A minap egyik ismerősöm, aki a nyolcvanas években volt huszonéves, azt mondta, ha meghallja a Kontroll Csoport nevét, elsőként nem is a zene, hanem a zenei cenzúra ugrik be neki. Számomra ez furcsa.

Ez az összefüggés teljesen helyénvaló. A kommunista diktatúra a nyolcvanas évek elején már lazult, ennek ellenére agyoncenzúrázott időszaka volt a magyar kultúrának. Ismerőse észrevétele ma már csak mint emlék érdekes, de nem feledhető.

Meddig bíztak abban, hogy nagylemezük jelenhet meg?

Az igazat megvallva, sosem bíztunk ebben, egy percig sem. A dalok szövegét a koncertek előtt rendszeresen le kellett adnunk oda, ahol épp felléptünk, és az illetékesek időnként letiltották a koncertünket. Próbálkoztunk a Lemezgyárnál: kértek egy demót, de tudtuk, hogy nem lesz belőle semmi. Nem ért meglepetésként, amikor szövegváltoztatásokat akartak kicsikarni belőlünk. Mi erre nem voltunk hajlandóak, úgyhogy a történet ezzel véget is ért. Mégis több tízezer példányban „jelentek meg” kazettáink, a koncertekről készülő felvételeket odaadtuk a rajongóknak, ment a másolás. Egy fillért sem kerestünk rajta.

A mai kor emberének ez is furcsa lehet: volt egy mozgalom, amely összetartott sok zenészt, miközben pénzt ebből nem igazán láttak.

Bár a koncertekből csurrant-csöppent valamennyi, az underground egy politikai és művészeti küldetés volt, vállalás a közösség érdekében. Sosem merült fel bennünk, hogy ebből éljünk meg, maga az ügy tartotta össze a csoportokat. Igen, volt egy fontos ügyünk: kiálltunk a színpadra, és olyasmit fogalmaztunk meg, amit az emberek életükben először hallottak a nyilvánosság előtt. Amit saját maguknak sem mertek megfogalmazni. Ez nem buli volt, dehogy, ez harc volt. Harc a diktatúra ellen – még akkor is, ha művészi lelkesedés volt a motorja.

Emlékszem, a rendszerváltás után az egyik multinacionális lemezcég magyarországi leányvállalatának (EMI-Quint) vezetője ki akarta adni az önök betiltott dalait. Az a személy, aki a Hungaroton munkatársaként betiltotta…

Ez nevetséges kezdeményezés volt Wilpert Imre részéről. Visszautasítottuk, nyilvánvaló volt, hogy ebbe nem megyünk bele. A Bahia 1991-ben jelentette meg az első hivatalos hanghordozónkat, aztán szép sorban még néhányat, és gyakorlatilag az összes underground együttest bevállalta a mozgalomból kinőtt utódzenekarokkal együtt. A rendszerváltást követően kiadhatóvá vált minden, az emberek örültek nekik, egy darabig vásárolgatták, aztán megint elkezdődött, vagyis inkább folytatódott a másolási hullám. Egzisztenciálisan ez nem változtatott a helyzetünkön, a Kontroll Csoport ezután sem vált üzleti vállalkozássá. S mivel 1983-ban megszűnt, csak egy emlék maradt, amit a mai napig a Bahia lemezkiadó gondoz.

A dalaikat mostanság kik hallgatják? A nyolcvanas évek fiataljai?

A mai fiatalok közül is sokan felfedezik. A zene érdekes maradványa a nyolcvanas évtizednek, olyan, mintha találnánk egy mamutot megfagyva, és az föléledne. A jó szöveg pedig az örökkévalóságnak szól. 2006-ban elővettük a dalainkat, hogy előadjuk az ötvenedik születésnapom és az 1956-os forradalom évfordulója kapcsán.

A dalok mondanivalója mennyire aktuális manapság?

Azok az események, amelyek az utóbbi hetekben történtek nálunk, új jelentést adtak a szövegeinknek. Bár sejtettük, de most be is bizonyosodott, hogy ezek a dalok nyomban megelevenednek, amint helyzet van. És most helyzet volt.

Mire számíthatunk a fellépéseken?

Jön egy zenekar, amely mesél a múltról. Arról a múltról, amely erőt adhat a jelen emberének. A koncertlátogatók energiát kapnak a nyolcvanas évekből, és meríthetnek belőle a jövőt illetően.

A Kontroll Csoport ismét összeállt. Mi lesz a koncertek után?

Nem a Kontroll Csoport állt össze, mert az együttesben Müller Péter és Kistamás László is benne volt, s ők most nincsenek velünk. A koncerteket Ági 50 címmel hirdettük meg, hogy ne csapjuk be az embereket. Igaz, az eredeti zenekar játszik, az eredeti énekesnővel, és a két hiányozó tag szellemét is megidézzük. Azt terveztük, hogy erre a két évfordulóra hívjuk életre a formációt, és ötven koncertet adunk. Még a felénél sem járunk, úgyhogy addig biztos folytatjuk. Majd kiderül, hogy az emberek akarnak-e tőlünk többet is, vagy megelégednek ennyivel.

Megkérdezhetem, miből él napjainkban? Azt tudjuk, hogy írogat.

Valóban, főleg írok, állandó szerzője vagyok egy irodalmi portálnak, és több sajtóorgánummal működöm együtt. Ebből sem lehet jól megélni, de meggyőződésem, az embernek nem az a legfontosabb feladata, hogy azzal foglalkozzon: miből éljen minél jobban. Pontosabban az enyém biztosan nem az. Sok helyről szedegetem össze azt a pénzt, amelyből már – mondjuk úgy – tisztességesen meg lehet élni. És szabad vagyok, ez a legfontosabb. (Új Szó)

Puha József

2006. 12. 03.