Interjúk
Szilárd:A Quimbyn innen és túl
Balanyi Szilárd október 16-án jelentette meg első önálló lemezét Halmazállapot címmel. Szilárd neve ismerősen csenghet azon olvasóinknak, akik már hallották azt, a szót, hogy Quimby. A szólólemezzel kapcsolatban kérdeztük a Quimby billentyűsét, aki készséggel állt lapunk rendelkezésére.
- A magyar zenei életben még viszonylag kevés példa volt arra, hogy működő zenekarból billentyűs szólólemezt készítsen. Általában erre feloszláskor szokott sor kerülni. Milyen célokat tűztél magad elé, mikor belekezdtél a szólólemezed készítésébe?
Szilárd: - Ez esetben feloszlásról szó sincs! Lehet, hogy ez az általános de én nem ezért fogtam hozzá a munkához. Mindig is sokat foglalkoztam saját, úgymond privát dolgaimmal és ezt a szerepet, az elmúlt időszakban a Halmazállapot töltötte be az életemben. Nem az volt a célom, hogy egy könnyen eladható s könnyen felejthető terméket hozzak létre, - amire egyébként bőven van példa kis hazánkban - hanem kíváncsi voltam, mire vagyok képes, hol tartok most és persze mindezt szerettem volna megmutatni a nagyközönségnek is. Egyfajta tükröt tartottam magam elé és ezt a tíz dalt láttam. Élveztem nagyon, hogy azt csinálhatom, amit akarok és nem hiszem, hogy ez az album rovására ment volna. Amit még fontosnak tartok, hogy ezt a lemezt egy folyamat első fázisának tekintem, nem pedig egy hóbortos ötletnek.
- Hogy tudod összeegyeztetni a zenekart és a saját lemezeddel kapcsolatos teendőket, koncerteket, promóciót, stb...? Állítottál-e fel valamiféle rangsort a kettő között?
Sz: - Törekszem nem felállítani ezt a bizonyos rangsort. Mindig az aktualitás dönt abban, hogy mi a fontosabb. Egyébként ez egy könnyen megoldható probléma, szerintem.
- A lemezed elkészítésében rengeteg neves zenész segített. Nehéz volt összetoborozni ennyi közreműködőt? A fellépéseken kik kísérnek majd?
Sz: - Az elmúlt 10 évben sikerült oly szorosra fűzni kapcsolatomat a hazai könnyűzenei élettel, hogy ez egyáltalán nem okozott gondot. Szívesen vállalták a közreműködést és ennek én felettébb örültem, hiszen eddig nem volt alkalmam együtt dolgozni ezekkel az emberekkel. Most viszont kínálkozott erre a lehetőség. A kisérőzenekarom pedig még nem állt össze de ami késik, az tudod?!
- Az egyik reggeli műsorban szerepeltél a napokban, ahol playbackről énekeltél. A színpadi fellépéseken melyik típust preferálod?
Sz: - Nyilván, az élő fellépésekért rajongok. Azonban a hazai televíziózás sajnos nem tart ott, hogy bármikor rendelkezésre álljon a technika egy élő TV fellépéshez, aminek hiánya viszont dugába dönti az elhatározást. Így marad a playback, amit vagy bevállalsz vagy nem. Mindenki maga dönthet. Én azon a véleményen vagyok, hogy a nézőt ne fosszuk meg a választás lehetőségétől, azaz ha nem megy élőben, hallgassa meg a playback-et hátha megtetszik neki a zene, amit egyébként nem is hallhatna máshol, hiszen - tegyük fel - ő egy otthon ülős fajta.
- Mennyire vagy megelégedve te magad az eredménnyel, illetve milyenek az első pár hét visszajelzései a megjelenés óta?
Sz: - Nem lehetek tökéletesen elégedett, hiszen minden a tanulásról szól, nem? Egy pillanatképként viszont mindenképpen megállja a helyét. A visszajelzések is jók eltekintve az ilyenkor szokásos pocskondiázó e-mail-ektől de ez benne van a pakliban és ha valakinek ennyi ideje van, hát legyen!
- Úgy tudom, meglehetősen bonyolult volt megfelelő kiadót találni a lemeznek. Mi szólt a Tom Tom Records mellett, és mi a többi kiadó ellen?
Sz: - Nehéz köröket futottam ez ügyben és szereztem is tapasztalatokat bőven. A multinacionális kiadók csak és kizárólag az anyacég által pénzelt kiadványokkal törődnek. A hazai terméket nem tekintik piacképes árucikknek. Inkább csak megtűrik. Persze vannak kivételek de azok zöme - szerintem minősíthetetlen. Sajnos ez kell az embereknek, legalábbis ez a tapasztalat. Nehéz, embert próbáló iparág ez. Ha vért izzadsz, sem lehetsz biztos semmiben.
Dorozsmai Péter, mint partner állt mellém. Nem akart átformálni, tanácsot viszont rengeteget adott. Nagyon emberien áll a dolgokhoz, ami manapság meglehetősen ritka. Ilyen egyszerű.
- Milyen volt az első önálló fellépésed? Kik alkotják a hallgató kört, illetve melyik réteget kívánod megcélozni a zenéddel?
Sz: - Az első fellépésemen azt sem tudtam, hol áll a fejem. Nem tudtam arra koncentrálni, amire kellett volna. De túléltem! A Quimby közönségének bizonyos százaléka biztosan kíváncsi arra, hogy mire voltam képes a zenekarom nélkül. Ezen felül 14 és 45 év között bármit elképzelhetőnek tartok.
- Hogy történt a klipforgatás, és mikor lesz látható a videoklip?
Sz: - A klip a jövő héttől már látható a VIVA+ csatornáján. Fotomorph technikával készült, fekete-fehér képi világgal rendelkező mozgókép.
- Milyen zenéket hallgatsz, ha éppen nem a Quimbyben zenélsz, és nem a szólólemezeddel foglalkozol?
Sz: - A birtokomban lévő több száz CD közül mindig másikat hallgatok ronggyá.
- Mit üzensz a music.hu látogatóinak?
Sz: - Hallgassák meg a Halmazállapotot és tegyék a magukévá! Vagy szublimáljanak!
2002. 11. 08.
További Szilárd cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..