- A legújabb albumod, a Még közelebb készítésénél szinte valamennyi feladat rád hárult a szövegírástól, a zeneszerzésen át a hangszerelésig. Ezúttal egy egyszemélyes albumról beszélhetünk. Mennyire volt ez koncepció részedről?
Á.: Annyira nem új ez a helyzet, a korábbi lemezeknél is szinte minden munkafolyamatot magam csináltam, csak néhány dalra hívtam társszerzőket. Az előre kitalált koncepció nem az én világom. Az egy időszakban íródott dalok ideális esetben amúgy is rokonságot mutatnak egymással.

- Mennyire volt nehéz így a munka?
Á.: Szeretek egyedül dolgozni, én csak így tudok dalt írni. A komponálási időszak után beindul a közösségi munka is: a hangfelvételeknél Lepés Gábor az alkotótársam, a vonósötleteimet Pejtsik Péter írta zenekari kottába, a dobokat Bánfalvi Sanyi püfölte, a vokálhangzást pedig a Vivat Bacchus énekegyüttes munkája egészíti ki. Minden gitárt, zongorát, egyéb hangszert magam játszottam fel.

- Sokáig Andante-jellegű lemezről és koncerttervekről beszéltél. Aztán mégiscsak beférkőzött a rockos hangzás az új lemez zenei világába…
Á.: Az első ötletek akusztikus gitáron születtek, afféle balladalemeznek indult az anyag, egy szál gitárral, ami mellé maximum halk dobolást vagy nagybőgőt tudtam elképzelni. Aztán elkezdtem hangszerelni, előkerültek más hangszerek is, feldúsult a megszólalás: erre jó a házistúdió! Három rockosabb dal is helyet kapott az albumon, a Gépszabadság, a Tű a vénán és a Mondj igent. A lemezen szereplő szerzemények többségét egy szál gitáron is elő lehet adni.

- Ez színpadon hogyan jeleníthető meg? Hogyan tudjátok ezt a szerteágazó zeneiséget összeegyeztetni?
Á.: Hathetes próbaidőszak alatt formálódott a koncertműsor, eddig csak a debreceni turnényitó előadáson teszteltük, nagy sikerrel. Rengeteg véleményt hallok, hogy melyik dalt játsszuk vagy épp milyen színpadi elem legyen, mit nem akarnak. A művészi alkotás szuverén folyamat, ezekről a kérdésekről az alkotók döntenek. Szinte mindegyik albumra vagy koncertműsorra a meglepetés az első reakció. Részünkről az a normális, hogy rengeteget készülünk és nem akarjuk, hogy az új műsor hasonlítson a régire. A közönség részéről az a normális, hogy fél az újtól, a szokatlantól. Ez eddig minden programnál így volt. Aki legyűri az első tiltakozását, annak van esélye szépen, lassan megszokni, megszeretni, esetleg megérteni az aktuális előadást. Az új műsor felnőtteknek szól, nincsenek benne ismert slágerek, de az első, igen lelkes reakciókból érződik, hogy a többség nagy szeretettel fogadja a sűrűbb programot, a határozott szándékot.

- Az új album tematikailag komoly és sok szempontból komor hangzásvilágú anyag lett. Te saját szavaiddal felnőtt albumként aposztrofáltad…
Á.: Komornak semmiképp sem nevezném az albumot, van benne derű, az igazságra rádöbbenő felismerés derűje. Érettebb, figyelmesebb hozzáállást kíván a lemezhallgatótól az anyag, ennyiben nehezebb. Sokak számára a zene vagy a koncertek leginkább a kikapcsolódásról, a tombolásról, az önfeledt szórakozásról szólnak. Én jobban szeretem, ha a közönség nem felejteni akar, hanem bekapcsolódni és emlékezni.

- Milyen zenei hatások értek a lemezkészítés során? Milyen zenéket hallgatsz mostanában?
Á.: A kedvenceim ugyanazok, mint régen, Suzanne Vegát, Chris Whitley-t bármikor szívesen hallgatom. A Foo Fighters legutóbbi dupla albuma nagyon tetszett, a Duran Duran Astronaut lemeze is hibátlan. Kevesebb popzenét hallgatok, mint az tőlem elvárható lenne.

- Az előző stúdióalbumodnál, az Új törvénynél nem kevés támadás ért egy dal kapcsán. A mostani lemezre pedig felkerült a forradalomra megemlékező 1956 című dal. Nem tartasz hasonló jellegű sajtótámadásoktól? Hiszen 1956 még mindig nem tartozik a történelem lezárt és feldolgozott fejezetéhez…
Á.: Egy közmegegyezéses nemzeti ünnep kapcsán furcsa lenne sajtótámadásokat kapni, ilyesmitől nem tartok, bár ma semmi sem elképzelhetetlen. Nekem egy főnököm van, ő azt mondta: ne féljetek! Tiszta szándékok vezetnek, arról beszélek, ami foglalkoztat. Közös emberi dolgokról igyekszem énekelni, van felelősségem. Aki általánosságban a hazugság és a gyűlölet elutasításáról énekel, annak azzal is számolnia kell, hogy az aktuális gyűlölködők érintve érzik magukat és kígyót-békát kiabálnak rá. Ma másról sem szól a művészet, mint a rombolásról: ki tud még gonoszabbat, cinikusabbat írni. Szerintem építkezni kell, a magam egyszerű eszközeivel erre próbálok törekedni. Az 1956 című dal ötlete közel másfél éve született meg, de vannak benne olyan sorok, amelyek sokkal régebbiek. Furcsállom, hogy az 50. évfordulóra nem íródott több 1956-tal kapcsolatos szerzemény.

- Mennyire tartod veszélyesnek karriered szempontjából a politikai jellegű fórumokon való részvételt?
Á.: Egy normális országban a véleménynyilvánításnak nem lehetnének negatív következményei. Magyarország nem ilyen hely sajnos, de ha soha nem szólal meg senki, csak berezelve ül otthon, esetleg a kocsmában szájhősködik, attól nem változik semmi. Ezidáig kétszer, 2002 és 2006 tavaszán jelentem meg ilyen rendezvény vendégeként. A pódiumon mindkét alkalommal a tisztességes magyar értelmiségiek színe-java ott volt, megtiszteltetés volt köztük lenni. Tudósok, írók, színészek és olimpikonok egy akarattal tettek hitet a változás mellett. Hogy a változás mennyire szükséges lett volna, most már azok is érzik, akik gyalázni szoktak bennünket.

- Térjünk vissza az új lemezhez. Az első megklipesített dal az ’Adj hitet’ c. szerzemény lett. Ez egy Tőled elég szokatlan hangzásvilágú dal. Miért pont erre esett a választás?
Á: Az Adj hitet szvinges lüktetését tartottam a legkönnyebben befogadható zenének az albumon, talán a szöveggel sem nehéz azonosulni, mindenki szeretné hinni, hogy „élni szebben is lehet”. Én is.

- Melyik dalhoz tervezel még videóklipet?
Á.: Ha lesz még klip az új albumhoz egyáltalán, a Minden most kezdődik el című dalhoz írok forgatókönyvet.

- Eltelt már pár hét a lemez megjelenése óta, főleg a lemez befejezése óta. Most elégedettnek érzed magad az új anyaggal kapcsolatban?
Á.: Az elégedettség nem jó szó, inkább belenyugodtam ebbe a lemezbe, mert nagyon közel van ahhoz, amit szerettem volna. Nagy öröm, igazi jutalom egy ilyen anyagon dolgozni: az ember azt csinálhatja, amit szeret, arról beszélhet, amit fontosnak tart. A pozitív kritika és a közönségsiker mindehhez a ráadás, nagyon jó érzés. A megjelenés után egy héttel már aranylemez lett a Még közelebb, öt hét alatt érte el a platina minősítést. A közönség szeretete minden szakmai díjnál fontosabb. A koncertjegyek is hihetetlen tempóban fogynak: a debreceni turnényitón ötezer embernek játszottunk, az időben legtávolabb levő székesfehérvári turnézáróra egy hónappal az előadás előtt már nem lehetett jegyet kapni, de a többi állomáson is alig van már jegy. Mindezt elővételben, tehát úgy, hogy a közönség nem is ismeri az új műsort!

- A turné december 2-án Debrecenben vette kezdetét a Főnix Csarnokban.
Á.: A dalokat áthangszereltük, teljesen új formában játsszuk a turnén. Huszan vagyunk a színpadon: a Vivat Bacchus énekegyüttes, az Andante Strings vonóslányai és a szokásos kísérőzenekar. Mindehhez visszafogott, elegáns színpadkép, megújult, erős látványvilág társul. Magyarországon kevés ilyen színvonalú produkció van, rengeteg munkánk fekszik benne, természetesen úgy gondoljuk, hogy ezt mindenkinek látni kell! A debreceni hangulat leírhatatlan volt, az egyik pillanatban rázkódott az egész csarnok a közönség reakciójától, a másikban feszült csend ülte meg a termet. A főműsoridő végén nem a szokásos koncertőrjöngés indult be, hanem igazi, színházi tapssal jutalmaztak minket. Felemelő érzés volt.

- Budapesti lemezbemutatóra mikor számíthatunk? A jövő évi tervek hogyan alakulnak?
Á.: December 21-én Budapesten a Papp László Arénában karácsonyi ajándékkoncetet tartunk, erre a produkciónk főtámogatója sorsolja a jegyeket. Jövő tavasszal szeretnénk folytatni a turnét és még a nyári fesztiválszezon előtt tervezünk a fővárosban újabb nagykoncertet is.

fotó: Juhász Viktor /www.akos.hu

fkriszta

2006. 12. 05.