Hírek
Volt: fesztivál-rekord
Nézzük a számokat: 102 ezren voltak összesen és az utolsó napon 30 ezren buliztak Sopronban. A VOLT tehát fesztiváltörténelmet írt! A rendezvény “csak” négynapos volt!
A visszatérő fesztiválozók örömmel állapították meg, hogy megújult a VOLT: a korábbinál szebb, színesebb, komfortosabb lett az esemény, ahol a szórakozás mellett az Új Széchenyi Terv sátrában számos előadás és kerekasztal-beszélgetés zajlott, és rekordot döntöttek a véradók is: 500 sikeres véradás történt négy nap alatt.
A koncertek között a legnagyobb siker – Moby, a Sum41, a Pendulum és a My Chemical Romance mellett - kétségtelenül a Thirty Seconds to Mars nevéhez fűződik. 30 ezren voltak aznap a fesztiválon és nagy ováció fogadta Letoék zenekarát. A nagy érdeklődést látva a Sziget szervezői úgy gondolták, meghívják a zenekart, betöltendő Amy Winehouse megüresedett helyét, a Sziget Nagyszínpadára. Mint kiderült nem döntöttek rosszul.
A VOLT szervezői a “Sopron, a Csillagok Városa” projekt kapcsán EfZámbó István egyedi, közterületi alkotásait, 1-1 széket ajándékoztak jelképesen négy világsztárnak. Moby saját kezűleg díszítette fel a “saját” székét, amely a közeljövőben Sopron közterületén kerül kiállításra – mondta Fülöp Zoltán a fesztivál társalapítója.
Hét év után újra kiosztották a VOLTfolió Kulturális Médiadíjakat. (Erről lásd külön beszámolónkat!)
A VOLT tehát idén felülmúlta önmagát, a szervezők nem unatkoznak hiszen a héten nyit a Balaton Sound!
2011. 07. 04. 14:51
További Volt fesztivál cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..