music.hu:
Április 14-én jelent meg a Kispál és a Borz legújabb nagylemeze, Turisták Bárhol címmel. Ez az album bizonyára más számodra, mint az eddigiek…

Michael:
Ez az első Kispál lemez, amin én játszom. Volt a Nagyon szerelmes lányok EP, amin játszottam, de ez az első LP. Ezzel a lemezzel nagyon elégedettek vagyunk mindannyian, ezzel próbáltuk, nem, nem próbáltunk semmit, csak zenéltünk, ahogy szeretünk. Sok szám született a próbahelyen: például a Köszönöm, köszönöm c. szám úgy született, hogy a Kispál elkezdett riffelni, és én kezdtem dobolni egy furcsa kis dobot, és megszületett a dal. Nem túl sokat gondolkodtunk, csak játszottunk, ahogy szeretünk. Szerintem érezhető is, hogy élveztük.

music.hu:
Van olyan dal az albumról, ami nagyon kedves a szívednek?

Michael:
A Köszönöm, köszönöm című valamennyire kedves, egy igazi, egyszerű rockszám, nem valami túl bonyolult progresszív dolog, és ezt nagyon szeretem. Vannak még nagyon jó számok, a szövegek szokás szerint nagyon jók, a Lovasi ügyes fiú. Boldog vagyok, hogy végre vannak a koncerten játszott számok között olyanok, amik úgy születtek, hogy én is benne voltam a kreatív részében, tehát az én stílusom, ízlésem is hatott a zenekarra.
Szerintem szeretni fogják az emberek az új lemezt, mert elég felfogható dalok vannak rajta.

music.hu:
A Turisták bárhol könnyebben befogadható, mint a Velőrózsák album volt?

Michael:
Igen, és valamennyire ez direkt volt, mert így szeretünk zenélni, és nem bonyolítottuk a dolgot. Néha egy zenekar könnyen beleeshet abba a csapdába, hogy az ember mondja: ’Milyen jó lenne, ha itt lenne egy váltás!’, belerakja a dalba, és ’itt aztán, hú, legyen még egy váltás!’, és születik egy 5-6 perces szám, egy hosszú valami, ami lehet, hogy érdekes a zenészeknek, de az átlagembernek talán kevésbé.

music.hu:
Hogy született meg az új lemez címe?

Ahogy én tudom, a lemezcím, a Turisták bárhol, úgy született meg, hogy a Holdfényexpresszről az Űrturista című szám kapcsán hülyéskedtünk: van ez a ’MAGYAR VAGYOK, NEM TURISTA’ feliratú póló, és néha szoktak jönni hozzánk ilyen jellegű emberek is autogramot kérni, amire én szoktam mondani, hogy ’Nem vagyok magyar, még mindig kérsz tőlem autogramot?’. Kitaláltuk, hogy nekem kell egy olyan pólót csinálni, hogy ’ŰRTURISTA VAGYOK, NEM MAGYAR’. És így valamennyire ez a turista dolog benne volt a fejünkben. Aztán egyik este a Lovasi álmodott egy verset, amit reggel ébredés után gyorsan le is írt, ez rajta van a lemezborítón, és ebben van, hogy ’turisták bárhol…’.

music.hu:
Milyen zenéket hallgatsz otthon? Milyen zenék a legkedvesebbek számodra?

Uh, hát valamennyire nevetnek rám a többiek, mert én nagyon retro ember vagyok, sok olyan ’60-as, ’70-es évekbeli zenét hallgatok, amit senki sem ismer a zenekarban. Az igazi kedvencem lenne The Who, de mostanában az egyik kedvencem a Badfinger, a ’70-es években egy viszonylag sikeres zenekar, hát ez valami nagyon jó! De ezt sem ismerik a többiek. Az utóbbi pár évben a Coldplay nagyon tetszik, még mindig veszem a Paul Weller cédéket, ő ugye a Jamnek volt a frontembere és tavaly volt egy új lemeze, az nagyon tetszett nekem. Aztán nagyon bírom még a Stereophonicsot, és azt a zenét, ami Magyarországon brit popnak számít – ez nekem amúgy nem brit pop, hanem rock zene. Ezt szeretem a legjobban, egyszerű gitáralapú, semmi progresszív, rövid kis három perces dallamos számok, ügyesen összerakva, ez az én zeném, és szerintem a Kispál és a Borz is ilyen. Mondjuk a Radiohead az utóbbi években a legnagyobb zenekar, nekem soha nem jött be, inkább jobban tisztelem őket, mint szeretem, nekem ez egy kicsit túl progresszív. Tényleg ilyen retro ember vagyok, talán túlságosan is. Sok Rn’B-t hallgattam egyébként, a régi Rn’B-t, Marvin Gaye-t és Al Green-t, ezt nagyon szeretem, de én csak dobos vagyok, ezt hozzá kell tennem. Érezhető az én egyszerűbb stílusom, ami abból származik, hogy ilyen zenéket hallgattam, nem jazzt, fusiont meg ilyesmit, és érezhető néhány számban az én egyszerű angol-szász dobolásom, ahogy Lovasi néha mondja is.

music.hu:
Mielőtt a Kispál és a Borzban kezdtél dobolni, a Stig Roar Husbyban zenéltél, aztán egy ideig párhuzamosan csináltad a kettőt. Még most is játszol a Stig Roar Husbyban?

Michael:
Sajnos ki kellett szállnom, nagyon sok időt igényel a ’Kispálozás’, és úgy döntöttünk a srácokkal, hogy kiszállok. Ők még mindig nagyon jók. Nem egyszerű a kezdő zenekaroknak meg a rockzenekaroknak, nincs sajnos akkora nagy piac a gitár alapú pop-rock zenére, ez lehet kulturális probléma, de azért jó kis annabarbi, Stig Roar Husby, Puzzle meg Amber Smith bulik szoktak lenni Pesten 100-200 ember előtt, ennek örülök. És annak is, hogy az annabarbi előttünk játszik, mert épp ezt a vonalat, a gitár alapú rockzenét kell a Kispál és a Borznak erősítenie, mert a Kispál és a Borz is úgy kezdte, hogy kis klubokban rockzenét játszott. A közönség még mindig 15 és 25 év közöttiekből áll, jóllehet, vannak 35 évesek is, akik szintén eljönnének a hangos koncertjeinkre, ha nem lenni ilyen zajos és pogózós, holott mi is 35 évesek vagyunk… Az a gond, hogy többen úgy látják, hogy
”Uh, én már kinőttem ezt a rockzenét”, ez a fejlődéselmélet szerintem baromság. Az ember vagy szereti ezt a zenét, vagy nem. Van, aki panaszkodik a honlapunkon, hogy miért nem csináltok több csendesülőst, miért mindig nyomjátok a rockot ennyi év után, miért nem csináltok valami mást. Van ez az igényes szó, hogy a rock legyen igényes. És valaki kérdezte, hogy: „Mike, tényleg azt hiszed, hogy nem igényes zenekar a Kispál és a Borz?” Azt írtam erre, hogy: „Uh, ez rémes ötlet.”
Úgy érzem, hogy a rock az, ami fontosabb most nekem, én 34 évesen még mindig ezt a zenét szeretem, és nem is várom el magamtól, hogy valaha ki fogok nőni ebből a zenéből.

purplesmith

2003. 04. 17.