Hírek
Forróságban döntött rekordot a Sound
Balatonon nyaralni nagyon jó főleg ha a pihenést a szórakozással keverjük. Az eredmény: majd 102 ezer partyfan a négy nap alatt! Az elektronikus fesztivált még Balatonfüreden is lehetett hallani voltak olyanok, akik pont emiatt mentek át Zamárdiba bulizni.
„A Heineken Balaton Sound ma már jóval több, mint egy a sok fesztivál közül. Öt év alatt Magyarország egyik legnagyobb vonzerővel bíró turisztikai eseményévé nőtte ki magát. Bár a Balaton önmagában is egyre vonzóbb célpont, nincs még egy olyan Balaton-parti esemény, amely idejére nemcsak a környező településeken, de az északi parton is megtelnek a szállások.” – mondta Lobenwein Norbert főszervező.
A meghívott fellépők is nagyon megkedvelték a Soundot. David Guetta, aki lassan állandó vendége a Soundnak ismét nagyon feldobva jött le a színpadról, ami előtt 15-20 ezres tömeg pörgött a koncertje alatt. A kiadható bérletek már az első napon elfogytak, a csúcsot pedig ezúttal is David Guetta fellépése hozta, ezen a napon ugyanis ismét kikerült a telt ház felirat a fesztivál bejáratára.
A nagy tömeg és a kánikula ellenére békésen, nyugodtan telt el a hétvége.
A monstre fesztiváloknak még nincs vége, hiszen jön a Hegyalja majd augusztusban a Sziget, köztük országszerte tucatnyi kisebb rendezvény is kezdetét veszi.
2011. 07. 12. 8:34
További Balaton Sound Fesztivál cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..