music.hu:
Mi újság veletek, azaz a KÜLÖNJÁRAT-tal?

Linda:
A KÜLÖNJÁRAT úgy néz ki, feloszlott, méghozzá teljesen végleg, legalábbis ebben a felállásban. Zolival (Mészáros Zoli, gitár – a szerk.) azóta is tartjuk a kapcsolatot, elképzelhetőnek tartom, hogy a jövőben, ha adódik olyan alkalom, pl. ha valamelyikünknek 1-2 ötlet kipattan a fejéből, akkor esetleg együtt fogunk dolgozni.

music.hu:
Mi történt?

Linda:
A zenei irányultságot illetően az egyéniségek, az elképzelések a zenekaron belül nem voltak már összhangban.

music.hu:
Ez most derült ki?

Linda:
Egy idő után. Pontosabban a kezdeti stádiumban még együtt örültünk, ha megszületett egy szám, mert olyankor még ugye nagy az egyetértés, de aztán idővel eltávolodtak ezek a gondolatmenetek egymástól. Megváltozott a ’hogyantovább’ kérdésére vonatkozó válaszok. A zenei stílusok iránti érdeklődés is –mint már említettem- formálódott, kinek-kinek az egyéniségéhez mérten, ami valahol érthető, hiszen alakul az ember. Két évet zenéltünk együtt, a két év alatt elég sok mindenben változtunk mindnyájan.

music.hu:
Ez annyira ütközött, hogy abszolút nem lehetett folytatni?

Linda:
Meg lehetett volna oldani, de nálunk a zenélés alapvetően a jó hangulatról, a kellemesen együtt töltött időről szólt. Ez kezdett megváltozni idővel. Olykor érződött, hogy csak muszájból, kötelességtudatból jöttünk próbára. Előfordult, hogy valamelyikünk nem is jött el. Sok olyan probléma adódott, amit ugyan megbeszéltünk, de nem hozott kellő változást, ill. voltak dolgok, amiket már nem mondtunk ki…. Alapvetően ezek voltak azok a szituációk amiből kialakult egy kis feszültség, ami aztán egyre nőtt. De mondhatom azt, hogy mindnyájan tudtuk, hogy alapvetően változott meg valami. Akkor gördülékeny egy dolog, ha odafigyelünk egymásra. Ez pedig már nem volt meg.

music.hu:
Ezt külső szemmel nem igen lehetett érzékelni. Ahhoz képest, hogy két éve a dalaitok 80%-a ugyanaz, számtalan visszajelzést kaptatok, mondván a Különjárat most kezd egységessé válni, összeforrni. A kívülállók valaminek a kezdetét sejtették, ehhez képest épp a zenekar történetének végéhez értünk.

Linda:
Igen, ez tény. Nagyon sokat fejlődtünk két év alatt, de úgy látszik nem eleget. Én is úgy éreztem: igen, a folytatás most lenne igazi, de idővel mégsem így történt, a további fejlődés és a folytatás helyett leginkább stagnált a zenekar. Olyan problémákkal kellett szembesülnöm, hogy a két éve alatt elért szintet nem tudjuk tovább emelni… Ez pedig jelzett valamit. A fellépéseink során, a pozitív visszajelzéseken kívül olyan visszhangot is kaptunk, ami szerint a zenekar nincs összhangban, és lehetne ennél jobb is, stb. A negatív kritikákra többet adok, mert azok az emberek, akik a mi esetünkben a pozitív visszajelzést adják, valahol elfogultak valamelyik tag irányába, hiszen a közönség nagy része barátokból, ismerősökből áll.

music.hu:
Többek szerint te voltál a zenekar, illetve a tehetség.

Linda:
Nem , hiszem, hogy ez így volna, bár mindenkinek jól esik ilyesmit hallani. Én úgy éreztem, esetünkben csapatmunkáról van szó, sosem akartam annál nagyobb szerepet, mint ami volt. Annyit éreztem valahol, hogy nagyobb terhek nyomják a vállamat, mint a többiekét. A probléma az is lehetett, hogy nem éreztem azt a hátteret, ami biztonságot nyújtott volna a zenekar énekesnőjeként, hiányzott a spontaneitás.

music.hu:
Mindezektől függetlenül, azért számtalan helyen megfordultatok, nem csak Pécsett, a város underground közege ismert, kedvelt benneteket, sőt, nyertetek tehetségkutató fesztivált, játszottatok helyi zenekarokkal, itt kiemelendő a Sajt, vendégzenéltetek a Quimby előtt, és még sorolhatnám.

Linda:
Igen, jó időszak volt, nem mondom egy szóval sem, hogy nem. Korszakváltásnak is felfogható, és ez a két év elég volt ahhoz, hogy mindnyájan megtaláljuk a saját zenei ízlésünket. Ebben a formációban nem jött össze, ez nem baj; mindenki gazdagodott fontos tapasztalatokkal. Talán, mindenki számára kezdett igazán körvonalazódni, letisztulni hogy milyen zenei stílusban tudja magát igazán elképzelni; és helyre tudtuk tenni, hogy mire fordítsuk a bennünk lévő, még kiaknázatlan tartalmakat.

music.hu:
Többek szerint, ti egy gimnáziumi zenekar voltatok.

Linda:
Igen, sokszor hallottam ezt. Bizonyára a korunkból adódóan mondták.

music.hu:
Ha korosodó pacákok közt énekelsz, nem ez a skatulya lett volna a sláger?

Linda:
Lehetséges. Nem tudom, mire értették, én ezt a skatulyát soha nem értettem. Talán arra akartak utalni, hogy bizonyára a Különjárat egy szárnypróbálgatás mindegyikőnk részéről.

music.hu:
Bánt ez a stigma?

Kicsit. Furcsának tartom. A korunk nem feltétlenül befolyásoló tényező, bár valóban egy 16-18 éves fiatal nem rendelkezik sem az életben, sem a zenében olyan tapasztalatokkal, amikre csak később tesz majd szert, ez logikus. Nem különösebben értem , hogy mi értelme ennek a skatulyának, volt és kész.
A tehetség felvetéséhez visszatérve, fontos elmondanom, hogy a zenekar imidzse, a zenék kiválasztása nagyban függött tőlem, hiszen nekem kellett elénekelnem, és igen befolyásoló tényező volt, hogy jól hangozzék a számból az adott dal. Hiszen sokszor előfordult, hogy férfi előadóktól „kölcsönöztünk” számot. A többiek pedig figyeltek rám, hiszen úgy érezték én tudom a legjobban eldönteni, hogy bír még el a hangom. Ennyi „előnyöm” volt csak, a dalok kiválasztásakor.

music.hu:
Akkor végül is a kedvenc dalaidat játszottátok.

Linda:
Nem feltétlenül. Mindegyikünk adottságához kellett idomulnunk, nem játszhattunk volna funkyt, RnB-t, stb. „Softrocknak” indultunk, dob, gitár, basszer, ének, -ből álltunk, hát azért ez nem egy összetett dolog… A számokat is úgy kellett válogatnunk, hogy ebben a felállásban egyáltalán meg lehessen valósítani. Nem akartuk, hogy veszítsen a fílingjéből a kiválasztott dal, sőt. A cél az volt, hogy a népszerű bandák számainak-amiket a különböző zenei csatornákon hallani, látni- a hangulatát megpróbáljuk színvonalasan visszaadni. Fontosnak tartottuk, hogy ne kopírozás legyen az egész, hanem tényleg adjunk hozzá valami egyénit, ami csak bennünket fémjelez, pláne pl. egy férfi által előadott dal női hanggal alapvetően másképp hangzik, érdekesebb. Ebből is próbáltunk sokszor ötletet meríteni.

music.hu:
Milyen daloknak örültél volna leginkább? Csak a korlátok miatt kérdezem.

Linda:
Azért ragaszkodom ahhoz, hogy ezek a számok nekem nagyon tetszettek (Guano Apes, Papa Roach, Offspring, Anouk, Limp Bizkit, Liquido, Linking Park, No Doubt dalok – a szerk.).

music.hu:
Jó, akkor másképp kérdezem: a jövőben énekelnél ugyanilyen ill. ehhez hasonló dalokat?

Linda:
Nem feltétlenül, bár van benne fantázia. Alapvetően ebben a stílusban van tapasztalatom. De emellett nagyon érdekel, izgat, kíváncsi vagyok, mik azok a zenei irányzatok, ahol meg tudnám állni a helyemet.

music.hu:
A feldolgozások érdekelnek változatlanul?

Linda:
Igen.

music.hu:
Miért? Ilyen egyedi hanggal miért ragaszkodsz a feldolgozásokhoz?

Linda:
Ha az ember mögött nem áll olyan team, aki megírja a számokat… Nem vagyok alkalmas arra, hogy számokat, szövegeket írjak. Ragaszkodom az angol nyelvhez, mert szerintem sokkal jobb csengése van egy angol szövegű dalnak, mint egy magyarnak, bár nem zárkózom el a magyar nyelvű számoktól sem. Ha valami jó, akkor tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy milyen nyelven énekelnek benne. Nekem nem volt túl jó tapasztalatom a magyar zenével kapcsolatban. Számomra a magyar etalon, akik rettentően magasan képviselik azt a bizonyos színvonalat, amit nyugaton is el lehetne adni, mondhatnám kuriózum a magyar zenei palettán a SAJT, és hát az ő dalaik is angol nyelvűek.
Mondjuk a zenekar kicsit elmehetett volna a jammelés irányába, ennél kötetlenebb dolgokat lehetett volna kihozni magunkból, ami később átalakulhatott volna saját gondolatmenetté. De véleményem szerint, előbb muszáj, hogy az ember megtanulja az alapokat, és ha már a kötelező ’tanuló dalokat’ tökéletesen el tudja sajátítatni, onnantól kezdve képes önmagától alkotni. Így látom legalábbis ennek a menetét.

music.hu:
Mi a helyzet a többiekkel? Zenélnek valahol, vagy abbahagyták egy időre?

Linda:
Péter (basszusgitár – a szerk.) és Laci alapítottak egy másik zenekart, ahol Guns ’n Roses feldolgozásokat játszanak…

music.hu:
Ez nem valami nagy dobás…

Linda:
Azt nem mondanám, hogy nem nagy dobás, egyrészt még nem hallottam őket, másrészt pedig legalább ők megtalálták azt, ami tényleg a legközelebb áll hozzájuk.

music.hu:
Szívesen zenélnél egy olyan formációban, mint a Sajt?

Linda:
Nem hiszem, hogy jó lenne, bár egy-két próbát biztosan megérne. Jelenleg nyugodt korszakomat élem, emiatt nem vonz a pörgés, a zúzás, inkább a funky, a soul, a hip-hop, az RnB.

music.hu:
És Laurynn Hill.

Linda:
Igen, és minden színesbőrű előadó érdekel, de a másik példa Christina Augilera Beautiful c. száma, ami nagyon tetszik. Nem ragaszkodnék Christinahoz, mert nem tartozik a kedvenceim közé, de a ’Beautiful’ mondanivalója megfogott.

music.hu:
Mikor találkozhatunk legközelebb veled a színpadon?

Linda:
Fogalmam sincs. Nagy változások előtt állok, szeretnék felvételezni, ami reményeim szerint sikerül, és akkor időm jelentősebb részét Budapesten kell töltenem.

music.hu:
Ami más víz.

Linda:
Igen, más víz, és remélem, hoz magával lehetőségeket. Pesten talán jobban megtalálom a számításaimat, mint itthon. Pécsett nagyon szűk réteg érdeklődik a jó élőzene, és egyáltalán az underground iránt. Itthon mindenki a fővárosban látja a lehetőséget. Érdekes, Pécsett a Különjáratot az elején nagy érdeklődés fogadta: az első időkben kb. 120 ember előtt játszottunk az IH-ban – ami nagy teljesítmény kis zenekarként –, vagy pl. Quimby előtt, ahol több mint 200 néző hallott minket; aztán valahogy elfogytak az emberek, holott utána is olyan helyi zenekarokkal léptünk fel, akik már jóval fényévekkel előbb jártak, mint mi. Pécsett nem érdemes zenélni, úgy gondolom. Szomorú ez.

music.hu:
Akkor mindenképpen Budapest az origo?

Linda:
Igen. Ha Pesten el tudja fogadtatni magát egy olyan zenekar, ahol meg van a megfelelő promóció, a reklám, a médiában való részvétel, akkor már felütik az emberek a fejüket: hoppá, ez egy érdekes banda. Eztán elmehetnek vidékre zenélni, akkor már az emberek hajlandóak elmenni a koncertjükre, de úgy látszik, addig, amíg vidéki egy zenekar, nem tudja különösebben felkelteni az érdeklödést. Legalábbis a mi esetünkben ez így volt.

music.hu:
Tehát az az elsődleges számodra, hogy megfelelő embereket gyűjts magad köré, akikkel aztán tudsz úgy zenélni, hogy kielégítsen.

Linda:
Igen, mert érzek magamban olyan patront, amit még nem lőttem el. Ehhez olyan kezek közé kell kerüljek, akik rám szánják az energiájukat kellő módszerekkel, és odafigyeléssel, tehát ez azt jelenti, hogy tapasztalattal rendelkeznek e téren. Fontos, hogy ne én legyek az irányadó, hanem a fontosnak tartom, hogy tudjak kitől tanulni.

music.hu:
A ’Szándékolt hatás’ –ban, ami egy teljesen más műfaj végül is fogsz énekelni? Többször volt erről szó.

Linda:
Igen, egyértelműen, ők egy más kategória, egy összeszedett, kifinomult, komoly formáció. Jazz - hip-hop félét játszanak, de nem mernék rá megesküdni, hogy ez a legmegfelelőbb kategória. Valószinű, láttak bennem fantáziát, ezért történt felkérés a részükről. Aminek- így utólag bevallva- nagyon örültem. Meglátjuk majd, hogy lesz-e ebből valami. Ami biztos, és hangsúlyos, hogy ők NEM egy gimnáziumi zenekar! :o)) Ők amúgy mostanában kerültek fel egy angol lemezre aminek a címe „Sunset cafe vol.2” „Night sessions from Pécs” néven, a „Halló hip-hop” c. számukkal.

music.hu:
Ez jó hír. Úgy tudom, ők nem tagjai a Kendermag Egyesületnek.

Linda:
Inkább fogalmazzunk úgy, hogy egy másik dimenzió van rájuk hatással. :o)
Visszatérve, más műfajban is kipróbáltam már magam. Úgy gondolom, váltani tudni kell, a váltás nem köpönyegforgatás, hanem a fejlődés ismérve. Volt erre példa, amikor a Pure H. Chocolate-ban pl. te és én együtt énekeltünk.

music.hu:
Talán rossz időben kezdtünk abba bele.

Linda:
Igen, én is úgy gondolom. De a Pure H. Chocolate még mindig létezik végül is, talán nyáron fogunk próbálni.

music.hu:
Jó tudni :o)

Linda:
Nyárra rendeződnek a dolgok körülöttem. Van olyan időszak, amikor félre kell tenni a hobbit, amikkel amúgy nagyon szívesen foglalkozom, sőt.
music.hu:
Ez a hobbi azért életstílus is lehetne.

Linda:
Jó lenne, de számomra a zene inkább kiteljesedés, mint életstílus.

Music.hu:
Pszichológia szakra jelentkezel…

Linda:
Olyan ember vagyok, akit nagyon foglalkoztat az emberi lélekkel kapcsolatos miértekre a válasz keresése– nem feltétlenül filozófiai megközelítésben, annyira nem vagyok elvetemült –szeretnék jobban belelátni az érzelmi és értelmi mozzanatok okaiba, szeretném megérteni a bennünket mozgató belső gondolatokat, hiszen az egész életünk egy nagy pszichológia, ha szabad ilyen költőien fogalmazni.

music.hu
Nem gondoltál soha arra, hogy előadóművészként tanulj tovább?

Linda:
Ez a vonat már elment… Nem érzem magamat kiemelkedő tehetségnek.

music.hu:
Fordulj pszichológushoz.
Mik az álmaid, céljaid? Vagy ezek egyelőre titkok?

Linda:
Nincsenek titkaim a terveimmel, vágyaimmal kapcsolatban. Szívesen megosztok mindenkivel számtalan dolgot, én nyitott vagyok, egy extrovertált személyiség .o)

music.hu:
ÁÁÁÁÁÁ.
Na jó, Akkor foglaljuk össze: a pécsi Hittudományi Főiskola másodéves teológia szakos hallgatója vagy, amit ugyan elvégzel, de közben jelentkezel az ELTE pszichológia szakára…

Linda:
Nem tudom még pontosan hogy alakul a dolog, bár hajlandó lennék a jelenlegi tanulmányaimat felfüggeszteni a pszichológia miatt.

music.hu:
Azért a kettő ég és föld.

Linda:
Nem feltétlenül. A papi hivatás és a pszichológia szorosan kötődik egymáshoz.

music.hu:
De nem pap lettél volna.

Linda:
Nem, de nagyjából ugyanazt tanulom, mint ők. A teológus diploma 6 év alatt szerezhető meg, míg a hittanári 5 év alatt, éppen ezért volt számomra átgondolandó, hogy érdemes-e egy nem túl népszerű diplomát adó főiskolát végig csinálnom. Ám hozzá kell tegyem, nagyon széleskörű és igen speciális ismeretanyagot volt lehetőségem -ebben a két évben is már- elsajátítanom, amit nem bántam meg.

music.hu:
Sok sikert kívánok, leginkább a zene kapcsán – ha lehetek ennyire önző –, és remélem, az a szerencse, ami a zenéhez mindenképpen elengedhetetlen meg fog találni.

Linda:
Én is nagyon bízom benne! Nem temetem túl mélyre a zenét magamban, hiszen lételemem. Ha nem lenne, valahol egy félkarú óriás lennék. A zene a kiteljesedésem maximuma, a hab a tortán. Remélem, a jövőben adódnak lehetőségek, kihívások, és nem fogom elszalasztani őket. Alapvetően higgadtabb, kevésbé magamutogató életforma az, ami közel áll most hozzám. A zene által, remélem, képes vagyok valami értékeset közvetíteni, és ez nagyon fontos, motiváló erejű számomra. Ez végül is egy küldetéstudat.

kárpátidia

2003. 05. 19.