Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Interjúk

Négy rockzenész egy hullámhosszon

Southern Comfort - Négy rockzenész egy hullámhosszon

Bátran kijelenthetjük, hogy a Southern Comfort a magyar nyelvterület legjobb feltörekvő rockzenekarainak egyike. Az internetes fórumokon is dicshimnuszokat olvashatunk a szlovákiai, nagykaposi együttesről és az első, Blues N’ Roll című nagylemezéről.

A Southern Comfort vezetőjével, Vajda Jancsi énekes-basszusgitárossal beszélgettünk.

 

Elevenítsük fel a kezdeteket. Hogyan alakult meg a zenekar?

Kisebb szárnypróbálgatások után 2008-ban láttuk elérkezettnek az időt arra, hogy rockegyüttest alapítsunk. Ketten vágtunk bele, a billentyűs hangszereken játszó Szilvási Tibi barátommal, aztán jöttek a többiek. Az első dobosunkat egy hónap után Kiss Flórián váltotta, aki jelenleg is velünk zenél. A negyedik poszton több változás is volt, a mostani gitárosunk, Mészáros Szabolcs tavaly decemberben érkezett. A változások új színt hoztak, de kis megtorpanással jártak. Egy-két hónap gyakorlás után azonban mindig sínre került a zenekar. Négy különböző egyéniség vagyunk, zenei ízlésünk eltérő. Közösen ebben a rockos, bluesos stílusban tudunk leginkább kibontakozni. A magunkfajta együttes akkor működőképes, ha az összes tag a sajátjának érzi, és kiveszi a részét a munkából. Szerencsére ez nálunk maximálisan működik. Hobbizenekar vagyunk, profi hozzáállással. Eleinte főleg átdolgozásokat adtunk elő Hobótól, Deák Bill Gyulától, Jimi Hendrixtől, az AC/DC-től, a ZZ Toptól és másoktól.

Southern Comfort - Négy rockzenész egy hullámhosszon

 

A mai fiatalok hol fedezik fel ezeket a zenészeket?

Nagy zenefogyasztó vagyok, figyelem az újat, kutatom a régit. Ha az ember szétnéz, rábukkanhat jó zenére. Az átdolgozások a koncerteken feldobják a hangulatot. Betanuljuk az eredeti változatot, aztán gyúrjuk bele a saját ötleteinket.

 

Hány szerzeményetek van?

Az áprilisban megjelent Blues N’ Roll című CD-nkre az addig elkészült tizenkét dalt felraktuk. Azóta egy új már elnyerte a végső formáját, néhány befejezés előtt áll. Az első szerzeményünk, a Rázd fel a véred című zenei alapja már megvolt a megalakuláskor, utána dolgoztuk ki. Meghatározta az irányvonalunkat. Mondják, magasra tettük vele a lécet. Akkortájt további kettő készült. A zenei alapot és a szöveget én írom. Elkezdjük játszani a próbateremben, s mindenki hozzáteszi a saját részét. Egymás keze alá dolgozunk. A dalokat egy ponton be kell fejezni, nem jó, ha sokáig agyalsz, azzal csak rontasz rajtuk. Nem akarunk komoly dolgokkal foglalkozó együttes lenni. Szövegeinket az egyszerű, hétköznapi dolgok inspirálják, valamint a rock and roll életérzés, amely átszövi az életünket. Legtöbb szerzeményünk angol nyelven is elkészül, hogy szlovák nyelvterületen is felléphessünk. Az albumon szereplő változatban csendülnek fel a koncerteken. Szeretjük az improvizálást, de mi ezt az utat választottuk.

 

Gondolom, leginkább az interneten terjed a zenekar híre.

Igen, a világháló manapság megkerülhetetlen. A megalakulást követő három-négy évben csak a környéken zenélgettünk. Voltak hónapok, hogy egyetlen koncertünk sem volt, de akkor is tűzön-vízen át nyomtuk a dolgainkat. Sokat lendített rajtunk a Rázd fel a véred című dalhoz készült videoklip. Később elkezdtünk tehetségkutatókra járni. Nem azokra, ahol szavazgatósdi megy, olyat is kipróbáltunk, de azokról nincs jó véleményünk. Ott az a lényeg, mekkora az ismeretségi köre egy-egy résztvevőnek. Mi a zeneközpontú, élő tehetségkutatókat szeretjük. Tavalyelőtt megnyertük a hajdúszoboszlói SzobRockot, ezzel bejutottunk az országos Hangfoglalóba, ahol harmadik helyezést értünk el. Mindegyik tehetségkutatóból profitáltunk, barátságokat kötöttünk, amelyek hozzájárulnak az együttes lépegetéséhez. 2012-ben indult el velünk a szekér. Azóta folyamatosan nő a fellépéseink száma.

 

Mennyit koncertezik a Southern Comfort?

Az idei évet egy leleszi fellépéssel kezdtük, majd márciusban a kassai Colosseumban a Tankcsapda előzenekaraként szerepeltünk. Azóta szinte minden hétvégén játsszunk. Nyáron elsősorban fesztiválokon, tavasszal és ősszel klubokban lépünk fel. Az utóbbiakat jobban szeretem, otthoniasabb a légkör, közelebb vagyunk a közönséghez, és nincsenek időbeli korlátok. A fesztiválokon kötött a program, ahhoz kell igazodnunk. Új rajongókat azonban főleg a szabadtéri fellépéseken lehet szerezni, akik utána a klubkoncertekre is eljönnek. Kilencven százalékban Magyarországon lépünk fel, a tehetségkutatókon való szereplések hozadékaként.

 

A CD-teket egy magyarországi lemezcég adta ki.

Az albumot egy szolnoki stúdióban rögzítettük. A tulajdonos ajánlotta a kiadót. Én korábban is gondoltam rá, egy rockzenei magazin kiadója, a magazint kiskoromtól vásárolom. Sok kezdő együttest karolt már fel. A CD-nket a folyóirathoz csatolták. Leírhatatlan érzés volt, amikor megpillantottam, kezemben tartottam. Egy álmom vált valóra. A nagylemez külön is beszerezhető. Szerencsére nagyon jó visszajelzéseket, dicsérő és építő kritikákat kapunk.

 

Hátránynak számít, hogy a zenekar nagykaposi?

Csak abból a szempontból, hogy Kelet-Szlovákia messze van Pozsonytól is, Budapesttől is. Mifelénk nincs olyan sok lehetőség, de azért itt is pezseg a zenei élet.

 

Mik a terveitek a következő időszakra?

Videoklipet szeretnénk forgatni a 10 perc című szerzeményhez. Folyamatosan írjuk az új dalokat, ezeket akarjuk véglegesíteni, hogy a hosszabb klubkoncerteket is meg tudjuk tölteni javarészt saját zeneszámokkal. Jövő nyáron szeretnénk rögzíteni a második CD-nket. Most minden tökéletes, egy hullámhosszon vagyunk. Úgy érezzük, a java még előttünk van, igazán csak most fog beindulni a Southern Comfort. (Új Szó)

 

(Tomojka Vojtko Béla felvételei)

Puha József

2014. 12. 09. 10:15

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

VENDÉG 2015. 01. 20. 9:09
SZUPER!
mama 2015. 08. 05. 8:33
Tetszik!
joihilo 2018. 04. 20. 15:03
Pirkt autovadītāja apliecību, pasi, ID karti ((michael4william111@gmail.com)) (+237674898894) ielts, toefl, vīza, dzimšanas apliecība, skolas diplomi, laulības apliecība, mums greencard, ssn un daudzi citi dokumenti. Skype... doculink11 NB: Mēs to darām, lai palīdzētu cilvēkiem, kuri kritiskās situācijās un vēlas ceļot steidzami. Pieteikties uz reālu reģistrā pases, vīzas, vadītāja licences, personas apliecības, laulības apliecības, diplomi utt pārdot. Pase, pilsonību, ID kartes, vadītāja apliecība, diplomu, grādu, sertifikāti pakalpojums pieejams. Tūristu un biznesa vīzu pakalpojumi pieejami visas 50 valstis un vispasaules visu tautību iedzīvotājiem. Mums ir unikāls ražotāji autentisks augstas kvalitātes pases, reālu patiesu datu bāzes reģistrēto un nereģistrēto pases un citi dokumenti pilsonību. Mēs varam garantēt jaunu identitāti, sākot no tīras jaunu īsta dzimšanas apliecība, ID kartes, vadītāja licences, pases, sociālās drošības karti ar SSN, kredītu failus un kredītkartes, skolas diplomu, skolas grādu visas ar pilnīgi jaunu nosaukumu izsniedz un reģistrējies valsts datu bāžu sistēmā. Mēs izmantojam augstas kvalitātes iekārtas un materiālus, lai iegūtu autentisks un viltotus dokumentus. Visas slepenās funkcijas reālā pasu rūpīgi tiek dublicētas mūsu reģistrēto un nereģistrēto dokumentus. Mēs esam unikāla ražotāja kvalitātes viltus un nekustamā dokumentus. Mēs piedāvājam tikai oriģinālo augstas kvalitātes reģistrēto un nereģistrēto pases, driver´s licences, ID kartes, zīmogi, vīzu, skolas diplomu un citu produktu skaitam valstīs līdzīgi: ASV, Austrālija, Beļģija, Brazīlija, Kanāda, itāļu, Somijā, Francijā, Vācijā, Izraēla, Meksika, Nīderlande, Dienvidāfrika, Spānija, Apvienotā Karaliste, utt. SAZINIETIES AR MŪSU ATBALSTĪTĀJIEM Sazinies ar mums par > > > michael4william111@gmail.com General Support > > > michael4william111@gmail.com WhatsApp … ……………. +237674898894 SKYPE: ………………….. doculink11 PASŪTĪT JEBKURU VISPĀRĒJO DOKUMENTU JŪSU VAJADZĪBAS • PASES • ID karti • Sociālās drošības karti • Vadītājiem licences • Kanādas kartes • Amerikas Savienoto valstu kartes • Studentu kartes • Starptautiskās kartes • Privāto kartes • Pieņemt sertifikātus • Kristības apliecības • Dzimšanas apliecību • Miršanas apliecības • Laulības apliecību • Laulības apliecību • Pielāgota sertifikāti • Vidusskolas diplomu • GED diplomu • Mājas skolas diplomu • Koledžas grādu • Universitātes grādus • Tirdzniecības prasmes apliecības • Pārbaudīt SSN numuru • ASV zaļās kartes • Viltotas ASV dolāru/eiro • Spiegu produktu • Balss mainītāji • Noklausīšanās ierīces • Neredzamo tinti • Ieraksta DMV izmeklēšanas • Iepriekšējās darbības pārbaude • Izpētīt, kāds SAZINIETIES AR MŪSU ATBALSTĪTĀJIEM Sazinies ar mums par > > > michael4william111@gmail.com General Support > > > michael4william111@gmail.com WhatsApp … ………… +237674898894 SKYPE: …………………. doculink11 Visās valstīs reģistrētu un nereģistrētu pase. Vīzas, biometrisko pasi, grādi, license,I.D kartes draiverus. Apmācību sertifikātiem M GCSE, A-līmenī, vidusskolas diploms sertifikātus, GMAT, MCAT, un pēdējais pārbaudes sertifikātiem, jaunums dzimšanas, laulību un nāves sertifikātu jaunums pasēs un jaunas identitātes paketes replicēts, reālu grādu/diplomu no visvairāk pēcvidusskolas iestādes no visas pasaules (mums ir vairāk nekā 3000 veidnes failu) viss, kas paredzēti, lai izskatās identiski oriģinālajiem 100 %. Pielāgotas drukāšanas (ja mēs jau nav veidnes fails – vienkārši atrakstiet e-pastu kopiju, un mēs varam veikt jebkuras izmaiņas/grozījumus saskaņā ar jūsu norādījumiem) .second, pilsoniskumu, identitāti, identifikācijas, dokumentus, diplomātisko, pilsonība, kā, kur var iegūt, iegūt, pirkt, iegādāties, padarīt, veidot pase, id britu Hondurasa, Lielbritānijā, ASV, Kanādā, Kanādas, ārzemju, vīzas, mums Šveices, kartes, ID, dokumentu PIRKT REĀLU DOKUMENTI Trasta komercbankas filiāle ietver ex privātiem izmeklētājiem, konsulāti, augsta ranga valsts darbinieku un norūdījies pieredzējušus ekspertus, mums ir cietā savienojumus ar augstāka personāla uz reālu reģistrā dokumentus un pases maiņu šajās valstīs, kas ir saistīti ar pasi aģentūras katrā no šīm valstīm un to savienojumi palīdzību visās jomās, visiem mūsu klientiem, pieprasot jebkuru pilsonības dokumentu vai pasi no visas valstis ir 100 % pārliecināti, kā arī garantēta saņemt reālu patiesu ļoti augstas kvalitātes reģistrēti dokumenti nekad nav iespējams konstatēt viltotas! Pat ne pielāgotu ierēdņa kompetenci vai mašīnu var kādreiz diktēt dokumentu kā viltota, jo dokuments ir ne ar ko neatšķiras no reālā valsts izsniegtas! Visi mūsu reālu patiesu datu bāzes reģistrēta pilsonības dokumentus ir jūsu personas dati, kas reģistrēti datu bāzes sistēmu un 100 % mašīnu lasāms. Jūtieties brīvi, lai saņemtu papildu detalizētu informāciju par mūsu pakalpojumiem. Patiesi ceru, ka jāatrod veids, kā sadarboties ar jums. Ja kāds no šiem produktiem jūs interesē, lūdzu, nekautrējieties sazināties ar mums. Mēs sniegsim jums mūsu labākā cena pēc centrālajos detalizētas izmeklēšanas. SKYPE: … doculink11
goodgame 2022. 03. 09. 16:01
Tigerslot168 adalah Agen Judi Slot Online Terbaik dan Terpercaya tigerslot tigerslot168 tiger slot tigerslot 168 tiger slot 168 Judi Online Slot Online Website Judi Agen Judi Online Judi Online Gacor Agen Judi Slot Situs Judi Website Judi Terbaik Agen Slot Terpercaya Judi Bola Agen Slot Slot Online Terbaik Agen Judi Terbaik
slot anti rungkat 2022. 03. 21. 22:31
https://dhs-bank-sample.com/app/webroot/js/kcfinder/upload/files/togelsingapore/daftar-situs-togel-singapura-terpercaya.shtml https://emcmotorbikerental.com/asset/kcfinder/upload/files/agentogel/togelsgp.shtml https://nikertor.com/kcfinder/upload/files/slotgacor/slottergacor.shtml https://doicoffee.co.jp/js/kcfinder/upload/files/slotgacor/slothoki.shtml https://embauchecadre.com/kcfinder/upload/files/trez/agentogel/togelsgp.shtml https://www.kpglearningbox.com/assets/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://frischgeschluepft.de/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://insetclean.com.br/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://anpamedical.com/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://kreiner.cz/upload/files/daftar/togelsgp.shtml https://kkofe.hu/admin/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml http://9topia.com/js/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://metaphorcreators.com/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml http://www.jssmiec.com/themes/js/kcfinder/upload/files/daftar/togelsgp.shtml https://www.propertymegamart.in/admin/ckeditor/kcfinder/upload/files/trez/togelsgp.shtml https://midlanddevelopers.com/backend/web/kcfinder/upload/files/daftar/slot-gacor.shtml https://www.fundacaojau.edu.br/projeto_fundacao/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/togelsgp.shtml http://flussobjekte.at/kcfinder/upload/files/trez/togelsgp.shtml https://coprose.com.mx/kcfinder/upload/files/daftar/togelsgp.shtml https://exxel.cz/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://www.amis-simserhof.fr/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://www.margdarshanconsultants.in/app/webroot/js/kcfinder/upload/files/daftar/slot-gacor.shtml https://www.crosstownnews.in/kcfinder/upload/files/trez/togelsgp.shtml https://goupcrm.com.br/kcfinder/upload/files/daftar/slot-gacor.shtml https://thada.com.kh/kcfinder/upload/files/daftar/slot-gacor.shtml https://www.taxpractitioners.in/admin_panel/kcfinder/upload/files/daftar/slot-gacor.shtml https://verdadeon.com.br/kcfinder/upload/files/daftar/togelsgp.shtml https://www.nutfruit.org/js/admin/ckeditor/plugins/kcfinder/upload/files/daftar/togelsgp.shtml https://hajostanfolyam.hu/admin/kcfinder/upload/files/daftar/togelsgp.shtml https://www.pianoeg.de/admin/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/slot-gacor.shtml http://tourtraveltalk.com/app/webroot/js/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://cts.edu.bd/assets/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml http://cdut.kiev.ua/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://www.ogsb.org/asset/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://www.cubalibrerestaurant.com/assets/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://kmcschool.edu.np/assets/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://grupomagister.com.br/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://colegiohyatt.cl/third_party/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://liceojavieracarreraquilpue.cl/third_party/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml http://greffe-cheveux-tunisie.fr/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml http://amavet.com.vn/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://bilasiparacollege.org/assets/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://sinditamaraty.org.br/site/public/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/judi-casino.shtml https://www.clinicainthera.com.br/kcfinder/upload/files/daftar/judi-casino.shtml https://mecal.vn/public/assets/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/judi-casino.shtml https://pvcl.com.vn/home/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/judi-casino.shtml http://specel.kz/app/webroot/js/kcfinder/upload/files/daftar/judi-casino.shtml http://www.amcham.cz/Vendor/kcfinder/upload/files/daftar/judi-casino.shtml http://www.wellmax.com.bd/assets/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml http://architecturalconcept.be/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://www.socialinvestment.eu/templateEditor/kcfinder/upload/files/daftar/tembak-ikan.shtml https://promerilaclama.com.tr/panel/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://peruna.hr/admin/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://dunaisarkanyok.hu/admin/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://www.supergram.cz/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://electrafk.cl/admin/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml http://www.igeog.uerj.br/js/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml http://vrin.unsaac.edu.pe/CMS/recursos/complementos/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml http://stylingstories.nl/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml http://darelbachra.com/app/webroot/js/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://www.iccct21.scrs.in/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml http://www.uyak.org.tr/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://www.asbea.org.br/assets/plugins/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://undergroundspitters.nl/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://www.icmcapital.com/assets/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://namuna.edu.np/assets/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml http://www.korsun.ic.ck.ua/js/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://hhwholesaleclub.com/admin/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://martonfogtechnika.hu/admin/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://eeplt.edu.pe/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://www.sircom.org.br/tools/includes/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://bahcesehirgaz.com.tr/vendor/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://steyr-mannlicher.hu/admin/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://hgd.hr/admin/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://bdnr.sk/gfx/administration/js/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://www.anep.it/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://www.djambazki.org/assets/admin/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://campestrechihuahua.com.mx/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://srimmigrationconsultants.com/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://www.cts.edu.bd/assets/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://mcm.ba/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml http://job.nspu.ru/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml http://www.extoskoko.co.jp/js/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://www.cis2020.scrs.in/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml http://bappeda-jepara.org/app/webroot/js/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://rsuik.com/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://www.bahcesehirgaz.com.tr/vendor/kcfinder/upload/files/daftar/togel-online.shtml https://mot-a-mot.fr/kcfinder/upload/files/daftar/sabung-ayam.shtml https://siva.re/app/webroot/js/kcfinder/upload/files/daftar/sabung-ayam.shtml https://www.hfcamilohenriquez.cl/third_party/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/sabung-ayam.shtml http://vp-concept.ch/app/webroot/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://dpmptsp.pemkomedan.go.id/dpmptspwebaplikasi/libraries/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml http://nukasandalye.com/app/webroot/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml https://bsff.com/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml http://www.jobswolf.com/app/webroot/kcfinder/upload/files/daftar/judi-bola.shtml http://www.eakasan.ir/admin-assets/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml https://www.logicalclass.com/assets/bower_components/ckeditor/kcfinder/upload/files/daftar/slot-online.shtml

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Négy rockzenész egy hullámhosszon cikk képei
Southern Comfort - Négy rockzenész egy hullámhosszonSouthern Comfort - Négy rockzenész egy hullámhosszon