– Jól gondolom, hogy különösen illik rád a mondás, miszerint: jó munkához idő kell?
– Illik rám, de nem különösen. A határidőkkel elég jól bánó, tervező típusú alkotó vagyok, és bizony olyan is van, hogy az időkeretek gyakran inspiráló módon hatnak rám. Semmiképp nem vagyok „szöszölős”, de persze azért szeretem, ha a munka során nincs nyomás rajtam.

– Ehhez képest viszont idén hihetetlen mennyiségű produkcióval rukkoltál elő. Ez egyfajta művészi kapuzárási pánik, vagy egész egyszerűen most és így értek össze a szálak?
– Csalóka a kép. Sokat dolgoztam ugyan, de elég nagyszabású produkciókon, így azok eredményei nem látszanak még most a kirakatban. Viszont az előző évek munkái mostanra értek be és kerültek közszemlére. Egyszerűen erről van szó.

– Év elején még zsűriztél A Dal 2015-ben és az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, majd interaktív számítógépes játékpremierrel, s aztán valós interaktív játékdebütálással rukkoltál elő a napokban pedig mobil applikációval örvendeztetted meg azokat, akik gondolkodva szeretnek játszani. Milyen kihívásokkal, legyőzni való akadályokkal szembesültél egyiknél-másiknál?
– Mindegyiknél mással. A Dal egy izgalmas kihívás volt szakmailag, de persze emberileg is, hiszen ismét térdig gázoltam az ismertségben, aminek sosem csak kellemes következményei vannak. A Miazma egy hatalmas projekt volt, idén év elején zártuk le a több éves fejlesztői időszakot, ezért a kemény hajtás és aztán pedig a fellélegzés időszakát éltem át ezzel kapcsolatban. Az idei nagy munkám a saját szólólemezem elkészítése volt, az iOS platformokra elkészült Jumurdzsák gyűrűje változatok és a Steam-en megjelenő AGON sorozat elsősorban a korábbi évek munkáinak eredményei, bár mindegyikkel kapcsolatban volt idén is teendőnk, ma már inkább, mint beérett gyümölcsökre tekintünk rájuk. A Miazma esetén olyasmit éltünk át társaimmal, mint egy nagy játékfilm készítése során. Annak összetettsége és szépsége mellett az összes kockázati tényező jelen volt és kaptunk is mindenből: az eső által elmosott forgatási napoktól kezdve a lehetetlen színészegyeztetéseken és csúszásokon keresztül az olyan technikai problémákig, mint az adatvesztés, ami miatt pótforgatással is élnünk kellett. A felújítások/portolások témakörében a megváltozott játékos- és forgalmazói szokások jelenthettek kihívást, valamint sok esetben az, hogy a mai HD minőségű és méretű igényeknek hogyan felelnek meg az 5-10 éve még korszerű, de mára már bizony itt-ott megkopott fényű alapanyagaink. Nos, sokszor kellett trükkökhöz folyamodnunk, illetve elfogadnunk és elfogadtatnunk, hogy márpedig ez olyan amilyen, a játékélmény viszont minden bizonnyal feledteti a látvány hiányosságait. A kalandjáték műfaj szerelmesei amúgy is szívesen nosztalgiáznak, sok jó film értéke pedig nem a képminőségen múlik.

– A nagyérdemű zenészként ismert meg, ám rég jelentkeztél zenei anyaggal, vadonatúj, saját dalokkal teli albumot pedig talán még a múlt évezredben tettél csak le az asztalra. Holott pár éve azt nyilatkoztad, kedved volna stúdióba vonulni. Mégsem tetted. Magadban, a közönségedben vagy a sikerben nem bíztál?
– Nem volt okom feltételezni, hogy van értelme a piacra dobni egy új nagylemezt azzal a reménnyel, hogy annak a költségei minimum megtérülnek a forgalmazás során. És ezt ma sem gondolom másként. Természetesen mélységesen sajnálom a dolgot, mert ennek az állapotnak a kellemetlen hatásait nagyon megszenvedem előadóként, producerként, de még zenehallgatóként is. Szép lassan elfogadtam, hogy ezen a téren nemigen teremhet babér számomra, de eközben egy percig sem gondoltam arra, hogy végleg szögre akasztom a hangszerem.

– Idén viszont megtört a jég. Igaz, a megszokottól eltérő módon, a rajongók előtámogatásával készült el és jelent meg a vadonatúj Pierrot-lemez, a Carousel. Miért kerülted ki a jól ismert óriásplakátos, rádió- és tévéreklámos utakat?
– Nagyon egyszerű: nekem nincs, sosem volt annyi pénzem, hogy óriásplakáttal, tévéreklámmal és hasonlókkal támogassak meg egy lemezmegjelenést, ráadásul szerintem ma már nem is igen csinálják ezt már az egykoron, hosszú évtizedekig jól működő szisztémában, a kiadó és az előadó összefogásában. Miért is működne ez a rendszer, hogyha csak néhány kiváltságos engedheti meg magának, hogy bízzon a lemezei eladásából származó bevételekben (bár nyilván ők sem elsősorban ebből keresnek már régen), hiszen a közönség jó része egyszerűen már nem vásárol semmilyen hanghordozót és alapvetően: nem költ a zenére egy fillért sem. Ha az én rajongóim nem tartoznánk a régi vágású lemezhallgatók körébe, akkor talán náluk sem merült volna fel, hogy mindenképpen szeretnék az idei 25 éves jubileumi évet egy vadonatúj, kézzel fogható Pierrot lemezzel megünnepelni. Hál’ istennek felmerült, és én örömmel vettem részt ebben a projektben.

– Mi tartott tovább, az új dalok születése, a stúdiómunkák vagy a megjelenéshez szükséges pénz összegyűjtése?
– Alapvetően kénytelen voltam projekt-alapon hozzáállni a lemezkészítéshez, hiszen az összegyűlt bevételek épp csak a felvételi költségeket fedezték, így végtelen időmennyiséget nem szánhattam a munkálatokra, különben felkopik az állam. Emellett tudtam, hogy nem adhatom alább, legalább a régi albumok színvonalán kell alkotnom ahhoz, hogy bizonyítsak, és ezzel megháláljam a kis befektetők bizalmát is. Talán az segített, hogy régen jártam ezen a vidéken, és jólesett a barangolás. Mintha megnyomtak volna egy tubust: igen hamar kipattantak a dalok belőlem és szerencsére a legjobb muzsikusok is hamar a rendelkezésemre álltak. A legtöbb támogatást pedig ezúttal Csiszár Ferenctől kaptam, aki nem csak gitározott a lemezen, de sokat oldott az alkotás magányosságán is.

– Akik jártak a honlapodon, a www.pierrot.privatemoon.com-on, bizonyára örömmel fedezték fel az albumaidhoz tartozó beszámolókat, a dalok kulisszatitkait. A Carouselről még nem szerepel. Mesélnél róla a music.hu olvasóinak?
– A Carousel egy egymás után, frissen megszülető dalok gyűjteménye, ez alól csak három kivétel van, hiszen a Talán ő és A hős már korábban (bár nem sokkal korábban) készült felvételem, A torony pedig egy ismert, de eddig még lemezre nem került dal, amelyet új hangszerelésben rögzítettünk. Ez a három dal annyiban volt fontos, hogy az általuk felrajzolt háromszög határozta meg az album teljes képét, vagyis igyekeztem úgy hangszerelni, hogy az új művek valamelyest ezek köré épüljenek. Befolyásoló tényező volt még az is, hogy két évvel korábban sokat dolgoztunk zenésztársaimmal (Csiszivel, Kálmán Tamással és Boogie-val) egy megszólalási koncepción, amely egy nyolctagú zenekarra, elsősorban gitárokra épült, és persze a kontinuitás: a rajongók nyilván örömmel fogadták, hogy olyan, mintha némely dalok folytatnák az évekkel, évtizedekkel korábban elkezdett gondolatokat. A sok szempont ez esetben nem korlátozó tényezőként merült fel, szerintem igenis segített, hogy szabadon, de mégis céltudatosan dolgozzak a lemezen. Azt hiszem, hogy a producer Pierrot most legalább olyan elégedett a végeredménnyel, mint az előadó Pierrot.

– A kiadvány máris hatalmas népszerűségnek örvend a facebook-on található zárt Pierrot csoporthoz tartozó előfinanszírozók körében, akik ráadásul exkluzív változatban birtokolhatják az új anyagot, nem akármilyen ráadással megfejelve. Mi a terved a mezei szimpatizánsokkal, azokkal, akik nincsenek fent a közösségi oldalon vagy nem bukkantak még rá a "klubodra"?
– Az előfinanszírozók egyfajta tulajdonosai is az albumnak, így a sorsáról is közösen döntünk. Azonban azzal mindenki egyetért, hogy egy dalnak az a jó, ha minél többen szeretik, ha sokakhoz eljut. Így minden bizonnyal hamarosan hozzáférhet majd mindenki a Carousel lemezhez, csak a mód még a tisztázatlan. A jövő héten tárgyalni fogok a dalok online elérhetőségével kapcsolatban és emellett bízom abban is, hogy a fizikai hanghordozó is megszerezhető lesz majd azok számára, akik még szeretnek kézbe fogni egy kiadványt.

– Számos hagyománnyal szakítottál a Carousel kapcsán. Ezek közé tartozik a videoklip és a lemezbemutató koncert is, vagy egyikre-másikra azért látsz esélyt?
– Az előfinanszírozásból származó bevételek sajnos csak korlátozott mozgást tesznek lehetővé, eleve óriási dolognak tartom, hogy egy kompromisszummentes lemezt sikerült létrehozni egy ilyen szokatlan módon. A videoklip és a koncert mind sok időt, pénzt és munkát igénylő feladatok, amelyek ugyan manapság látszólag járnak a produkciók mellé, mégsem a semmiből teremtődnek. Sőt: számomra az is idegen, hogy az előadó dolga mindennek az összegründolása és a finanszírozása. Egy kiadóval szívesen együttműködöm ez ügyben, de mint befektetés, számomra nem vonzó. Talán erre a problémára is szül idővel ésszerű megoldást ez a sajátos, új poppiaci helyzet, és ahogy a közösségi finanszírozási modell, ez is újabb produkciók létrejöttét eredményezi majd.

Balajti Péter

2015. 11. 28. 20:08