Interjúk
Rácz Gergő interjú
Bizonyára sokan ismeritek Gergőt, ha máshonnan nem a VIP másoknak meg a Fool Moon formációk ugranak be. Az énekes-zeneszerző korábban megígérte vagy utalt rá, hogy neki is lesz saját lemeze. Sokat kellett az anyagra várnunk, de ha meghallgatjuk a Bennünk a világ c. kislemezt rájövünk megérte! Az albumról és egyéb aktualitásokról beszélgettünk Gergővel.
Miért kellett ilyen sokáig várni az első lemezedre?
Hagytam időt, hogy megérjen a produkció. Szeretem, ha minden részlet stimmel. Csak az igazán kreatív pillanataimban foglalkoztam a lemez készítésével, elengedtem a fantáziám, nem szorítottam magam korlátok közé. Az album készítése előtt saját stúdiót építettem, ahol más produkciókban is dolgoztam zeneszerzőként és hangszerelőként. (Princess, Zséda, Lola, reklámzenék) Két éve tagja lettem egy acappella formációnak is, akikkel most is együtt zenélek. A csapat neve Fool Moon, öten vagyunk, tehát öt szólamban éneklünk hangszeres kíséret nélkül. Az együttes hatalmas szakmai sikereket ért el, igazán szerencsésnek érzem magam, hogy velük énekelhetek. Öröm velük zenélni, nagyon jófejek és intelligensek. Az önálló albumom elkészítésében sokat támogattak. A Bennünk a világ-ból készítettünk egy acappella változatot is, ami a lemezen is hallható lesz.
Remélted-e hogy a Bennünk a világ c. maxi kedvelt lesz a médiában és a
rajongók között is?
Reméltem, hogy eljut azokhoz, akik az ínyenc popzenét szeretik, de ekkora közönségsikerre nem számítottam. Kellemes meglepetés volt, meg persze visszaigazolás is. Sokan szurkoltak a produkciónak, mert látták, hogy rengeteg munka van benne. Ez sok energiát adott egy olyan lemez elkészítéséhez, aminek a stílusa alapvetően nem a showbizninsz elvárásaira épül. Amikor a klip és a maxi CD megjelent, együtt örülhettünk a fogadtatásának.
Apropó stílus! Milyen stílusú az első korong? Kik a közreműködők?
Egészen új ízekkel is szolgáló, izgalmas album, a stílusát egyszerűen csak választékos popzenének hívnám. A dalok nagyrészt gitáron íródtak, de rengeteg ötlet a hangszerelés közben jött. A számok többségét Molnár Gáborral közösen írtuk, két közös szerzeményünk van Józsa Alexszel, de volt aminek a zenéjét egyedül írtam, ilyen például a Bennünk a világ. A hangszerelések javát Molnár Gáborral készítettem, a szövegeken pedig sokan dolgoztak: Szabó Ágnes, Miklós Tibi, Czutor Zoltán, Szabó Leslie, Zubornyák Zoltán, Duba Gábor és Kovács K. András.
Honnan jött az ötlet hogy Lolaval énekelj duettet?
Szerettem volna egy különleges duettet, ami nem lassú-romantikus, hanem dögös dal, egy olyan előadótól, akitől ez újdonság lenne. Szóval megcsavartam a dolgokat. Lolának dolgoztam egy remixén, így jött az ötlet, hogy vele énekeljek, és született egy pikáns elektro-funky duett.
Hol láthatunk a közeljövőben fellépni az anyaggal?
Minden információt így a fellépéseket honlapom tartalmazza, klikk rá és minden kiderül.
Milyen a viszony az egykori VIP többi tagjával?
Nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Mindig fülig ér a szánk, ha összefutunk valahol. Alexszel, ha időnk engedi találkozunk, és kisütünk valamit, mondjuk pulykamellet, szigorúan grillezve. Jókat beszélgetünk egy kis vörösbor társaságában. Közös munkáink is vannak: Alexszel két közös dalunk is van a lemezen, Viktorral pedig más produkciókban dolgoztunk együtt.
Ha épp nem zenélsz mivel töltöd napjaidat?
Szeretek társaságban lenni, sportolni, vagy megnézni egy jó filmet a moziban.
Internetes magazin révén kérdezzük mi a kedvenc netes lelőhelyed vagy
helyeid?
Természetesen a www.music.hu:) Ha egy filmet megnézek, előtte elolvasom a mozi.hu-n a kritikákat, bár nem mindig hagyatkozom rájuk.
2006. 09. 12.
További VIP cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Interjúk
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Koncert & party beszámolók
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Lemezajánlók
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..