Hírek
Megvan a magyar induló az Eurovíziós Dalfesztiválon
Idén az X-Faktorban feltűnt énekesnő, Wolf Kati képviseli Magyarországot az 56. alkalommal Düsseldorfban megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon.
A választott dal, amellyel fellép, első önálló kislemeze, a Szerelem, miért múlsz? lesz, aminek elkészültében Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Geszti Péter segédkeztek. Wolf Kati a megmérettetés során magyar és angol nyelven is előadja a dalt.
Az énekesnő így nyilatkozott a dalról: "A Szerelem, miért múlsz? kicsit visszaidézi a 80-as évek diszkózenéjét, amelyben felnőttem, és amit imádok, viszont modern hangszerelése teljesen maivá teszi. Ez a dal valóban visszaadja mindazt, ami én vagyok, teljesen magaménak érzem, így óriási öröm, hogy a közönség is szereti! Bízom abban, hogy Európa is szeretettel fogadja, és a dalfesztivál 100 milliós nézőközönségének legalább annyira tetszik majd, mint a magyaroknak”
Várkonyi Attila, a dal kiválasztásának projectvezetője elmondta, hogy még soha nem tapasztaltak ilyen mértékű összefogást, mint Kati esetében. A dal első nyilvános elhangzása után száz számra kapták a leveleket mind magyar, mind külföldi rajongóktól, hogy ezt szeretnék kijuttatni a versenyre.
Az utóbbi években elég vegyes volt a magyar siker a versenyen, pedig a résztvevők között olyan neveket találunk, mint Szulák Andrea, Charlie, Nox, Ádok Zoli vagy Rúzsa Magdi.
A tavalyi évben nem indult magyar versenyző a megmérettetésen anyagi okok miatt.
2011. 03. 09. 19:08
További Wolf Kati cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..