Az Ocho Macho jelenleg a De Puta Madre című nagylemezével hódít. Kirchknopf Gergővel beszélgettünk.

Kőszegen és Szombathelyen éltek. Ezek szerint a zene már nem fővárosközpontú?

Ha ránézünk Magyarország zenei térképére, láthatjuk, hogy Budapesten kívül is pezsgő élet folyik. Nekünk az a feladatunk, hogy országszerte népszerűsítsük az élő zenét. Van olyan szombathelyi együttes, amelyik a karrierépítésért felköltözött Budapestre. Mi úgy gondoljuk, fontosabb, hogy amit csinálunk, azt őszintén és hittel csináljuk. Ha ez működik, akkor az események elérnek bennünket.

A kezdetekkor már voltak kitűzött céljaitok, vagy azok folyamatosan fogalmazódtak meg?

Eleinte a zeneiségünket önszórakoztatásban fejeztük ki. Fogalmunk sem volt, mibe megyünk bele. Az első dalok megírása után jöttünk rá arra, hogy fel kell építenünk magunkat, különben nem lesz velünk semmi. Alapos munka előzte meg az első olyan közönségbeszavazós fesztivált, ahol felléptünk. Egyebek mellett honlapot kellett készítenünk, hogy tudjunk toborozni. Manapság is fontos a tervezés, nélküle elfújna a szél.

Az évek alatt sok zenész megfordult az együttesben. Miért?

Az Ocho Macho lépcsőzetes előrejutása áldozatokkal járt, s ezeket nem mindenki tudta meghozni. Például a munkahelyéről eljönni, a feleségével összeveszni. Ahhoz, hogy fizetett zenekar legyünk, sok ingyenes koncertet kellett adnunk, és azokon olyat kellett produkálnunk, hogy legközelebb is minket hívjanak, már fizetett együttesként. Én annak örülnék, ha a mostani felállás megmaradna, mert nagyon kreatív. Nyolcan vagyunk, nyolc különböző egyéniség. A viták lökdösnek jó irányba. Az Ocho Macho mindenek felett áll, ide csak lehajtott fejjel lehet bejönni, ami elősegíti a kompromisszumot.

Meglepett titeket a Jó nekem című dalotok sikere?

Arra a koncertre, ahol debütált, jól emlékszem. Az első refrénnél valami történt. A másodikat pedig már énekelte a közönség. Van benne egyfajta életérzés, amit a próbateremben is éreztünk, de csak azon a fellépésen derült ki, hogy működőképes. Kaptunk olyan kritikát, hogy a Jó nekem nagyon egyszerű, az akkordok szemtelenek, a szöveg már-már igénytelen. Én azt gondolom, a nagy slágerek többsége egyszerű, a szó nemes értelmében. Az idő minket igazolt, a dal önálló életre kelt, rengetegen játsszák.

Ha valaki rétegzenei együttesnek nevez benneteket, rábólintotok?

Persze. Csak az a réteg legyen minél szélesebb. Sosem érdekelt bennünket, hova sorolnak. A lényeg az, vannak-e koncertjeink, s hányan jönnek el. Egy zenekarnak nem az az ismérve, hány dala, nagylemeze van, hanem az, hány koncertje. A művészetnek sem az a dolga, hogy szalagon ontsa az ilyen-olyan termékeket. Ha nincs ihlet, akkor nem kell becsapni sem önmagunkat, sem a közönséget, mert leáll a gépezet. Egy-egy koncertszezon után szünetet kell beiktatni, fel kell dolgozni azokat az élményeket, amelyek továbblendíthetik az együttest.

Az új CD-tekről születhet-e Jó nekem kaliberű sláger?

Nem hiszem, hogy versenyeztetni kellene a dalainkat. Az egyik erre megy, a másik arra. A Jó nekemet a nagy rádióállomások alig sugározták. Azt mondták, nem rádióbarát. A legnagyobb videomegosztó portálon mégis ötmillió felett van a nézettsége, a koncerten pedig szétesik a ház, ha játsszuk. Akkor most mi van? Nem értjük, feladtuk!

Gondolom, kinyílik a bicska a zsebedben, amikor meghallod a rádióbarát szót.

Az folyamatosan nyitva van. A rádiósok azt állítják, hogy a véleményformáló és a rétegzenei dalok hallatán sokan eltekerhetnek. Helyettük nyomják a Megasztár-zenét. A tehetségkutatósok többsége plázában énekel három embernek. Nem bántom őket, mert jó énekesek, de vegyük már észre, hogy ez egy műanyag világ! Ha ez a mérvadó, akkor mi ebből nem kérünk! Ne mossák össze az Ocho Machót ezzel a világgal! Barátaink, a Paddy and the Rats együttes Európa-szerte koncertezik, idehaza is televág minden klubot, s még csak hír sincs róla. Pedig náluk élőbb magyar zenekart nem is tudnék mondani. Ha valami bulváros dolog történne velük, nyomban középpontba kerülnének, de az addig megtett útra senki sem kíváncsi.

Évente hány fellépésetek van?

Az utóbbi években mindig elérjük a százat. Amikor Mike, a gitárosunk bekerült a zenekarba, s leültünk beszélgetni, mondtam, hogy valószínűleg háttérbe szorulnak a kis dzsesszformációi. Nem értette, miért. Letettem elé a koncertnaptárt, s tátva maradt a szája. Júniustól augusztusig ötven fellépés. Ennyit a fő szezonban még maximálisan tudunk teljesíteni, többet már nem biztos. (Új Szó)

Puha József

2014. 09. 03. 21:34