– Színésznő-zenekar és koncert-színház. A négy szó nem ismeretlen, ám ezek a párosítások magyarázatra szorulnak.

– Jó tíz éve Ascher Tamás workshop-táborában találkoztam Palóc Eszterrel, s a találkozásból barátság és munkakapcsolat született. Eszter egyik barátnője, Csete Borbála fordította ugyanis Noelle Renaude művét, a Mádám Kát, ennek köszönhetőn mi, vagyis az A.K.T., azaz az Alkalmi Kapcsolatok Társulása tarthattuk az ebből készült darab magyarországi ősbemutatóját. A mű tulajdonképpen villanóképek sora egy nő életéből, mi pedig a villanások közé francia dalokat illesztettünk, amiket mi válogattunk és énekeltünk fel. Formációnk akkori tagja, Miklusicsák Aliz rukkolt elő az először merésznek tűnő gondolattal, hogy ezekkel a dalokkal akár egy koncertet is tarthatnánk, amit végül tett követett, az első, egykori négyes felállásunkat Nemes Szabina is erősítette. Mivel az A.K.T. színésznőkből áll, ezért fontos számunkra, hogy ne csak elénekeljük ezeket a dalokat, de értsük és életre keltsük a tartalmukat. Repertoárunkban háromféle színházi darab és három különböző koncertest szerepel. Ezért színésznő-zenekar és koncert-színház.

– Koncertszínpad vagy világot jelentő deszkák. Van különbség?

– Van és óriási! Hét évvel ezelőtti első koncertünk előtt pont olyan ideges voltam, mint életem legelső premierjén. Korábban egyikünk sem énekelt még, a Tűzraktér közönsége azonban jól fogadta a bemutatkozásunkat, s a színpadon kellett rádöbbennünk, olyanba nyúltunk bele, amit más még nem csinált. Felvillanyozva vetettük bele magunkat a folytatásba. Az egzotikus hangzású francia dalok mellett felfedeztük magunknak azokat a különleges és karakterizálható olasz, illetve magyar dalokat, amik a negyvenes évektől szinte napjainkig születtek, de idővel vagy elfeledetté váltak vagy nem is kaptak kellő figyelmet.

– Ha az ember belegondol, a mai trendek tükrében felfoghatatlan a sikeretek. Hiszen sanzonosra vett, de nem csupán sanzonokból táplálkozó, mégis jellegzetesen egységes hangzással büszkélkedtek, aminek semmi köze napjaink zenei irányzatához, nem vagytok megcsinált csinibabák, ráadásul nem a kilencvenes években születtetek. Mégis elvarázsoljátok a közönséget, akár nagymamakorúak, akár a ti generációtokat képviselők vagy éppen egyetemisták töltik is meg a nézőteret. Mi a titok?

– Hiába szerepeltünk a TV2-n és a Duna TV-ben, a Francia Intézet szervezte Francia utcabál nagyszínpadán, Kapolcson, a POSZT-on vagy a Lánchíd fesztiválon, nekünk minden egyes fellépésen bizonyítanunk kell. Önerőből indultunk és jutottunk el idáig, volt olyan estünk, ahol az első dal alatt furcsán-értetlenül néztek egymásra a diákok, aztán úgy ráéreztek az egészre, hogy életünk egyik legjobb bulija keveredett ki belőle! Másfél órás az Oh, Champs Elysées… című francia nyelvű, s ugyanilyen hosszú az olaszul szóló Zum zum zum és a magyarul hallható Tíz után… című koncert-estünk, melyben rajtunk és a hangzáson kívül az a közös, hogy minőségi dalok váltják egymást, olykor évtizedes ugrásokkal az időben, mégis tökéletesen passzolva egymáshoz. Egy mondatban pedig azt mondanám: három, szívvel-lélekkel, átéléssel és hitelesen éneklő érett nő bizony fel tudja venni a versenyt az egymást váltó, mulandó trendekkel, s ezt nem én, az egyik alapító mondom, hanem a közönség visszajelzései.

– Minek köszönhető ez a megállíthatatlannak tűnő lelkesedés?

– Azoknak a sikereinknek, amikből mindhárman, Palóc Eszter, Várady Viktória és jómagam táplálkozunk, ezek visznek előre, olykor egészen új és izgalmas területekre. Nem mindennapinak ígérkezik például DJ Ordassal, azaz Farkas Gáborral közös tervünk, egy electro-swinges kísérlet, ahogy az sem megszokott, hogy egy zenekar felajánlja a music.hu-n keresztül az ország ismert és kevésbé dalszerzőinek, akihez közel áll és akit megérint a zenei világunk, bátran írhat nekünk dalt! Lehet, éppen azzal vesszük majd be az MR2Petőfi vagy a Jazzy hullámhosszát!

Balajti Péter

2013. 06. 01. 23:05