rögzített What’s My Name, hogy az Eminemmel kétféle módon felvett Love The Way You Lie-ról, illetve Davdi Guetta lemezén szereplő Who’s That Chick?-ről ne is beszéljünk! Márpedig ezek jó eséllyel mind felcsendülnek majd, miközben várhatóan olyan korábbi sikereknek is jut majd hely, mint az Umbrella, a Don’t Stop The Music, a Rehab vagy a Te Amo.
S hogy mindez miért olyan izgalmas? Nos, Rihanna kontinenst átszelő karavánja december 8-án hazánkat is érinti, így érdemes egész évben jól viselkedni, hátha a Mikulás a Papp László Sportarénába szóló Rihanna-koncertjeggyel honorálja a szófogadást! Az énekesnő egyébként a cseh fővárosból, Prágából érkezik majd Budapestre, s nem kizárt, hogy egy kis időt is tölt majd a magyar fővárosban, hiszen a következő fellépésére közel egy hét múlva, Barcelonában kerül majd sor.
2011. 02. 08. 22:04
További Rihanna cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..