Az évjárat, 1949. szeptember 23., a helyszín pedig az amerikai New Jersey állam Freehold nevű kisvárosa. Az ír származású, hol kertész, börtönőr, máskor gyári melós, illetve sofőr apa, valamint a talján ősökkel büszkélkedő anya gyermeke, Bruce Federick Joseph Springsteen rácsodálkozik a világra. Az Egyesült Államok milliónyi munkás családjainak csupán egy tipikus példája, amelyik számára - főleg apai ágon - a kultúrát csak az jelenti, ha hétvégeken jól leissza magát az első krimóban és munka után kutatva beutazza az ország egyforma városait. Mindenhol ugyanazok az épületek, ugyanazok az utcák, ugyanazok a boltok várják, így elméletileg mindenütt otthon érezheti magát, a valóságban azonban tökéletesen hontalan és gyökértelen. Ebb?l a világból pénz nélkül kiugrani szinte lehetetlen, vagy nyerni kell, vagy valami roppant egyedit produkálni, mert különben a polgár bámulhatja a tv-ben a semmiből már kiemelkedett, hozzá hasonló egyedeket. Igaz, ilyenkor önérzetes büszkeség tölti el, hogy lám csak, a szomszéd Jack is vitte valamire, pedig valaha ugyanolyan suttyó volt, mint ő. Nem úgy van az, hogy csak a gazdag kölykök pózolhatnak, parádézhatnak!

Nos, a kilenc esztendős Bruce ugyanezzel a csodálattal bámulta a The Ed Sullivan Show műsorban a csípőrángató Elvis Presleyt. Anyját azonnal gitárért kezdte nyúzni, csakhogy az akciót a fater nem igazán kultiválta, így a hangszer négy véget nem érő évig sutba került. 1962-től kezdve beindul a tengerentúlon is a brit invázió, hősünk nem is tudja tovább türtőztetni magát, beszerzi első, már valóban komoly hangszerét és betanulja a Rolling It's All Over Now című sikerét. A szomszéd haverokkal The Rouges néven összeállítja az els? fogatot, ingyen fellépéseket vállal iskolákban, kórházakban. 1965-öt írnak, amikor huga pasijának csapata, a gitáros szűkében szenvedő The Castiles magához rántja. Elfoghatja az indulat, hogy kicsi neki ez a város - Freehold - és bekukkant New York bohémnegyedébe, a Greenwich Village-ba, annak is Cafe Wha nevű kocsmájába, ahol többek között Jimi Hendrix adott sorsdöntő koncertet. Lelkesedése nem ismer határt, és a következő évben két demo jellegű felvétellel, That's What You Get/Baby I, hallatt magáról. Ez pesze nem ok arra, hogy a milliónyi sulizenekarhoz hasonlóan, bizonyítványosztás után a tagság szét ne széledjen. Magához kell ragadnia a kezdeményezést és John Graham basszista és Michael Burke dobossal beindítja az Earth triót.

Már 1969-ben járnak, amikor módosítja a nevet - Child - és a felállást, ekkor veszi maga mellé Danny Federici orgonistát, Vini 'Mad Dog' Lopez dobost, valamint Vini Roslin bőgőst. A szerencsétlen pasit hamar lapátra teszi, mert többet lát egy bizonyos Steve 'Miami' Van Zandt nevű egyénben, és ettől kezdve a Steel Mill felirat kerül a névkártyára. A történet innentől izgalmas, hiszen a leend? E Street Band magvát képezik, Bruce pedig nekifog a dalok írásának, stílusukat az egyik korabeli sztárcsapat, a Humble Pie világához hasonlítja, miközben az ex-Manfred Mann énekest, Paul Jonest tekinti példaképének. Egyelőre még a Dr. Zoom And The Sonic Boom próbálja megvalósítani elképzeléseit, ebben tűnik fel többek között Southside Johnny harmonikás, David Sancious billentyűs és Garry Tallent bőgős, ám az Ashbury Parkban kirobbanó zavargások véget vetnek a fellépési lehetőségeknek. Következő tervében már fúvósok és női vokalisták is helyet kaptak, ám amikor egy zenekari perpatvar során Lopez úgy szájon kapta a kürtöst, hogy az egyik fogának is búcsút intett, hősünknek elege lett a Big Bandből és visszatért az alapfelálláshoz. A megfogyatkozott Bruce Springsteen Band még hónapokig gyötrődött, de legalább elérte álmai netovábbját, előzenekarként muzsikálhatott a Humble Pie előtt.

1971 egyik borongós napján a Wes Farrel Organisation, személy szerint Mike Appel ajtaján kopogtatott. A fickó udvariasan végighallgatta a zongorán előadott két nótát, majd udvariatlanul közölte, hogy életében nem hallott ilyen rosszakat. Bruce szemrebbenés nélkül kijelentette, hogy legközelebb hoz másikat, mert az élet már csak olyan, hogy nem szabad mellre szívni a dolgokat. Mike el is feledkezett a gitáros/énekesről, aki néhány hónap múlva ismét ott toporgott, de azért meghallgatta az egyszemélyes előadást, melynek során elhangzott az It's Hard To Be A Saint In The City is. Ez már olyan alaposan mellbevágta a mókust, hogy elvitte Brucet a CBS/Columbia Recordshoz, ahol is számára 25.000 dollár előleget és 40.000 dollár készpénzt - ebből csak 11.000-et használt fel - az album felvételeire biztosítottak. Megszületett a Greetings From Ashbury Park, amely country beütéseivel együtt minden támogatás ellenére is jó nagy buktának bizonyult a mindössze 25.000 példányos eladásával. Az új Bob Dylanként szponzorált Bruce nem tudott vevőre találni, pedig a lemez három nótája a For You, a Spirit In The Night, de különösen a Blinded By The Light később nagyon szépen mutatott a Manfred Mann's Earth Band átdolgozásában. Ekkor azonban még azt is szemére vetették, hogy a hangszerekhez képest túlzottan kiemelt szerepet kapott az ének, ám ezen csak az csodálkozott, aki nem tudta, hogy Bruce-t szólistaként szerződtették. A bukás változtatott a gyerek fekvésén és a következő albumon - The Wild, The Innocent And The E Street Shuffle - hivatalosan is megnevezték azt az utcát, amelyben David Sancious mamája lakott New Jersey-ben. A kritikák finomodtak és a Rolling Stone magazin egyik publicistája, John Landau kikottyantotta a következő mondatot: I saw rock 'n roll's future, and its name is Bruce Springsteen. Az elismerő kritikák ellenére éppen a névadó Sancious távozása adott lehetőséget Roy Bittan orgonistának, aki a későbbiekben a fél világ pl. Dire Straits, Meatloaf lemezén mutogathatta zongorista tehetségét. El?bukkant a régi gitáros társ, Steve Van Zandt, producernek pedig felcsapott a teljesítményüktől teljesen kiájult Landau. A 125.000 dollárba került Born To Run album már az ő irányításával készül, rajta a felejthetetlen címadó és a Backstreet dallamaival. Bittan szenzációsat ver a zongorán, a lemezből eladnak három milliót, Bruce pedig kultikus hőssé lép elő, aki az utca emberéről, annak életéről, öröméről, bánatáról mesél. A mondatok egyszerűek, mindenki számára érthetőek, a zene erőteljes, energikus, ha kell szentimentális. Amerika felfigyel, Bruce úgyszintén, csakhogy ő egészen másra. Annak idején annyira örült az első szerződésnek, hogy el sem olvasta rendesen, Landau viszont felhívta a figyelmét, hogy amíg a szerző csupán 3,5, addig Appel 14%-ot kap a lemezeladások után. Nem először és nem utoljára fordult elő, hogy egy muzsikust madárnak néztek, amikor pedig rájött a svindlire, a kiadó megpróbálta kizárni az életéből Landaut. Végtelen pereskedés kezdődött, amelynek során Bruce ugyan elvesztett néhányat, de legalább megszabadult Appel és bandájától. Egyéb változások is tarkítják az életét, többek között három órára emeli koncertjei időtartamát, több, mint száz egységből álló turnét bonyolít le, végül leteszi a publikum elé a Darkness On The Edge Of Town albumot. Van, aki fanyalog, de ez magánügy, amikor ott van rajta a Badlands, az Adam Raised A Cain, a Dancing In The Street, na meg a Prove It All Night, egyben a leggitárorientáltabb művelet addigi lemezei tükrében. Mindez nem elég a népnek, az igényt kihasználva tömegével jelennek meg a kalóz lemezek, egyik forgalmazójuk ellen csaknem 2 millió dolláros pert indítanak.

30. szülinapján fellép a Zenészek a biztonságos energiáért (=Musicians United for Safe Energy - MUSE) koncerten, de csak azzal a feltétellel, ha politikusok nem vesznek részt benne, mert nem szeretné, ha bármelyikük is hasznot húzna az alkalomból. Ne itt legyenek nagyok, vigyék végig az akaratukat a Kongresszusban, ennek ellenére egy képviselő a Born To Run állami himnusszá történő 'előléptetését' indítványozza. Brucet azonban nem ez érdekli, két év alatt írt, mintegy 60 dalából válogat egy dupla lemezre valót River címmel, amelyet négy hétig tartó No. 1. státusszal honorál a nagyérdemű. Gesztusra gesztus a válasz, műsorát immáron négy kerek órára bővíti. Aki próbálta valaha is, csak az tudja, hogy ez micsoda megterhelés, főleg az ő vehemenciája mellett. Lekerül róla a bőrdzseki, a melósok körében népszerű, szakadt ujjatlan trikót, durábelcsizmát, viseltes farmert húz, stadionokat tölt meg. Mindenki látni akarja, mindenki benne látja saját magát, mindenki vele azonosul. A címadó River A Rock klasszikusai közé kerül, ő meg a nukleáris leszerelésért tüntető 750.000 fős tömeg elé a Central Park színpadán. A harsány rivaldafényből lakása mélyére húzódik vissza, ahol egy mindössze négysávos magnóra feljátssza a Nebraska lemezt, amelyről az Atlantic City videóklip státuszt szerez. 1983 ismét a dalszerző munkában elmélyült emberre virrad több, mint száz nótát ír -, egyáltalán nem lép fel, ám a várakozás megérte a böjtöt. A Born In The Usa csak saját hazájában 12 millió példányban talál gazdára, és a '80-as évek egyik meghatározó rock figurájává teszi. A hét hétig listavezet? album 139 hétig marad a listákon, a turnén Steve Van Zandt helyett már Nils Lofgren penget és bebocsátást nyer a csapatba Patti Scialfa énekesn? is. Az album csaknem minden egyes nótája befut, a Dancing In The Dark a legjobb férfi rock vokalista címhez segíti, az I'm On Fire klipje egy úrhölgy ajánlatát visszautasító, önérzetes autószerelőt formáz, meg is kapja a legjobb videó titulust, a Cover Me dönget. Angliai turnéja őrület, az összes korábbi albuma is felkerül a brit listákra. Az 1985-ben Afrika megsegítéséért készített We Are The World lemezen a Trapped című kiadatlan felvételével szerepel és ráénekel a Steve ötletéből született, apartheid ellenes Sun City kislemezre. Jótékonykodását szülővárosa, Freehold, elbocsátott melósaiért adott koncerttel folytatja, majd learat minden létező babért az American Music Awards díjkiosztáson, ezzel szemben visszautasítja a Chrysler 12 millió dolláros, a kocsit reklámozó ajánlatát. Odacsördít a kalózkiadóknak, mert egy öt lemezből álló, kifogástalan minőségű, az elmúlt tíz esztendő legjavát tartalmazó koncertválogatást nyújt át kitartó híveinek, amely szintén az első helyig viszi. A róla leemelt egykori Edwin Starr siker átdolgozása, a War klipje, a vietnámi háborúból vett megdöbbentő életképekkel operál. Közben jut ideje arra is, hogy elvegyen egy manökent, ám a frigy az ifjú pár egymástól alapjaiban eltérő életfelfogása miatt nem állja ki az idő próbáját. Ennél sokkal erősebbnek tűnik a csapattárs, Patti Scialfa iránt érzett kölcsönös vonzalom.

Az őrületes tempót megszakítva feloszlatja az E Street Bandet, a tagságot személyenként két millió dollár zsebpénzzel útjára bocsátja. A Tunnel Of Love albumot szinte ismét csak egyedül veszi fel - mondanunk sem kell, hogy ez is listavezet? -, a Brillant Disguise a kislemezek között arat elismerést. Miközben egyedül működik, nem bír ellenállni a kísértésnek és újjászervezi az E Street Bandet, egyben Sting, Peter Gabriel, Tracy Chapman oldalán beleveti magát az Amnesty International koncert turnéba, amellyel 1988-ban a budapesti Népstadionba is eljut. A lelátókon az egész szocialista keleti tömb fiatalsága ott tolong, magáénak is érzi az egész attrakciót. Természetesen ott látjuk az esőerdők megmentéséért létrehozott pénzügyi alapot támogató, Sting által szervezett rendezvényen is, de alig akad zenész, akivel ilyen-olyan okból ne lépne közös porondra, ha tisztességes célról van szó. Sajátos lépése, hogy folyamatosan írt és felvett számait nem dupla, hanem két külön albumon helyezi el és adja ki, lényegében egyidejűleg. A Human Touch elnyeri a leggyorsabban befutó lemez címet, No. 1. ikertársa, a Lucky Town, a hozzá kapcsolódó turné bandában csak Roy Bittan az eredeti. Bruce sikere a leállások ellenére töretlen, bármerre jár, teltházak előtt játszhatja régi és új számait, korhatár nélküli rajongótábora szinte összenőtt vele. Ezt csak tetézi a Streets Of Philadelphia filmhez írt dala, amely iszonyú erővel sújt le áldozatára. Az idén 50 esztendős, művésznevén csak Boss-nak (=főnök) szólított élő legendát egy 4 CD-ből álló Box Set-tel lepte meg kiadója, amelynek dalai teljes életpályájából tartanak bemutatót. Ennek egyszerűbb változata a 18 Tracks válogatás, a Sad Eyes című kislemezt is tartalmazza.

Bruce Springsteen soha nem csinált magából bohócot, nem öltözött a legutóbbi divat szerint, nem káromkodott, nem narkózott és nem játszotta meg magát. A tisztességgel szerzett vagyon sem vette el az eszét, nem felejtette el, hogy honnan, kik közül indult, ma is az az egyszerű ember, akit amerikai farmerek és melósok tízmilliói tartanak haverjuknak. Érdemes ellesni, hogyan csinálj(t)a.

Szakács Gábor

Diszkográfia: Greetings From Asbury Park 1973,
The Wild, The Innocent And The
E Street Shuffle 1973,
Born To Run 1975,
Darkness On The Edge Of Town 1978,
The River 1980,
Nebraska 1982,
Born In The Usa 1984,
Live 1975-1985 (1986),
Tunnel Of Love 1987,
Human Touch 1992,
Lucky Town 1992,
In Concert - MTV Plugged 1994,
Greatest Hits 1995,
18 Tracks 1999

Jónap Tamás

2000. 09. 19.